Híreink

2000 óta közel 50 millió ember menekült meg

2015. szeptember 09. 15:00

2000 óta közel 50 millió ember menekült meg, 2030-ig még több millió életet lehet megmenteni

UNICEF jelentés

NEW YORK, 2015. szeptember 9. – A legfiatalabb gyerekek körében mért halálozási arány kétszeres ütemben csökkent az elmúlt generáció alatt, és 2030-ig további 38 millió élet menthető meg, ha ez a fejlődés tovább gyorsul. A hónap folyamán nyilvánosságra kerülő, a világ vezetői által jóváhagyott Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goals, SDGs) is erre hívja majd fel a figyelmet.

Az UNICEF „Egy megerősített ígéret: 2015. évi előrehaladási jelentés” című kiadványának adatai szerint 2000 óta, amikor a kormányok elkötelezték magukat a Millenniumi Fejlesztési Célok (MDGs) elérésében, 48 millió 5 év alatti gyermek életét sikerült megmenteni. Ez a kiemelkedő előrelépés a vezetők kitartó munkájának eredménye. Annak, hogy a gyermekéletek megmentése közös politikává és politikai prioritássá vált, hogy a gyermekek túlélési arányát javító intézkedéseket foganatosítottak, és az azzal kapcsolatos adatokat okosan használják, és a már bizonyított intézkedésekhez még több támogatást nyújtanak.

Jelenleg évi 5,9 millió 5 év alatti gyermek hal meg megelőzhető okok miatt, ami 53%-os csökkenést jelent 1990-hez képest. Az 5 év alatti gyermekek halálozási arányának 2000 és 2015 között mért 3,9%-os éves csökkenése kétszerese az 1990-ben mért éves csökkenési aránynak.

A világ legszegényebb országai is bizonyították, hogy a komoly nehézségek ellenére is jelentős csökkentést lehet elérni a gyermekek halálozási arányának redukálásában.

  • 81-ből 24 alacsony vagy közepesen alacsony jövedelemmel rendelkező országban, köztük Kambodzsában, Etiópiában, Bangladesben és Ugandában, sikerült elérni a Millenniumi Fejlesztési Célok között megfogalmazott elvárt csökkenési szintet, és legalább kétharmadára csökkentették az 5 év alatti gyermekek halálozási rátáját.

  • 2000 és 2015 között 21 fekete-afrikai országnak sikerült megfordítani a növekvő halálozási rátát vagy legalább harmadára csökkenteni a növekedés ütemét 1990-hez képest.

„ A gyermekéletek millióinak megmentése a városi és vidéki területeken, tehetősebb vagy szegény országokban az ezredforduló egyik legnagyobb teljesítménye. Ez egyben a következő 15 év legnagyobb kihívása is, ugyanis ezt a fejlődést tovább kell erősíteni” – mondta Yoka Brandt, az UNICEF igazgatóhelyettese. „Az adataink azt mutatják, hogy még sok millió gyermek menthető meg, ha még nagyobb erővel dolgozunk azon, hogy minden gyermeket elérjünk.”

Az 5 év alatti gyermekhalálozás ilyen drámai csökkenéséhez olyan egyszerű, nagy hatású és költséghatékony megoldások járultak hozzá, mint a képzett terhesgondozás, szüléslevezetés és terheságyi gondozás, a szoptatás népszerűsítése, védőoltások, rovarirtóval kezelt szúnyoghálók, vízminőség javítás és higiénia fejlesztés, szájon át történő rehidráló kezelés, antibiotikumok tüdőgyulladásra, táplálék kiegészítők és gyógyhatású élelmiszerek. A jelentős fejlődés ellenére, a teljes világot nézve nem sikerült elérni a célt, hogy az 5 év alatti gyermekek halálozási aránya kétharmaddal csökkenjen.

A becsült adatok szerint 1990 és 2015 vége között 236 millió gyermek halt meg megelőzhető okok miatt. Jelenleg a vezető halálozási okok 5 éves kor alatt a koraszülöttség, a tüdőgyulladás, terhesség és szülés közbeni komplikációk, hasmenés és a malária. A halálesetek közel fele az alultápláltsággal hozható összefüggésbe.

A Fenntartható Fejlődési Célok megfogalmazott elvárás komoly kihívás elé állítja az országokat: az 5 év alatti gyermekek halálozási rátáját 25/1000 élveszületés szintre vagy az alá kell csökkenteni 2030-ra. Ha az eddig lemaradó országokban is felgyorsul a csökkenés üteme, világszinten még 38 millió gyermek élete menthető meg.

A teljes jelentés megtekinthető: Itt

Bővebben a jelentésről

2012-ben történt indulása óta, az „Egy megújított ígéret” című kiadvány a 4. Millenniumi Fejlesztési Cél, az 5 év alatti gyermekek halálozási arányának 1990-től 2015-ig tartó időszakban 2/3-dal történő csökkentésének népszerűsítésére koncentrál, egészen addig, amíg egyetlen anya és gyermek sem hal meg megelőzhető okokból. Az ebben megfogalmazott vízió és alapelvek- például a politikai kötelezettségvállalás, elszámolhatóság és társadalmi mobilizáció- a hónap folyamán kiadásra kerülő Fenntartható Fejlődési Célok közé is bekerültek.

Az „Egy megújított ígéret” támogatói az alábbi 5 intézkedés irányában elkötelezettek:

  1. Az 5 év alatti gyermekek halálozási arányának csökkentésében fennálló legkomolyabb akadályok leküzdésére irányuló erőfeszítések támogatása.

  2. A nem megfelelően ellátott közösségek elérhetőségének javítása.

  3. Az 5 év alatti gyermekek halálozásai okainak enyhítése vagy megszüntetése.

  4. A gyermekkori halálozás mélyebbre nyúló okaira való hangsúlyozott figyelem, pl. a nők oktatása és tudás által vezérelt cselekvésre buzdítása.

  5. Egy közös cél megfogalmazása és egységes mértékegységek használata az előrehaladás nyomon követésére.