Szíria - több mint kétezer lerombolt iskola

Majdnem két évvel a szír konfliktus kirobbanása után, a továbbra is aggasztó méretű erőszak több százezer gyermek iskolai oktatását fenyegeti komolyan. Az ország iskoláinak egyötödét érte közvetlen fizikai behatás, vagy eredeti funkcióját vesztve működik, menedékhelyként. A harcok által leginkább sújtott városokban van olyan kisgyerek, aki már két éve nem jár iskolába.

„Az oktatási rendszer romokban hever. Pár éve pedig még milyen büszkék voltunk a minőségi szír oktatásra” – mondja Youssouf Abdel-Jelil, a szíriai UNICEF iroda képviselője. Az iroda tavaly decemberi jelentésében kiemeli, hogy egyre több szülő fél elengedni a gyermekét az iskolába, mert aggódik a biztonságáért. Aleppóban például az iskolakorú gyermekeknek már csak alig 6%-a látogatja rendszeresen az oktatási intézményeket. Azokat, amik még nyitva vannak. Ugyanis országszerte legalább 2400 iskola semmisült meg vagy sérült meg súlyosan, és mintegy 1500 iskolaépületben nem tanítás folyik: menedékhelyként működik, vagy a fegyveres csoportok alakítottak ki bennük támaszpontokat.

Azokon a településeken viszont, ahova a konfliktus sújtotta térségből menekültek a családok, az osztálytermek túlzsúfoltak; van, ahol egyszerre 100 gyermek is tanul.

„A gyerekek biztonságban érzik magukat az iskolában. A szülők pedig bizakodnak, hogy gyermekeiknek lesz jövője. Sokan azok közül, akikkel beszélünk, tisztában vannak az oktatás fontosságával.” – mondja Abdel-Jelil.

Azért, hogy ismét minél több gyermek tanulhasson jobb körülmények között, az UNICEF eddig több mint 170 iskolának, összesen mintegy 40.000 kisiskolásnak nyújtott támogatást. Számos oktatási segédanyag szétosztásán kívül részt veszünk továbbá az iskolák újjáépítésében is, és lelki, pszichológiai támogatást is adunk a gyermekeknek.

Az UNICEF-nek összesen mintegy 20 millió dollárra lenne szüksége az elkövetkezendő hat hónapban az oktatás talpra állításához és az iskolák újjáépítéséhez Szíriában. Ennek azonban eddig sajnos csak a fele áll rendelkezésre.