Gyerekek védelme az erőszaktól a sportban

Gyerekek védelme az erőszaktól a sportban

Az UNICEF segít gyerekbaráttá tenni a sportegyesületeket.

Az UNICEF Innocenti nemzetközi kutatóközpontjának felmérése szerint az egyesületekben sportoló fiatalokra úgy tekintenek, mint miniatűr felnőtt sportolókra. Ezzel szemben ők 18 éves korukig még gyermekek, így egyértelműen vonatkozik rájuk az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye, azaz emberszámba kell venni őket, és speciális védelemre szorulnak.

Az egyesületben, szervezett sportban résztvevő gyermekekre rengeteg veszély leselkedik, így megalázó beavatási szertartások, verés, lelki terror vagy szexuális zaklatás is akár.
 
A nemzetközi tapasztalatok szerint az áldozatok száma úgy csökkenthető, ha a sportági szövetségek, egyesületek határozottan fellépnek mindenfajta visszaélés ellen, etikai kódexükbe, működésükbe beépítik a szükséges irányelveket, valamint a gyerekeket és szülőket megfelelően tájékoztatják.   
 
A fentieken túl vállalja, hogy kérésre bármelyik sport szervezet etikai kódexét megvizsgálja gyerekjogi szempontból. Vállalta továbbá azt is, hogy a gyerekek és szülők részére tájékoztató anyagot készít, amely magában foglalja, hogy az áldozatok kihez fordulhatnak segítségért. A tájékoztató anyagot innen letöltheti és felhasználhatja bárki! 

A gyerekek hangja_Mit gondolnak a sportoló gyerekek az erőszakról.doc

Letöltés

Magyar Rögbi Szövetség Magatartási Kódex

Magyar Rögbi Szövetség Magatartási Kódex

Letöltés

Gyerekjogok gyereknyelven plakát

Szülőknek szóló plakát

Edzőknek szóló plakát

Gyerekek védelme a sportban

Gyermekjogi Kódex

Hova fordulhatsz segítségért plakát

Hova fordulhatsz segítségért plakát

Letöltés

Violence in sport research FULL length

Violence in sport research FULL length

Letöltés

Együtt a
gyermekekért!

Havi rendszeres
adományával Ön is segíthet
abban, hogy minél több
gyermeknek biztosítsunk
megfelelő életkörülményeket.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel, és értesüljön legfrissebb híreinkről, programjainkról!

Bankszámlaszám

Amennyiben banki átutalással szeretne segíteni a rászorulókon, támogatását az alábbi számlaszámra várjuk:

Adományvonal

Már egyetlen telefonhívással vagy egy SMS elküldésével is életet menthet!
Hívja a
136 66
számot,
vagy küldje el SMS-ben az UNICEF szót ugyanerre számra, és adományozzon 500 Ft-ot a világ legnehezebb sorsú gyermekeinek!

A 136 66 számot a Vodafone, a Telenor, a Magyar Telekom, az Invitel és az UPC ügyfelei tudják hívni.

A megosztás is segít

Az Ön megosztásával több emberhez juttathatjuk el üzeneteinket és ezáltal több rászorulónak segíthetünk, hogy jobb körülmények között élhessenek.