Csatlakozom a 2019-es gyerekhanghoz

November 20-án az egész országban hallani lehet a gyerekek hangját. 2018-ban is a gyermekjogok világnapján fiatalok szólaltak fel a Parlamentben, átadta nekik az irodáját a budapesti főpolgármester-helyettes, kicsik vették át a felnőttek szerepét a vasúton, a repülőtéren, a rendőrségnél, a mentőszolgálatnál, a könyvtárban, a koncertteremben, a színpadon, a médiában és az élet szinte minden területén. Az UNICEF Magyarország 2019-ben is csatlakozik a világszervezet globális kampányához, Gyerekhang címmel. Az üzenet egyértelmű: hallgassuk meg a gyerekek véleményét, figyeljünk oda rájuk, és osszuk meg velük az életüket érintő információkat.

Ha úgy érzed, hogy Te is szeretnél a részese lenni egy globális megmozdulásnak a gyerekjogokért, akkor jelentkezz!

Várjuk gyerekek, gyerekcsoportok, osztályok jelentkezését 2019-re is! Ha pedig cégeddel szeretnél lelkes gyerkőcöket fogadni, és megmutatni nekik a felnőtt világot, akkor is írj nekünk!

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek