Eredmények: a szájon át történő rehidrációs program sikerei a jemeni Sana'a-ban

2016. októberében a jemeni egészségügyi hatóságok a kolera megjelenéséről adtak hírt Sana’a városából. 2017. áprilisában ez a járvány gyorsan és széles körben elterjedt Jemenben.

2017. április és július között 326.082 akut vizes hasmenéses megbetegedést és 1.743 halálesetet regisztráltak az országban, ahol gyakorlatilag a 333 körzetből 292 fertőzöttnek tekinthető. A kolera vagy egyéb más fertőzések által okozott akut vizes hasmenés súlyos dehidratációt okoz, ami könnyen halálos kimenetelű is lehet, hacsak nem kezelik gyorsan és megfelelően. Ez a mára már egészségügyi válsággá kinőtt probléma egyértelműen az elmúlt két év alatt elhúzódó brutális konfliktus következménye.

yemen2

Az egészségügyi, vízellátási és higiéniai rendszerek összeomlásával 14,5 millió ember nem jutott rendszeresen tiszta vízhez és higiénia ellátáshoz, ami szintén megnövelte a betegségek terjedésének esélyét. Ugyanakkor nincs elég orvos és ápoló sem, akik kezelnék és gondoskodnának az érintettekről. Az ország 333 körzetéből 49-ben egyáltalán nincs orvos. Néhányuk elmenekült az országból, és akik maradtak, több mint tíz hónapja nem kapnak fizetést.

FH7A3328

A jemeni hatóságokkal együtt a WHO, az UNICEF és más partnerek igyekeznek ellenőrzésük alá vonni ezt a járványt. Arra törekedünk, hogy felderítsük és nyomon kövessük a betegség terjedését, illetve hogy orvosi kezeléssel, biztonságos ivővízzel, megfelelő higiéniával és higiéniai praktikákkal elérjük az embereket.

yemen4

A WHO és az UNICEF 626 hasmenést kezelő központot és orális rehidrációs terápiás programot támogatnak országszerte a leginkább érintett körzetekben és tervezik, hogy összesen 1156-ra növelik az ilyen és ehhez hasonló fókuszú létesítmények számát. Április 27-től a WHO és az UNICEF több mint 4 millió orális rehidrációs oldatot, 828.000 zacskó intravénás folyadékot, 1025 takarítóeszközökkel felszerelt ágyat és 158 olyan csomagot biztosított, amelyek a kolera és a hasmenéses megbetegedések kezelésére tartalmaznak segédeszközöket.

yemen3