Közös ügyeink

Tiszta ivóvíz

A tiszta víz és a higiénia biztosítása a gyermekfejlődés egyik legfontosabb pillére és egy alapvető jog. Mint az emberi élet elengedhetetlen feltételét, 2010 júliusában az ENSZ Közgyűlése alapvető emberi joggá nyilvánította a biztonságos és tiszta ivóvízhez és a megfelelő tisztálkodási és higiéniai lehetőségekhez való hozzáférést.

Körülbelül 4-5 liter víz naponta – nagyjából ez az a szükséges minimum, ami egy kisgyermek túléléséhez feltétlenül szükséges: inni, enni, fürödni, az alapvető higiéniai feltételeket biztosítani. Szűkösen, hiszen a megfelelő fejlődéshez ennek nagyjából négyszeresére lenne szükség. Sajnos még ez a vízmennyiség sem érhető el azonban a Föld minden pontján olyan egyszerűen, mint nálunk. Míg egy átlagos magyarországi lakos 130 liter vizet használ el naponta, és egy csöpögő csap miatt már egy nap alatt is elfolyhat akár 40-120 liter víz is, addig Afrika, vagy Dél-Amerika egyes részein akár több órát is gyalogolni kell a legközelebbi vízgyűjtő helyig.

Adományozok

Mit tesz az UNICEF?

Az UNICEF több mint 100 országban dolgozik a vízellátás és higiénikus szennyvízelvezetés javításáért iskolákban és közösségekben. Sokféle programot szponzorál és együttműködik családokkal, közösségekkel, kormányzati szervekkel. Vészhelyzetekben segít javítani a vízhiányban és betegségben szenvedő közösségek helyzetén. A vízhez való hozzáférés segítése érdekében kutakat fúr, mobil víztartályokkal, vízhordó eszközökkel látja el a közösségeket. Textil szűrőkkel, mobil vízszűrő eszközökkel, ill. víztisztító rendszerekkel és víztisztító tablettákkal küzd azért, hogy tiszta és biztonságos ivóvízhez juthassanak a gyermekek és családjuk. Nagy hangsúlyt fektet az oktatásra is. Szimplán azzal, hogy megtanítjuk a gyerekeket a kézmosás fontosságára, a hasmenéses megbetegedések kockázatát 40%-kal csökkenthetjük környezetükben.

Az UNICEF partnereivel közösen 1990 óta több mint 2 milliárd ember számára biztosította a tiszta ivóvízhez való stabil hozzáférést.

Ebben az időszakban közel ugyanennyi ember számára építette ki a közegészségügyi ellátást, ideértve a WC használatot és a szappanos kézmosás lehetőségét. De nem ünnepelhetünk addig, amíg az egészséges és biztonságos ivóvízhez jutást nem biztosítjuk mindenkinek.

A hasmenéses megbetegedések 88%-a megelőzhető lenne a tiszta ivóvíz, és az alapvető higiénia és közegészségügyi rendszerek kiépítésével, a szappanos kézmosással. A kézmosás rendszeressé válása több életet menthet meg, mint bármely oltóanyag vagy orvosi beavatkozás. Sem nem bonyolult, sem nem drága, mégis ez a leghatékonyabb módja annak, hogy gyermekek millióinak életét megmentsük. Egyes becslések szerint, ha mindenki hozzájuthatna tiszta vízhez és javulnának a higiéniai viszonyok, az emberiséget sújtó betegségek tizede, és évente 1,4 millió gyermek halála lenne megelőzhető.

A víz az egyik legjobb humanitárius befektetés: számítások szerint minden egyes dollár, amit vízminőség-javításra és szanitációra költünk, 8 dolláros megtakarítást hoz a későbbiekben. A befektetés pedig nem is mindig drága: már egy darab, mindössze 2 forintba kerülő víztisztító tabletta 4-5 liter vizet képes megtisztítani. Ez elegendő egy gyermek napi túléléséhez.

Kihívások

A vízellátásban történt óriási fejlődés ellenére 748 millió ember még mindig nem jut hozzá közvetlenül az ivóvízhez: ez közel annyi, mint az EU és Indonézia lakossága együtt. Az UNICEF és a WHO Közös Monitorozó Programjának 2014-es jelentése szerint, a szubszaharai Afrikában a legalacsonyabb a vízhez való hozzáférés aránya. A Kongói Demokratikus Köztársaságban, Mozambikban és Pápua Új Guineában kevesebb, mint a népesség fele fér csak hozzá. Szomáliában egyes becslések szerint minden 3. ember fér csak hozzá tiszta ivóvízhez.

  • A nem megfelelő ivóvíz percenként három gyermek haláláért felelős.
  • Több millió gyermek szenved a gyakran végzetes tífusztól, vérhastól, bélférgektől és a kolerától.
  • Naponta 1400 gyermek hal meg a fertőzött víz okozta hasmenéses megbetegedések miatt, és ebben még nincsenek benn azok a gyerekek, akik a vízhiány és a kiszáradás miatt veszítik el életüket.
  • A világon minden harmadik ember, kb. 2,5 milliárdan nem jutnak hozzá a közegészségügyi szolgáltatásokhoz.
  • Több mint 1 milliárdan nem használnak semmilyen WC-t, nem terjedtek el a higiéniai rendszerek és szokások. Ez azt jelenti, hogy a világon több embernek van mobil telefonja, mint WC-je.
  • 46 országban a népességnek kevesebb, mint fele fér hozzá megfelelő tisztálkodási, WC-zési és higiéniai lehetőségekhez.

Több szempontból is káros a víz és higiénia, szanitáció hiánya. A víz olyan alapvető jogok meglétét segíti elő, mint az élethez, egészséghez, vagy éppen az oktatáshoz való jog, hiszen csak az egészséges gyermekek tudnak iskolába járni és tanulni. 75 százalékban nők és gyermekek vesznek részt a vízhordásban, ami sok időt és energiát vesz el tőlük. Csak Afrikában évente kb. 40 milliárd órát töltenek vízhordással. A gyermekek és nők átlagosan napi 6 km-t gyalogolnak, 20 liter vízzel a vállukon, fejükön.

ADOMÁNYOZZON MOST!

Havi rendszeres adományával Ön még többet tehet a világ gyermekeiért.

Segítek