Mit jelent az iskola a válsághelyzetben élő gyerekeknek?

Az iskola kitörés a kiszolgáltatottságból minden elmaradott térségben élő gyermek számára. Háborús konfliktusok esetén pedig a gyermekkort adja vissza: biztonságot, közösséget, játékot, barátokat ad.

A csacsogó Susan épp azt mesélte nekünk, hogy ha felnő, pilóta akar lenni, ami nagy meglepődést váltott ki. Nevetve mesélte nekünk Susan anyukája, Florence, miközben egy kis szénfűtött vasalóval tovább vasalta a tiszta ruhákat, hogy miért: „Egy nap megkérdezte a tanárát, hogy mitől mennek a repülők az égen, és a tanára azt mondta, hogy az emberek, azok, akik sokat járnak iskolába. A lányom akkor elhatározta, hogy pilóta akar lenni, és hogy sokat fog iskolába járni.” Igaz Susan ezen a héten nem volt iskolában, mert van egy szem betegsége, ami miatt nem tud. „Nagyon fáj, de anya elvitt a klinikára.” A korához képest magabiztosan ír a saját kis táblájára egy kis darab krétával, amit a szomszédtól kapott kölcsön. Miután leírta a korát, folytatta a számsort egészen 10-ig. „Amikor nem megyek iskolába, anyukámnak segítek a kukoricával, és a ház körül. De leginkább a táblámat szeretem és házit írni. Oh és a focit.” – a történetet dél-szudáni munkatársunk osztotta meg.

On 8 June 2016, Susan Andua, 5, plays in the village, outside of her home in Nimule, South Sudan.  “I asked her that too!” Susan’s mother Florence said with a laugh as she continued to press the laundry with a small charcoal-heated iron. The bubbly Susan had just said she wanted to be a pilot when she grew up. Her mother explained: “One day she asked her teacher what makes those planes in the sky go, and her teacher said it was humans, people who go to school a lot. My daughter decided she wanted to be a pilot, and she would go to school a lot.” However, Susan was not at school this week as she has an eye problem that stops her going to school at the moment. “It hurts, but my mother took me to see the clinic.” She writes confidently for her age on her own chalkboard, a small piece of chalk borrowed from a neighbor. After writing her age, she continued writing to 10. “When I don’t go to school I help my mother with the maize, and in the house. But mostly I like my chalkboard and doing my homework. Oh, and football.”

Az UNICEF segít Susan-nak megvalósítani az álmait!

A minőségi oktatás lehet a megoldás a gyerekek életminőségének javítására, és arra, hogy megszűnjenek a generációk közötti egyenlőtlenségnek. Oktatással kapják a gyerekek azt a tudást és azokat készségeket, amelyekre később szükségük lesz ahhoz, hogy sikeresek legyenek az életben.

Ennek ellenére gyerekek milliói nem jutnak megfelelő oktatáshoz olyan okok miatt, amelyekről ők nem tehetnek – például a szegénység, hátrányos megkülönböztetés, fogyatékosság vagy egyszerűen csak a földrajzi elhelyezkedés miatt. Háborús konfliktusok, természeti katasztrófák és a klímaváltozás hatásai mind megfosztják a gyerekeket a lehetőségtől, hogy iskolába járjanak, tanuljanak.

  • 59,3 millió gyerek nem jár iskolába, 36 %-uk olyan országban lakik, ahol háború vagy fegyveres konfliktus folyik.
  • A menekült gyerekek egy harmada nem kapja meg az alapoktatás.
  • Az elmúlt 5 évben 70 országban érte szervezett támadás az iskolákat, egyetemeket, vagy katonai célokra használták az oktatási intézményeket.
On 1 June 2016, young Syrian refugees attend the lessons inside a school at the Saadnayel Informal Settlement in Bekaa Valley.  World-renowned singer and UNICEF Goodwill Ambassador Ricky Martin calls for increased focus on safeguarding the futures of millions of children affected by the Syria conflict, whose lives have been shaped by displacement, violence and a persistent lack of opportunities. During the two-day visit to Lebanon from 1-2 June 2016, Martin also witnessed how UNICEF is working to provide protective environments for children and adolescents where they can play and receive the support they need to get back into formal education. In Lebanon’s Bekaa valley and Akkar, Martin participated in recreational activities for children at safe spaces in informal settlements. Additionally, he met adolescents attending life-skills training, provided by UNICEF and partners, where girls and boys are given vocational training and learning support. Around 1.1 million Syrians have sought refuge in Lebanon since the start of the crisis in 2011, more than half of them are children. Child refugees are particularly at risk of exploitation and abuse, with large numbers being left with no choice but to go out to work, rather than attend school. Child refugees are particularly at risk of exploitation and abuse, with large numbers being left with no choice but to go out to work, rather than attend school.  The deteriorating economic situation for Syrian refugees has dramatically exacerbated the problem of child labour in Lebanon. Adding to the psychological distress already affecting many of the children who have fled conflict and violence at home is the challenge associated with some of the worst forms child labour such as working on construction sites, which can cause long-term developmental and psychological damage as well as physical harm. UNICEF is working closely with the Government institutions, as well as local and international partners, to meet the needs of over 1

Az UNICEF szerint a minőségi oktatáshoz való hozzáférést minden gyereknek biztosítani kell, még a legnehezebb körülmények között is.

Az iskola stabilitást, struktúrát nyújt, amelyekre szükségük van a gyerekeknek ahhoz, hogy megbirkózzanak a veszteséggel, a félelemmel, a stresszel és az erőszakkal. Az iskola biztonságot nyújt a gyerekeknek az erőszak, a gyerekkatonaság, a gyerekmunka és a gyerekházasság ellen.

Az UNICEF a válsághelyzetekben élő gyerekeknek szeretné mindezt megadni. Azért, hogy ezeknek a gyerekeknek is legyen jövőjük iskolákat épít, tanárokat alkalmaz, oktatást biztosít. Általában ezekben a létesítményekben a gyerekek nemcsak oktatásban részesülnek, hanem más szükségletükre is odafigyelnek. Étkeztetési programokat tartanak fenn, higiéniáról is oktatják a gyerekeket, tiszta vizet biztosítanak, és háborús konfliktusokban is biztonságot igyekeznek nyújtani.

Az oktatás egyszerre segít a jelenben és ad jövőt.