Oktatás

Minden gyermeknek joga van tanulni.

Ha taníttatjuk gyerekeinket, a helyi közösség is erősebbé válik. Az UNICEF szerint az oktatás nem csupán egyetemes jog, hanem olyan eszköz is, amely segít legyőzni a szegénységet, a betegségeket és a társadalmi egyenlőtlenségeket.

 

A tanulás tulajdonképpen emberek életét változtathatja meg, kitörési pontot jelenthet a közösségek gyermekei számára a szegénységből. A fejlődő országokban azonban a gyermekeknek gyakran dolgozniuk kell iskola helyett a saját és családja megélhetéséért. Sok helyen még iskola és tanszerek sem állnak rendelkezésre, amely elengedhetetlen a gyermekek oktatásához.

A 6-11 évesek közül 58 millió gyermek még mindig nem jár iskolába, akiknek a fele csak azért marad ki az oktatásból, mert hazájában háború dúl. Ezzel gyakorlatilag egy Olaszországnyi embernek a jövője és esélyei vannak elvágva. Vannak országok, ahol a lakosságnak majdnem a fele nem írástudó és a világon még mindig 123 millió fiatal lány és fiú él, aki még csak a betűket sem ismerhette meg gyerekkorában.

Minden gyermeknek joga van iskolába járni, a lány gyermekeknek éppúgy, mint a fiúknak. Mégis, a világon 32 millió lány nem jár iskolába, s így a legnagyobb csoportot képezik, akik kimaradnak az oktatásból. Legtöbbjük szegény, elszigetelt környezetből származik, vagy olyan helyen lakik, ahol nincs a közelben iskola. A szűkös anyagi körülmények között élő sokgyermekes családok a fiúgyermekeiket küldik iskolába, míg a lányok a házimunkában, vízhordásban, pénzkeresésben segítenek. Azok a lányok, akik mégis elkezdhetik az iskolát, gyakrabban esnek megkülönböztetés és erőszak áldozatává, és közülük minden negyedik nem fejezi be az iskolát.

Mit tesz az UNICEF?

Az UNICEF mindent megtesz, hogy a gyermekek élhessenek az oktatáshoz való jogukkal: gyerekbarát iskolákat épít, mobil osztálytermeket alakít ki, tanárokat képez ki, vagy akár egy egész oktatási rendszert épít újjá. Az UNICEF azért dolgozik, hogy a minőségi, gyermekközpontú oktatás, életkörülményekre, nemre, etnikai hovatartozásra vagy társadalmi-gazdasági háttérre való tekintet nélkül, minden gyermek számára elérhető legyen. Az UNICEF programjai és kezdeményezései az oktatási rendszer valamennyi elemére kiterjednek: a szervezet a kora gyermekkori fejlesztéstől és az iskolaérettség elérésétől kezdve az oktatás minőségének ellenőrzésén keresztül, egészen a katasztrófákat követő újjáépítési programokig, amelyek keretében osztálytermeket alakítanak ki a krízis által sújtott területeken élő gyermekeknek.

Az UNICEF külön figyelmet fordít a lányok oktatására. A helyi kormányok munkáját támogatva segíti olyan stratégiák, gyakorlatok kialakítását, amelyek csökkentik az iskolából kimaradó lánygyermekek számát. Különös figyelmet szentel azokra a gyermekekre is, akik fegyveres konfliktus vagy katasztrófa sújtotta övezetben élnek, és emiatt oktatásuk félbeszakad. Oktatási dobozával (School-in-a-box) többosztálynyi gyermek számára tud egy „mobil iskolát” biztosítani, melyben többek között papír-írószerek, palatáblák, tanító poszterek, vonalzók, ollók, de táblafesték és egy labda is található. Egy oktatási doboz elegendő egy tanár részére 40 gyermek három havi oktatásához.

Az UNICEF arra törekszik, hogy a legszegényebb és a legsérülékenyebb gyermekeket elérje és számukra lehetővé tegye az alapfokú oktatást. Afganisztán, Banglades, Liberia, Madagaszkár és Nepál a legkritikusabb országok a gyermekek iskolázatlansága szempontjából

Eredmények

Az UNICEF kezdeményezései és az általános alapfokú oktatásért tett globális összefogás meghozta az eredményét. Ma 23 %-kal több gyerek jár általános iskolába, mint 1990-ben, és az iskolából kimaradó gyerekek száma 2000 óta közel felére csökkent. A világon egyre kevesebben vannak azok, akik nem tudnak írni-olvasni, és a fiúk és lányok közötti egyenlőtlenség is csökken: a világ országainak kétharmadában sikerült elérni, hogy fiúk és lányok egyenlő arányban járjanak általános iskolába.

Például a „Hadd tanulhassunk!” elnevezésű kezdeményezés keretében az UNICEF majdnem tízezer gyermeknek adott tanulási lehetőséget Afganisztán vidéki területein. Ezen felül az UNICEF (partnereivel együtt) 2012-ben több mint három és fél millió fiatalnak biztosította az iskolába járás lehetőségét katasztrófa sújtotta területeken (például iskolák építésével, vagy tanárok alkalmazásával).

Miért fontos az oktatás?

Az iskolában olyan tudást szerezhetünk meg, ami nélkül később nagyon nehéz lenne boldogulni – gondoljunk csak az írásra, olvasásra vagy a számolásra. Az iskolában megszerzett tudáson is múlhat, hogy milyen életet fog élni valaki, vagy milyen munkája lesz. Személyiségünk, tehetségünk kibontakoztatásához is fontos az, hogy megkapjunk minden szükséges segítséget és támogatást. A tanulással kinyílik számunkra a világ, azzá válhatunk, akivé szerettünk volna. Ha pedig megismerjük a körülöttünk lévő világot, annak működését és játékszabályait, sokkal könnyebben alkalmazkodunk azokhoz, és felelősségteljesebb, tudatosabb emberek lehetünk. De a tanulás más dolgokkal is összefügg. Az iskolában a gyerekek sok más gyerekkel találkozhatnak, akikkel lehet játszani, barátkozni. A társas és kortárs kapcsolatok éppolyan fontosak egy gyermek fejlődéséhez, mint a fizikai szükségletek.

500 000

Félmillió szíriai menekült gyermek nem jár iskolába.

58 millió

A világon 58 millió gyermek marad ki az alapfokú oktatásból.

22%

A szubszaharai Afrikában a gyerekek 22%-a marad ki az alapfokú oktatásból.