Malawiban létrejött Afrika első humanitárius célokat szolgáló dróntesztelő légifolyosója

LILONGWE, Malawi/New York, 2017 – Malawi kormánya és az UNICEF nemrégiben üzembe helyezte a humanitárius célokat szolgáló, távirányított légijárművek – más néven drónok – működését tesztelő légifolyosót. Ez a projekt testesíti meg az első olyan légifolyosót Afrikában, amelyet humanitárius fejlesztési célok megvalósítására hoztak létre.

A központ a Közép-Malawiban található Kasungui reptéren kapott helyet és egy 40 kilométeres sugarú kiterjedési körzet tartozik hozzá. Arra tervezték, hogy egy speciális platformot biztosítson a magánszektor, az egyetemek és más lehetséges partnerek számára. Ezzel teszik lehetővé, hogy az együttműködő partnerek kidolgozhassák, miképp lehet a drónokat az egyes közösségek érdekeit szolgáló segítségnyújtására használni.

„Malawi bebizonyította az évek során, hogy innováció terén vezető szerepet tölt be. Az újításra való nyitottsága okán valósulhatott meg éppen itt Afrika első dróntesztelő légifolyosója” – mondta Malawi közlekedési és közmunkaügyi minisztere, Jappie Mhango, valamint hozzáfűzte, hogy már korábban is használtak drónokat az árvíz megállítása érdekében és további lehetőségeket látnak a drónok felhasználására. Ilyen például az orvosi felszerelések szállítása, ugyanis ez a technológia átformálhatná az életet a távoli, vidéki közösségekben is.

IMG_8742

A humanitárius célt szolgáló, távirányított járműtesztelő légifolyosó három fő területen is megkönnyíti majd a munkálatokat:

1. Képalkotás/képanyagok: légi felvételek gyártása és elemzése a humanitárius válságok idején, beleértve az árvizek és földrengések állapotfelmérését
2. Kapcsolattartás: segít annak kidolgozásában, hogyan tudnak a drónok Wifi-hálózatot vagy mobiltelefon jeleket kiterjeszteni a nehéz terepeken, különösen veszélyhelyzetben
3. Szállítás: kis súlyú ellátmányok elszállítása egy adott célpontba, például sürgős orvosi felszerelések, oltóanyagok és laboros kórmegállapításhoz szükséges minták szállítása, beleértve a HIV-teszteket

A drónfolyosó legalább egy évig, 2018. júniusig üzemel majd. A 2016. decemberi bejelentés óta 12 vállalat, több egyetem és civilszervezet pályázott szerte a világban a légifolyosó használatára: dróngyártók, üzemeltetők, sőt még távközlési vállalatok figyelmét is felkeltette. A svédországi GLOBHE például együttműködésben áll a görögországi HemoCue és UCANDRONE cégekkel és a malawi-i Precision-nal is. Közülük mindegyik jelen volt már a projekt kezdetekor, hogy bemutassák a fentebb említett képalkotási-, kapcsolattartási- és szállítási funkciókat.

IMG_8758

„A humanitárius dróntesztelő folyosó jelentősen javíthatja a hatékonyságunk, és a legsebezhetőbb gyermekeket célzó szolgáltatásnyújtási képességünket is kibővíthetjük általa”- nyilatkozta Christopher Fabian, az UNICEF globális innovációt vezető tanácsadója. „Ezeknek a kísérleteknek a sikere függ attól, hogy milyen új módon tudunk majd együttműködni a magánszférával, a kormányzattal, a helyi vállalkozókkal és mérnökökkel, hiszen ők tudják biztosítani, hogy az alkalmazott technológiák valóban megoldást kínáljanak a leginkább segítségre szoruló emberek számára.” -tette hozzá Fabian.

A dróntechnológia még a fejlesztés korai szakaszában van. Az UNICEF számos kormánnyal és privátszférába tartozó partnerrel működik együtt világszerte annak érdekében, hogy megtudja, mily módon lehet az alacsony jövedelmű országokban is elérhetővé tenni a dróntechnológiát. Minden projekt megvalósításakor szigorú innovációs szabályokat kell betartani, különös tekintettel a nyílt forráskódú és felhasználó-központú dizájnra.

2016. márciusában a malawi-i kísérleti projekt indulását (amely szárított vérminták szállítását alkalmazva szeretné lehetővé tenni a HIV vírus korai, gyermekkori diagnosztizálását) egy dróntesztelési légifolyosó megnyitása követte, ugyanis a kísérleti projekt tanulmányozása során kimutatták, a drónok jól kiegészítenék a már létező közlekedési/szállítmányozási rendszereket, azokat a drónokat is ide sorolva, amelyek segítik a HIV vírus diagnosztizálását.

IMG_8665

Az UNICEF olyan drónokat is forgalomba hozott, amelyek támogatást nyújtanak Malawi kormányának az árvíz elleni küzdelemben. A 2017. február-áprilisi időszakban drónjáratokat indítottak Salimába, Lilongweba és Karongaba is, a repülő járművek légi felvételt készítettek, amit az érintett családok szükségleteinek felméréséhez használtak fel. A járatok célja a közösségek és családok helyzetének gyorsabb, eredményesebb, költség-hatékonyabb felmérése volt. Az UNICEF megvizsgálja annak lehetőségét is, hogy a jövőben a drónokat azonnali kereső és mentőexpedíciókhoz használják.

„Malawi vidéki területeket érintő úthálózata még a legkedvezőbb időjárási tényezők esetén is korlátozott, egy gyors áradás után pedig a földutak teljesen feláznak, ezáltal teljesen elszigetelve a kár sújtotta közösségeket. A drónok segítségével azonban könnyedén átrepülhetünk az érintett terület felett és megfigyelhetjük az ottani területeken uralkodó körülményeket. Ez a technológia egy olcsóbb és jobb megoldást jelent, mint amihez műholdas képeket használva jutnánk.”-nyilatkozta Johannes Wedenig, az UNICEF malawi-i képviselője.

IMG_8805

Tesztelés alatt a légifolyosó

A légifolyosó működésére vonatkozó részleteket a Malawi-i Polgári Repülés Minisztériummal egyeztetve és a helyi kormány új szabályozási keretprogramját tiszteletben tartva határozták meg. A fő szabályozások a következőek:
• Maximális távolság: 80 km (így hatékonyan tudják tesztelni a drónokat)
• 400 méteres magassági határ (a földtől mérve)
• A drónfolyosó 1-2 évig fog működni

Minden, a légifolyosóban tesztelésre kerülő, drónnak meg kell felelnie az UNICEF innovációs elveinek – ez nyitott forráskódot, publikus, megosztható adatokat és skálázhatóságot jelent.