Híreink

Divatbabákkal a veszélyben lévő gyermekekért

2015. november 12. 15:38

Danks Emese, az Unicef Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója nyitotta meg a tájékoztatót, beszédében összefoglalta az UNICEF globális célját, feladatait. “Az UNICEF világszerte a veszélyben lévő gyerekekért küzd. Dolgozunk a gyermekek jogaiért, testi-lelki jóllétéért, és hosszú távú humanitárius és fejlesztési programokat nyújtunk a fejlődő országokban élő gyermekeknek. Célunk, hogy minden gyermeknek olyan gyermekkora legyen, amelyben kibontakozhatja képességeit és a benne rejlő tehetséget.”

D. Tóth Kriszta, UNICEF Nagykövet az UNICEF magyarországi szerepéről, tevékenységeiről beszélt, melynek része a jelenlegi Dolls for UNICEF kampány is. “Ahogy a világon mindenhol, itthon is ugyanaz a cél vezérel bennünket: segíteni a veszélyben lévő gyerekeken. Az eszközeink Magyarországon azonban kicsit mások: Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány az UNICEF hivatalos hazai képviselőjeként adományokat gyűjt az UNICEF nemzetközi gyermekvédő programjaihoz, és küzd a gyermekjogok hazai érvényesüléséért. Tavaly összesen 60 millió forintot sikerült gyűjtenünk az UNICEF nemzetközi humanitárius programjaira.”

A különleges és egyedileg felöltöztetett dizájn babákat magyar kiválóságok, közismert és népszerű személyek „fogadták örökbe”, mert egyetértenek, azonosulnak célunkkal: fontos felhívnunk a figyelmet a világ veszélyben élő gyermekeire. Ada, Ábel Anita, Balla Eszter, Csemer Boglárka, Dobó Kata, Erdei Zsolt, Farkasházi Réka, Für Anikó, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Horgas Eszter, Liptai Claudia, Marozsán Erika, Osvárt Andrea, Ördög Nóra, Pokorny Lia, Risztov Éva, Sebestyén Balázs, Tenki Réka, Trokán Nóra, Udvaros Dorottya és Vajna Tímea – mindannyian a kezdeményezésünk mellé álltak.

Az eseményen részt vettek a kampányhoz csatlakozott divattervezők és a babákat örökbefogadó magyar hírességek is.
Az alapítvány egy kisfilmmel mutatta be a tervezőket és a részt vevő hírességeket. Ezt követően a jelenlévők közösen felolvastak egy hitvallást, amely a gyermekek, és különösen a veszélyben élő gyermekek jogait fogalmazta meg.

A tájékoztató záróeseményeként a babákat elhelyezték a kiállítási helyszínen, a „Benned élő gyermek” névre keresztelt kollekció a nagyközönség számára november 10. és 20. között tekinthető meg a Kempinski Hotel Corvinus Budapest földszintjén (Erzsébet tér 7-8.).

A kampány időszakában online adományozásra van lehetőség az unicef.hu weboldalon. A kampány egy jótékonysági árveréssel zárul november 20-án, mely aukciót Virág Judit vezényli le. Az eseményen meghívott vendégek licitálhatnak az egyedi és különleges alkotásokra. A kampány és az aukció során befolyt összeget az UNICEF a veszélyben lévő gyerekek megsegítésére fordítja majd, többek között tiszta víz, terápiás élelmiszer, gyógyszer, oktatás és védelem formájában.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek