Híreink

1.3 millió gyereknek sürgősen humanitárius segítségre van szüksége a Bengáli-öbölt sújtó viharok miatt

2017. július 12. 13:22

Mianmarban és Bangladesben a Mora-ciklon okozta pusztítás miatt, Srí Lankán a monszunesőzések folytán maradtak a gyerekek hajlék nélkül és szorulnak most is védelemre, táplálékra és egészségügyi ellátásra.

BGD-Storm-2017-Noorani-0011

„Azok a gyermekek, akiknek életét brutális viharok, nagymértékű áradások és földcsuszamlások forgatták fel, most a tiszta ivóvíz hiánya, a nem megfelelő higiéniai szolgáltatások és az egészségügyi ellátáshoz való korlátozott hozzáférés miatt vannak veszélyeztetett helyzetben. Gyorsan kell cselekednünk, hogy gyerekek megőrizhessék egészségüket és megakadályozható legyen az olyan fertőző betegségek kialakulása, mint a hasmenés, a kolera és a légúti fertőzések.” – nyilatkozta Manuel Fontaine, az UNICEF vészhelyzeti programokért felelős igazgatója.

BGD-Storm-2017-Noorani-0014

Az UNICEF kiváltképp azokért a gyermekekért és családokért fejezte ki aggodalmát, akiknek azért kellett elhagyniuk az otthonaikat, mert már a viharok előtt is veszélyes körülmények között éltek. Tavaly óta 74.000 rohingya származású menekült érkezett Bangladesbe és telepedett le azokon a területeken, amelyeken most a Mora-ciklon végzett pusztításokat. Ezen felül 120.000 olyan ember található az országban, akiknek szintén el kellett menekülniük Mianmarból vallási, politikai, vagy származási okokból.

BGD-Storm-2017-Noorani-0184

„A szomorú igazság az, hogy ezek a gyerekek most kettős humanitárius válságtól szenvednek.- mondta Fontaine. A jelenleg Mianmarban és Bangladesben élő rohingya gyerekek számára sok esetben az alapvető szolgáltatásokban való részesülés már a vihar kitörése előtt is küzdelmes folyamat volt. Rendkívül fontos, hogy megadjuk ezeknek a veszélyeztetett és kitaszított csoportoknak a szükséges támogatást, csakúgy, mint azoknak a szegény közösségekben élő személyeknek, akik még könnyebben kiszolgáltatottá válhatnak a vihar okozta károk miatt.

10

A természeti károk mértéke mindhárom országban brutálisnak tekinthető. A mianmari jelentésekben részletesen beszámolnak a Mora-ciklon falvakra, iskolákra és az úton lévő, vagy elmenekült emberek menedékhelyeire gyakorolt negatív hatásairól.

Míg Bangladesben a Mora-ciklon 2.8 millió embert érintett közvetlenül, a sérülékeny tengerparti körzetekben, Srí Lankán a szökőár és a monszun okozta földcsuszamlások több mint 631.000 ember életét keserítették meg. A nehézségek okán 77.000 embernek kellett elhagynia az otthonát.

Az UNICEF és partnerei folyamatos erőfeszítéseket tesznek, hogy minden Srí Lanka-i, bangladesi és mianmari, a vihar által sújtott közösség gyerekei és családjai számára életmentő szolgáltatásokat és támogatást biztosítsanak függetlenül az etnikai hovatartozásuktól, vallásuktól és állampolgárságuktól.

3

Eddigi intézkedések:

• Banglades: Cox’s Bazar és Chittagong súlyosan érintett területeire vészhelyzetekben szükséges készleteket szállítottak, amelyek higiéniai csomagokat, víztisztító tablettákat, műanyag vödröket, mobil vécéket és ponyvákat tartalmaznak megközelítőleg 11.000 ember számára.

• Mianmar: a földcsuszamlások ellehetetlenítették a főbb útvonalak működését. Rakhine és Chin államokban megtörtént a kárbecslés és a szükségletek felmérése. Az UNICEF előre gyártott műanyag vödröket, víztisztító tablettákat és ponyvákat szállít az érintett területekre. Az átmeneti iskolák felállítását a tanév megkezdéséig szeretnék befejezni, az ehhez szükséges anyagokat és felszerelést biztosították.

• Srí Lanka: 1260 darab 10 literes kanna, 1000 ponyva, és 100.000 víztisztító tabletta kiosztása történt meg a rászoruló közösségek tagjai számára, ezen kívül a szervezet támogatja a kormány gyermekvédelmi programjait.

Kapcsolódó dokumentumok:

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek