Szíriai menekült gyermekek iskoláztatása

Szíria szerte is kezdetét veszi az új tanév, az ottani gyermekek azonban bizonytalanságban lépik át az iskola kapuját a megszűnni nem akaró erőszak miatt.

Az Oktatási Minisztérium becslései szerint a konfliktus kӧvetkeztében 2072 iskolaépület sérült, azok az iskolák kӧzül, amelyek épen maradtak, jelenleg több mint 800 menedékhelyként szolgál a konfliktus által kiszorított családok százainak. Az oktatásban dolgozó személyek kӧzül csaknem kilencvenen a vérengzések áldozatául estek. Mivel az új tanév múlt vasárnap kezdetét vette, a kormány olyan alternatív menedékhelyekre telepítette az eddig iskolákban menedékre találó fӧldӧnfutó családokat, mint például a sportcsarnokok.

A beavatkozás kezdeti szakaszában, az UNICEF 75 ezer gyermek azonnali oktatásának megkezdését kívánja elősegíteni. A tervezett tevékenységek magukban foglalják 150 iskolaépület kisebb felújítási munkálatait, 30 ezer darab tanszercsomag szétosztását az iskoláskorú menekült gyermekek kӧzӧtt, valamint további támogatásokat annak a több mint 100 iskolai klubnak, melyek pszichoszociális segítségnyújtást, valamint oktatási-nevelési és szabadidős tevékenységeket biztosítanak a gyermekek számára.

“Nagyon fontos, hogy a válság által sújtott gyermekek a lehető legrövidebb időn belül folytathassák tanulmányaikat: az iskolalátogatásra való visszaállás is valamilyen szintű segítséget jelentene régi életük helyreállításában” – mondta Dina Craissati, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai regionális oktatási tanácsadója.

Eközben az UNICEF a kormányokkal és további partnerekkel együttműködésben igyekszik támogatást nyújtani a Jordániába, Libanonba, Törökországba és Irakba menekült szíriai iskolás korú gyermekeknek, akik száma a legutóbbi becslések szerint meghaladta a 66 900-at. Ezekben az országokban ugyanis már vagy megkezdődött a tanév, vagy pedig az elkӧvetkező napokban kerül sor az iskolakezdésre. Az iskolás korú gyermekek tényleges számát kӧrülményes meghatározni, mivel sokuk még csak a regisztrációra várakozik. Sajnos azonban minden jel arra utal, hogy ezek a számok nӧvekedni fognak.

Jordániában, ahol az új tanév szeptember 4-én vette kezdetét, körülbelül 17 ezer szíriai menekült gyermek látogatja a befogadó kӧzӧsségekben kialakított iskolákat, és az ide várható gyermekek száma is valószínűleg nӧvekedni fog. Az UNICEF és partnerei által biztosított segélycsomagok tartalmazzák a tandíjak megtérítését, tankönyveket, iskolaszereket, további osztálytermek biztosítását, és a közelgő télre való felszerelést.

A Jordánia és Szíria határánál fekvő Za’atari táborban ideiglenesen megszálló 6 ezer iskoláskorú gyermek számára egyenlőre azonban nincsenek kilátások az iskolakezdésre. Az UNICEF és a jordániai Oktatási Minisztérium már több mint 1150 gyermeket regisztrált egy várhatóan szeptember végétől műkӧdésnek induló tábori iskolába. Ehhez azonban kétségbeesett szükség van egy anyagi keretre, mely fedezné az iskolai bútorok árát, a tanári fizetéseket, valamint a víz bevezetésével és a szennyvízelvezetéssel kapcsolatos kiadásokat.

Az oktatási kezdeményezések elérték a Libanonba, Törökországba és Irakba menekült gyermekeket is. Libanonban, az UNICEF azon dolgozik, hogy az ӧsszes, a válság által érintett kӧzӧsségben élő 32 ezer iskoláskorú gyermek járhasson iskolába. Az UNICEF továbbá 45 iskolaépületen végez felújítási munkálatokat, továbbá igyekszik felhívni a figyelmet a gyermekek regisztrációjának fontosságára. Irakban tizenegy, korábban menhelyként szolgáló iskolaépület van renoválás alatt, ezen felül további osztálytermet adtak át, valamint az iskolai beiratkozási kampány már két menekülttáborban is kezdetét vette.

Az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai regionális igazgatója, Maria Calivis, pótlólagos forrásokat kér az oktatással kapcsolatos kiadásokra. “A fennálló finanszírozási hiány aláássa az UNICEF munkájának hatékonyságát, melyet a gyermekek oktatásának folytatásáért végez. Szükségünk van a nemzetközi közösség támogatására, amilyen gyorsan csak lehetséges” – mondta Calivis. Az UNICEF-nek további 40,4 millió amerikai dollárra van szüksége a Szíriában, Libanonban, Jordániában, Törökországban és Irakban végzendő katasztrófaelhárítási munkák végrehajtásához. A súlyosbodó helyzet miatt, ez a szám várhatóan növekedni fog.