Esély a túlélésre

Gyermekhalandóság

Minden gyermeknek – életkörülményeitől és társadalmi-gazdasági hátterétől függetlenül – joga van a növekedéshez és a fejlődéshez. Mégis, évente gyermekek milliói halnak meg olyan okok miatt, amelyek elkerülhetőek lennének. A halálozások nagy része ugyanis megelőzhető vagy kezelhető betegségekre, alultápláltságra, nem megfelelő higiéniai körülményekre, valamint az egészséges ivóvíz hiányára vezethető vissza.

Az UNICEF legfőbb célja a 0-5 éves gyermekhalandóság csökkentése, azaz hogy minden gyermek megkaphassa az életben maradásához szükséges élelmiszert, tiszta ivóvizet, oltást, védelmet. Ezért az UNICEF 156 olyan országban működtet humanitárius programokat, ahol magas a gyermekhalandóság.

Eredmények

Az elmúlt 25 évben a gyermekhalandóság mértéke a felére csökkent. 1990-ben még 12,7 millió 5 éven aluli gyerek halt meg évente olyan okok miatt, amelyek megelőzhetőek lettek volna, most ez a szám 6,3 millió. A gyermekhalandóság gyorsabban csökken, mint bármikor az elmúlt két évtizedben – globálisan évente több mint háromszor gyorsabban, mint az 1990-es évek elején. A gyorsuló fejlődés következtében közel 100 millió gyermek, köztük 23 millió újszülött, kapott esélyt az életre, azaz ennyien haltak volna meg, ha a gyermekhalandóság aránya az 1990-es szinten maradt volna. 1990 és 2013 között az első 28 napban történő csecsemőkori halálozás (amely 44%-át teszi ki az 5 éven aluli halálozásnak) 40 százalékkal csökkent.

Kihívások

Bár egyre több gyermek életét sikerül megmenteni, bőven van tennivaló a gyermekek életben maradása terén. Minden gyermeknek joga van az élethez és a fejlődéshez, mégis az UNICEF legfrissebb jelentése szerint naponta megközelítőleg 17.000 gyermek olyan okok miatt veszti életét ötéves kora előtt, amelyeket megelőzhetnénk: védőoltásokkal, gyógyszerekkel, megfelelő táplálkozással, tiszta ivóvízzel, a fertőzések megelőzésével. Az UNICEF hisz abban, hogy ez a szám nullára csökkenthető.

Megdöbbentő, de ma a világon egymillió gyermek meghal azon a napon, amikor megszületik, de 2 millióan nem élik meg a születésüket követő első hetet, 2,8 millióan az első hónapot se. A világban a tüdőgyulladás és a hasmenés jelenleg a legfőbb halálok az öt éven aluli gyermekek között, naponta közel 5.000 gyermek veszíti életét miattuk. A gyermekhalálok közel fele az alultápláltságra vezethető vissza, ami a fejlődő világban minden 5. gyermeket érint. 768 millió ember továbbra sem fér hozzá a tiszta ivóvízhez.

Nagy földrajzi egyenlőtlenség

1990 és 2010 között a leggazdagabb és legszegényebb háztartások közötti különbség minden régióban folyamatosan csökkent, kivéve szubszaharai Afrikát (ahol a gyermekek negyede 5 év alatti). Ugyanez igaz az öt éven aluli halálozás arányára is. Bár tény, hogy igen jelentős előrelépések történtek a gyermekek jogainak érvényesülésében, az elmúlt 25 év a földrajzi különbségek és a társadalmi egyenlőtlenség tekintetében kevés változást hozott.

Minden régión, sőt országon belül is komoly eltérések figyelhetőek meg a mai napig. Egy gyermek esélyeit (és jogainak érvényesülését) nagyban befolyásolja a születési hely. De persze mástól is függ. Milyen keresete van a gyermek családjának, milyen társadalmi vagy etnikai csoporthoz tartozik, fiúnak vagy lánynak születik. Míg például Sierra Leonéban 1000 gyermek közül átlagosan 182 hal meg egyéves koráig, Magyarországon átlagosan 1000-ből 5.

Az 5 éven aluli halálozás fele 5 országban történik, Indiában 22%, Nigériában 13%, Kongói Demokratikus Köztársaságban 6%, Pakisztánban 6%, Kínában 4% (2012). Ez azt jelenti, hogy 5-ből 4 gyermekhalál szubszaharai Afrikában és Dél-Ázsiában történik. A vezető haláloknak számító tüdőgyulladás és hasmenés háromnegyedét 15 ország adja, melynek többsége a nyugat- és közép-afrikai régióban található. A szubszaharai Afrikában 11-ből 1 gyermek nem éri meg az 5. születésnapját, amely arány átlagosan 15-ször magasabb, mint a magas jövedelmű országokban (ahol ez az arány 159-ből 1). A leggazdagabb környezetbe születő gyerekeknek közel 3-szor nagyobb az esélyük arra, hogy szakember segíti a világra jöttüket, mint a szegény családból származókat. Ez azért érdekes, mert a szülés előtt és közbeni komplikációk a csecsemőhalálozás 60 százalékát adják.

childmortalityprogress_hu

 

Mit tesz az UNICEF?

A terepen szerzett több mint 65 éves tapasztalat birtokában olyan programokat és kezdeményezéseket indítunk és tartunk fenn, amelyek védelmezik a legalapvetőbb emberi jogot – a gyerekek élethez való jogát.

Eddigi tapasztalataink megtanítottak minket arra, hogy az életmentés nem feltétlenül bonyolult vagy költséges. Az UNICEF programjai – melyeknek célja a gyermekek életének megóvása – olyan már létező, alacsony költségű, kevésbé technológiaigényes, mégis nagy hatású eszközök igénybevételével valósulnak meg, mint például a mikrotápanyagok pótlása, és biztonságos higiéniai körülmények megteremtése és gyakorlatok meghonosítása, amelyekkel csökkenthető az anyai-, illetve a gyermekhalandóság, valamint az alultápláltság mértéke. Emellett az UNICEF a világ legnagyobb beszerzője a malária elleni szúnyoghálók és a védőoltások területén – ezekkel mi látjuk el a világ gyermekeinek több mint felét és életek millióit mentjük meg.

Az UNICEF mindenhol szoros kapcsolatot épít ki a helyi segítőkkel és civil szervezetekkel – így is gondoskodva arról, hogy a segítő munka és a támogatás folyamatos legyen.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek

Havi rendszeres adományoddal sokat tehetsz a világ gyermekeiért.

Segítek