Boko Haram szabadon engedett 80 iskolás lányt azok közül, akiket három éve raboltak el

ABUJA, Nigéria, 2017. május 7. – “Az UNICEF örömét fejezi ki, hogy 80 choboki lányt szabadon engedtek azok közül, akiket három évvel ezelőtt a Boko Haram felkelői az iskolájukból raboltak el. – mondta Pernille Ironside, az UNICEF Nigéria helyettes képviselője

“Hatalmas öröm számunkra, hogy ezek a lányok hazatérhetnek a családjaikhoz, akik már három éve várnak erre a pillanatra. Hosszú és nehéz folyamat lesz újra felépíteni az életüket a leírhatatlan rettegés és trauma után, amit a Boko Haram okozott nekik.

“Az UNICEF támogatja a nigériai hatóságokat, hogy megfelelő pszichoszociális és egyéb, speciális segítséget nyújtsanak a lányoknak. Segíteni fogunk, hogy a lányok újra be tudjanak illeszkedni a családjukba, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztonságos környezetben tudják folytatni tanulmányaikat. A UNICEF által támogatott klinika azonnal segített a lányok azonosításában, valamint egészségügyi vizsgálatokat is lefolytattak, mielőtt hazaszállították volna őket.

“Az UNICEF felszólítja a Boko Haramot, hogy vessen véget a gyermekek elleni erőszaknak, gyermekrablásoknak, szexuális kizsákmányolásnak és kényszerházasságoknak.

“Kérjük a kormányt, tegyen meg mindent annak a fontos célnak az érdekében, hogy védelmet nyújtson a Nigéria északkeleti részében folyó konfliktusok által érintett gyerekeknek, továbbá mélységes aggodalmunkat fejezzük ki azért a több ezer gyermekért és nőért, akik még mindig a Boko Haram fogságában vannak. Még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, hogy mindannyian biztonságban hazatérhessenek családjaikhoz.”

“Az UNICEF teljes körű segítséget nyújt a Csád-tó térségében folyó konfliktusokban érintett gyerekeknek. A helyi hatóságokkal együttműködve támogatja gyerekek és nők százait, akik megszöktek a Boko Haramtól, vagy a szervezet szabadon engedte őket. Minden gyermek kivételes és egyedi figyelmet és segítséget igényel, emiatt nincs sem bevett módszer, sem előre meghatározható időtartam ezeknek a gyerekeknek a teljes felépülésére. Az UNICEF elkötelezett ez ügyben, bármit megtesz, hogy a rendelkezésére álló források segítségével normális élethez segítse az érintett gyerekeket.”