Híreink

Az UNICEF vizet szállít a moszuli harctérre

2016. október 28. 17:37

Zainab családja

Zainab és négy lánya két nappal azelőtt menekült el al Houdból, hogy az iraki biztonsági erők elérték a várost. Ő és a családja két évig éltek az Iszlám Állam (ISIL/Saesh) által kontrollált területen. A tiszta víz és az orvosi ellátás jelentheti Zainabnak a különbséget a tábori élet és a szülőfalujukba való visszatérés között.

“Szeretnék hazamenni a családomhoz, hogy a gyerekeim iskolába járhassanak és legyen ruhájuk” – mondja Zainab.

Amikor az Iszlám Állam elfoglalta Zainab faluját, elvették a házukat is, hogy irodának használják. Így az elmúlt két évben rokonoknál laktak, de Zainab sosem érezte magát biztonságban.

“Féltük, éhesek voltunk, folyamatosan nélkülöznünk kellett. Nagyon aggódtam a gyermekim miatt, hiszen négy lányom van és féltem, hogy őket is elviszik, ahogy más faluban is tették” – mesélni, miközben óvón öleli kislányait. “A fiam még csak 6 éves, ezért nem vették el tőlem. De másokat, idősebb fiúkat besoroztak, vagy tudósítónak képeztek ki a konfliktusban részt vevő felek számára.” – Zainab egy helyi arab kifejezést használ a fegyveres csoportok megnevezésére.

2016 Október 31

Mit tesz az UNICEF?

A moszuli krízisre adott választ részeként az UNICEF vizet, orvosi ellátást, védőoltásokat és pszichológusi-szociális segítséget nyújt a szükséget szenvedő gyermekeknek, továbbá gyermekbarát helyiségeket tervez kialakítani a menekülttáborokban, egy nyugodt helyet biztosítva számukra.

Nagyon sok gyermek van sokkos állapotban, ezért amire szükségük van most, az egy biztonságos hely a játékhoz, tanuláshoz és álmodozáshoz” – nyilatkozta Peter Hawkins.

Az elmúlt hetekben rengeteg gyermek és család betegedett meg al Houdban, mert nem volt más lehetőségük mint szennyezett vizet inni a folyóból. A szörnyű útviszonyok, az átláthatatlan porfelhők és a frontvonal közelsége ellenére az UNICEF és helyi partnere a WEO (Women Empowerment Organization – Nők Felemelkedéséért Szervezet) 1500 család egyheti szükségletének megfelelő palackozott vizet, továbbá tisztítószerből, vödörből és szappanból álló higiéniai készleteket szállított al Houdba.

Az UNICEF jelenleg felméri az al Houdban élő gyermekek és családok szükségleteit, egy hosszabb távú megoldás kidolgozásához. Addig is minden héten, minden nap az UNICEF tiszta ivóvizet, szappant és illemhelyeket szállít mindazoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Hétről-hétre felméri készleteit és meghatározza lehetőségeit, hogy életmentő segítséget nyújtson a gyermekeknek és a családoknak, bárhol is legyen rá szükség.

2016 Október 31