7 millió gyerek fázik

A gyermekek téli szükségletei minden korábbinál komolyabbak, ám a korlátozott megközelíthetőség és az anyagi nehézségek gátolják az UNICEF munkáját.

Több mint hétmillió, konfliktusok által érintett szíriai és iraki gyermekre vár kemény tél. Az UNICEF és partnerei téli ruházatot juttatnak el a legkiszolgáltatottabbak közül egymillió gyermek számára.

AMMAN/GENF, 2014. november 14. – Ahogy a közelgő évszak fagyos szelei, hideg esői és alacsony hőmérséklete elérik a Közel-Kelet konfliktusok sújtotta területeit, az UNICEF és partnerei megkezdték a meleg ruhák és egyéb téli felszerelések kiosztását annak érdekében, hogy a legkiszolgáltatottabb egymillió gyermek ne fázzon, és egészséges maradhasson.

„A Szíriában és Irakban dúló konfliktusok miatti szenvedéseik után most a beköszöntő tél és az otthonukat elhagyni kényszerülő családok növekvő száma azt jelenti, hogy a régió sok gyermeke mindenképpen védelemre szorul” – mondta Maria Calivis, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai regionális igazgatója. „Azonban az elérhetőség súlyos nehézségei és a finanszírozási hiányosságok miatt sajnos sok gyermekhez nem fogunk eljutni.”

400,000

Szíriában az UNICEF 400 000, az országon belül lakóhelyét elhagyni kényszerült gyermek segítésén dolgozik. Viszont egy finanszírozási hiányosság miatt csak 217 600 téli csomagot szereztek be, hogy azokat négy kiemelt területen, Homs, Tartous, Aleppo és Qamishly körzetében kiosszák. Sok terület továbbra is csak korlátozottan vagy egyáltalán nem megközelíthető a még mindig folyó harcok következtében.

230,000

Ugyanekkora kihívást jelent a helyzet Irakban, ahol az UNICEF 223 000 téli csomagot oszt szét a kurd területeken, ahol mintegy 500 000 gyermek tartózkodik menekültként az utóbbi hónapok harcai miatt. Jelenleg dolgoznak a terveken, hogy hogyan lehetne a leghatékonyabban kezelni az újonnan érkezett szíriai gyermekek áradatát, akik táborokban, iskolaépületekben és vidéki falvakban keresnek menedéket. A pillanatnyi finanszírozási hiányosság azt jelenti, hogy várhatóan több mint 200 000 gyermek marad meleg ruházat nélkül ezen a télen.
„A humanitárius szükségletek minden korábbit felülmúlnak, és a régió konfliktusai összetettek” – mondta Pail Molinaro, az UNICEF regionális ellátási vezetője. „Ezeknek a kihívásoknak a leküzdésére számos intézkedést hoztunk, többek között sok téli felszerelést helyileg szereztünk be, hogy a gyermekek biztosan időben megkapják azokat.”

100,000

Libanonban az UNICEF téli csomagjai több mint 100 000 gyermekhez fognak eljutni, és csaknem 75 000 gyermek utalványokat fog kapni, amelyekkel a helyi piacokon vásárolhatnak ruhákat. Az oktatási és pihenőhelyiségek melegen tartása érdekében az UNICEF műanyag ponyvákat és szigetelőanyagokat fog kiszállítani az ideiglenes iskolasátrak és Gyermekbarát Helyiségek hatékonyabb védelme érdekében.
Jordániában az UNICEF 72 000 gyermeket fog ellátni téli felszereléssel. További 54 000 gyermek kap majd utalványt. Törökországban az UNICEF 100 000 gyermeket fog elérni. Ez az első tél, amelyet az Ayn al-Arab (Kobani) területről érkezett gyerekmenekültek otthonuktól távol fognak tölteni.

7 millió

A szíriai és iraki konfliktusok összességében több mint 7 millió gyermek életét érintik. Ehhez képest tavaly 5,6 millió gyermek volt érintett.
Ha további információkat szeretne kapni a jelenlegi igényekről és az UNICEF Regionális Téli Intézkedéseiről, kérjük, látogasson el weboldalunkra