Új kampány a gyerekekért

Gyermekjogi innovációs labor megalapítását kezdeményezi az UNICEF Magyarországon

6,3 millió gyermek halt meg tavaly a világon megelőzhető okokból

Budapest, 2014. október 1. – Bár 100 millió gyermek életét megmentette az UNICEF az elmúlt 25 évben, de még így is naponta 17 ezer gyermek hal meg megelőzhető okokból a világon. 58 millió gyermek jövője kilátástalan, mert az oktatásuk nem biztosított a hazájukban dúló háborúk miatt. Problémák Magyarországon is vannak: 2012-es adatok szerint 1000 gyermekből 5 nem éli meg az egyéves születésnapját. A kiábrándító adatok miatt az UNICEF a gyermekjogok érvényesítése, ezen belül a 136 66-os adománygyűjtő szám népszerűsítése érdekében kampányt indít Magyarországon, egyben javasolja egy úgynevezett gyermekjogi innovációs labor megalapítását is. A kampányban sztárok népszerűsítik majd a gyermekek védelmét, többek között Miklósa Erika, Schell Judit, D. Tóth Kriszta és Ákos is rész vesz az akcióban.
Még mindig rengeteg gyermek hal meg a világon, olyan okokból, amelyek megelőzhetőek lennének: 1990-ben még 12,7 millió 5 éven aluli gyermek halt meg, 2013-ban pedig 6,3 millió gyermek vesztette életét. Bár a javulás látszik, még mindig naponta 17 ezer olyan gyermekhalálról beszélhetünk, amelyek védőoltásokkal, gyógyszerekkel, megfelelő táplálkozással, tiszta ivóvízzel, vagy a fertőzések időben történő kezelésével megelőzhetőek lennének.

Csak kiszáradás következtében naponta 5 ezer gyermek veszti életét, és vannak olyan területek, ahol a nehéz körülmények miatt különösen elkeserítő a helyzet: Sierra Leonéban 1000 gyermekből 182 nem éli meg az egy évet. Magyarországon ennél sokkal jobb a helyzet, de közel sem ideális: 1000 gyermekből 5 itthon sem éri meg az egyéves kort.

hiressegek BIZ3

 

A gyermekjogok 25. évfordulóján azt látjuk, hogy az egyezmény víziója csak akkor válhat valóra minden gyermek számára, ha nyitottak vagyunk az újszerű gondolkodásra. Felül kell vizsgálnunk a gyermekjogok védelméért, elősegítéséért tett lépéseinket, eszközeinket. Egy úgynevezett magyar gyermekjogi innovációs labor megalapítását indítjuk el, amiben a kormány, a szakemberek, a civil szervezetek, a magánszektor, az önkormányzatok és a gyermekek is részt vesznek. Be kell vonnunk a gyermekeket az őket és a jövőjüket érintő döntésekbe!” – mondta Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottságának ügyvezető igazgatója.
Az UNICEF harmadik alkalommal indít már kampányt október elején annak érdekében, hogy csökkenjen a megelőzhető gyermekhalálok száma. A kampány fontos üzenete, hogy a gyermekek mindannyiunk közös jövője, ezért őket kell a központba helyezni. A kampányban – amelynek lebonyolításában a Café PR ügynökség pro bono vesz részt – olyan sztárok kapnak szerepet, és hívják fel a figyelmek a gyermekek védelmére, a gyermekek jogaira, mint Miklósa Erika, Ákos, Schell Judit, Nagy Ervin, Novodomszky Éva, Andor Éva, Mácsai Pál, Palya Bea, D. Tóth Kriszta, Kocsis Tibor, Szabó Kimmel Tamás és Szántó Dávid. A kampány célja, hogy 136 66-os adománygyűjtő telefonszám felhívásával az adakozók 500 forinttal támogassák a szervezet munkáját.

Javul a helyzet, de van még mit tenni
A mostani kampányt szervező UNICEF az elmúlt negyed évszázadban elérte, hogy világszerte 23 százalékkal több gyermek jár iskolába, 2,1 milliárd ember fér hozzá a tiszta ivóvízhez és 1,9 milliárdan élnek jobb higiéniai és közegészségügyi körülmények között. 37 százalékkal csökkent az élelmiszerhiány miatt fejlődésben alulmaradt gyermekek száma és 700 millióval kevesebb a súlyos szegénységben élők száma.

Bár a számok folyamatosan javuló tendenciát mutatnak, továbbra sem dőlhetünk hátra. 230 millió 5 év alatti gyermek hivatalosan nem is létezik, mert nincs anyakönyvezve. Még mindig 58 millió olyan 6-11 év közötti gyermek van, akik nem járnak iskolába, részben az országukban dúló háború miatt. A lányok 11 százalékát 15 éves koruk előtt férjhez adják, megsértve ezzel az egészséghez, oktatáshoz és védelemhez való jogaikat. 168 millió gyermekmunkás van ma a világon és 650 millióan kényszerülnek elhagyni a harcok vagy háborúk miatt életveszélyes vált otthonukat.

A kampány spotja ITT tekinthető meg