UNICEF Gyerekhang

Az UNICEF-nél kíváncsiak vagyunk a gyerekek véleményére!

 

Idén ünnepeljük a Gyerekjogi Egyezmény aláírásának 30. évfordulóját, ez a dokumentum biztosítja, hogy a világ összes gyerekét megillessék ugyanazon alapjogok. November 20-án, az elfogadásának évfordulóján tartjuk az UNICEF talán legmenőbb kampányát, a Gyerekhangot. Többek között arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a gyerekek véleménye igenis fontos, a felnőtteknek pedig kötelessége  azt tiszteletben tartani és meghallgatni.

November 20-án felcserélődnek a szerepek, a gyerekek veszik át az irányítást az élet főbb területein és kinyílnak olyan ajtók, amelyeken hétköznap csak kiválasztott felnőttek léphetnek át.

Az elmúlt években a Gyerekhang kampány keretében gyerekek szólaltak fel az Országgyűlés épületében, vették birtokba a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ irányítóközpontját, újságokat szerkesztettek, mentősöktől tanultak, beleshettek a színházi kulisszák mögé, sportklubok és nagykövetségek látták őket vendégül.

Az idei Gyerekhang programhoz várjuk gyerekek, gyerekcsoportok, osztályok pályázatát az UNICEF Magyarország Országgyűlésben tartandó programjához.

A pályázaton kiválasztott gyerekcsoportok (10-18 év között) lehetőséget kapnak arra, hogy az Országgyűlés épületében részt vegyenek egy rendhagyó ülésen, megismerkedjenek az épülettel, meghatározzák az ülés tematikáját és hallassák a hangjukat az ország házában 2019 november 20-a délelőttjén. Az esemény sajtónyilvános lesz, a résztvevőkről képi és hangfelvételek készülhetnek.

 

Pályázni az alábbi formátum kitöltésével lehet, üzenetben kérjük írják meg, hogy hány fővel és miért szeretnének eljönni a Parlamentbe.

Adatvédelmi tájékoztató

 

Csatlakozz hozzánk!

Csoport/osztály/iskola neve
Kísérő neve
Kísérő e-mail címe
Kísérő telefonszáma
Csoport létszáma
Üzenet

Ilyen volt a Gyerekhang az előző években

#GoBlue a gyerekjogokért

Millie Bobby Blue? Blua Lipa? Orlando Bluem? Vajon miért változtatták kékké neveiket a sztárok?

Az @unicefhungary Instagram-oldalán megnézhetitek, mit kíván Liam Neeson, Lilly Singh és Orlando Bloom a gyerekeknek. A #GoBlue highlights-ban megtaláljátok azt is, kik segítettek, hogy kékbe boruljon a világ november 20-án.  Köszönjük mindenkinek, aki csatlakozott!

Nemcsak a sztárok viseltek azonban kéket, a Gyerekjogok Világnapja alkalmából. Kékbe borultak a budapesti panoráma ikonikus épületei is, mint a Hotel Clark vagy a MÜPA, az E.ON támogatásával pedig még a Lánchíd is kék színben pompázott ezen az estén, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet a gyerekek speciális jogaira.

Segíts a világ rászoruló gyerekeinek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek