Híreink

A gyermekkereskedelem áldozata hazatér

2012. március 27. 14:39

Mamadou mindössze kilencéves volt, amikor egy férfi, aki azt állította, hogy Korán-tanár, meggyőzte az apját, engedje el vele a fiút Szenegálba. Azt ígérte, hogy az iszlám vallásra oktatja majd Mamadout, de hamis volt az ígéret. Valójában szolgaság, folyamatos bántalmazás és reménytelenség várt a fiúra Dakar utcáin. És nemcsak rá, de sok más gyerekre is a hasonló településekről.

Szerencsére Mamadou rémálma véget ért, amikor 14 társával együtt kiszabadították gazdája házából, majd hazavitték Bissauba, ahol bekerült egy UNICEF által finanszírozott rehabilitációs programba.

A gyermekkereskedelem felszámolása az UNICEF egyik legfontosabb gyermekvédelmi célja. Becslések szerint évente 1,2 millió gyermeket adnak el, pontos adatok azonban nincsenek, és az elkövetőket is nehéz azonosítani. Az elrabolt gyerekeket a ház körüli teendőket elvégző szolgaként vagy prostituáltként dolgoztatják, sokszor pedig arra kényszerítik, hogy fegyveres csoportokhoz csatlakozzanak. Ezek azok a területek, ahol a jogi szabályozás is gyakran homályos, vagy nem is létezik. Így félő, hogy a gyermekkereskedelem áldozatai láthatatlanná válnak a szociális ellátás számára, és így bezárul a bántalmazás ördögi köre.

Bissauban az UNICEF szembenéz ezekkel a kihívásokkal, és támogatja a Mamadouhoz hasonló gyerekeket: technikai és pénzügyi segítséget nyújt a kormánynak, valamint különböző helyi szervezeteknek. A cél az, hogy segítsék az áldozatok visszailleszkedését családjukba, és hogy olyan helyi közösségi programokat indítsanak, amelyek a jövőben megnehezítik az elkövetők számára, hogy a gyerekeket elrabolják vagy elcsalják a családjuktól – így egyszer és mindenkorra megállítva a gyerekkereskedelmet.

Pár napon belül Mamadou újra találkozik a családjával, és egy UNICEF által támogatott iskolába járhat, közel a falujához. Súlyosan alultápláltan, két évi kiszolgáltatottságot és bántalmazást maga mögött hagyva érkezett haza – biztosan nem épül majd fel egyik napról a másikra. Az érzelmi és pszichés sérülések – akárcsak a sebek a hátán – sokáig nem fognak eltűnni. De az UNICEF által finanszírozott programoknak köszönhetően, Mamadou már biztonságban van, állapota javulni kezdett, és ismét arról álmodik, hogy egyszer majd ő is labdarúgó lesz, akárcsak példaképe, Thierry Henry.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek