Híreink

6 millió jemeni gyerek számára biztosít védőoltást az UNICEF

2018. január 08. 15:02

2017. december 20-án egy  UNICEF által bérelt repülőgép landolt Szanaa-ban, és közel hatmillió adag életmentő oltóanyagot juttatott el a térségbe.  A segítségnyújtás célja, hogy mielőbbi védelmet biztosítsanak azoknak a gyermekeknek, akiket diftéria és más gyakori gyermekbetegségek fenyegetnek. A torokgyík, amely akár halálos kimenetelű is lehet, nemrégiben ütötte fel a fejét a környéken. A jelentések szerint már több mint 300 embert fertőzött meg, illetve 35 áldozatot követelt.

Közel 1000 nap telt el a konfliktus elmérgesedése óta Jemenben. Az ország a világ azon térségei közé tartozik, amelyeket a humanitárius borzalmak különösen nagy mértékben sújtanak. A kialakult helyzetet és a vészhelyzeti reagálást pedig tovább nehezítik az üzemanyagra és az élelmiszer-behozatalra vonatkozó korlátozások. Ezek az intézkedések még inkább fokozzák a Jemenben élő gyermekek szenvedéseit, akiket már így is halmozottan fenyegetnek a különböző betegségek, az alultápláltság és a fegyveres erőszak.

„A Jemenben élő gyerekek mielőbbi beoltása különösen fontos, hiszen ennek segítségével védhetjük meg őket a végzetes betegségektől. Elengedhetetlen, hogy az oltóanyagok és egyéb életmentő szállítmányok továbbra is országszerte akadálytalanul eljussanak az érintettekhez. Milliók számára ez jelenti most az egyetlen mentőövet”- mondta Meritxell Relano, az UNICEF jemeni képviselője.

Az UNICEF felszólítja a feleket, hogy engedélyezzék a humanitárius segítséghez való akadálytalan hozzáférést Jemen teljes területén, így a tengeren és a reptereken is, valamint könnyítsék meg a gyerekek számára eljuttatott segélyszállítmányok szétosztását.

 

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek