Barátok nehéz időkben

„Amikor az iskolámat lerombolták, vele együtt lerombolták az álmomat, hogy orvos lehessek.” Ezt a 11 éves Asu mesélte a Wadi Annakhle állami iskola udvarán, Tripoli külvárosában. „Nagyon sok lövöldözés és bombázás volt ott, ahol Szíriában laktunk, még a mecsetet is lerombolták. Szörnyű volt. Láttam hajléktalan gyerekeket az utcákon, gyerekeket, akiknek nem volt mit enniük.”

Asu egyike annak a több ezer fiúnak és lánynak, akiknek a harcok elől el kellett menekülniük Szíriából. Az eredetileg Aleppóból származó Asu és családja négy hónapja érkezett Libanonba, hátrahagyva minden tulajdonukat. „Amikor ide jöttünk, nem volt semmink, ételünk sem volt elegendő.” – meséli. „A bátyámmal szerettünk volna találni egy iskolát, ahol folytathatjuk az tanulmányainkat és valóra válthatjuk az álmainkat, de ez az elején nehéz volt, így inkább itthon maradtunk.”

Újra félni

Ahogy tovább romlik a helyzet Szíriában, egyre több, Asuhoz hasonló gyerek érkezik Libanonba a harcokról és a rombolásról szóló történetekkel. Az UNICEF és partner szervezetei által készített jelentésekből és a helyszíni látogatásokból kiderült, hogy az erőszak nagy hatással van a szír gyerekekre. Sokan közülük közvetlenül tapasztaltak ellenük vagy ismerősük ellen irányuló erőszakot. Számtalan szír gyerek és családjuk küzd félelemmel és komoly stresszel amiatt, hogy szemtanúi voltak az erőszakos cselekményeknek, valamint, hogy el kellett hagyniuk otthonaikat, közösségeiket.

A feszült és instabil libanoni helyzet csak növeli a stresszt és a félelmet, hogy a harcok átterjednek abba az országba is, ahol menedékre leltek. Asu felidézi a félelmet, amit pár hete érzett, amikor a harcok ismét kitörtek Tripoliban. „Hallottam kint a lövöldözést” – meséli. „Nagyon megrémültem, mert Szíriára emlékeztetett.”

Pozitív változás

A harcok a libanoni területeken azokat a szomorú eseményeket idézik fel, melyeket sok gyerek megtapasztalt és átélt. Sürgősen szükség van olyan biztonságos helyekre, ahol a gyerekek megkaphatják a szükséges támogatást ahhoz, hogy életük újra visszatérjen a normális kerékvágásba. „A gyermekbarát területeken a gyerekek játszhatnak, barátkozhatnak egymással, és beszélgethetnek arról, hogy mi történik velük. Ez segíti őket abban, hogy újra jónak és biztonságosnak érezzék az életüket. Látjuk, hogy ez óriási változást hoz” – magyarázza Merrin Waterhouse, az UNICEF gyermekvédelmi szakembere.

A Wadi Annakhle állami iskolában található gyermekbarát területen zajló programokat az UNICEF partner szervezete, a War Child Holland szervezi. A programok középpontjában a gyerekek önbizalmának erősítése és kapcsolataik építése áll. „Az elején nehéz volt a gyerekeket rávenni a részvételre” – emlékezik vissza Marwa, az egyik segítő. „Amikor először jöttek a gyerekek, még nagyon féltek a tanároktól és a többi diáktól” – meséli. „Alsóbbrendűeknek érezték magukat amiatt, hogy menekültek és agresszíven viselkedtek. De aztán idővel, a gyermekbarát területen, a tanárok segítségével és támogatásával, kezdték magukat otthonosan érezni, egyre magabiztosabbak lettek, és elkezdték pozitív módon kifejezni magukat.”

Visszatérés az iskolába

A gyermekbarát területek programjainak fontos része, hogy segítik a szír gyerekeket beilleszkedni libanoni társaik közé és a helyi közösségekbe, ahol élnek. Ez fontos lépés, hogy bátorítsák a szír gyerekeket az iskolai beiratkozásra. A Homsból származó 9 éves Rania egyike azon gyerekeknek, akik várják, hogy újrakezdhessék az iskolát. Öt hónapja érkezett a családjával Libanonba, Szíriában harmadik osztályos volt. „Szeretek itt lenni, mert járhatok iskolába és új barátságokat köthetek” – mondja, miközben félénken mosolyog. „Szeretem Szíriát és remélem, hogy egy nap visszamehetek. Szeretek rajzolni is, és szeretnék rajztanár lenni, ha felnövök.”

Asu is szerzett új barátokat és ő is várja, hogy visszamehessen az iskolába, hogy valóra váltsa az álmát és orvos legyen. „Remélem, hogy járhatok ebbe az iskolába, mivel már ismerem az itteni tanárokat és a gyerekeket.” – mondja. „Még mindig szeretnék orvos lenni, hogy segíthessek a hazámban a szegény embereken.”