Cech András 47 éves, 3 gyermek édesapja. Budapesten dolgozik ügyvédként. Eddig két alkalommal, a 2017-es és 2018-as SPAR Budapest Maratonokon indult az UNICEF Csapat színeiben.

Mondanál egy pár szót a sportmúltadról, illetve arról, hogy hogyan kerültél kapcsolatba az UNICEF Csapattal?

András: Hatéves korom óta sportolok, versenyszerűen úsztam, majd 10 éves koromtól a mai napig röplabdázom. Az UNICEF-et évek óta rendszeresen támogatom kisebb összegekkel. Jó három éve, leginkább életmódváltási célzattal, elkezdtem rendszeresen futni. Ez annyira bejött, hogy elhatároztam, ideje kipipálni ifjúkori bakancslistám már-már elengedett tételét: lefutom a maratoni távot. Éppen a felkészülés közepén voltam, amikor kaptam egy e-mailt, melyben olyan kiváló sportemberek népszerűsítették az UNICEF Csapatot, mint Risztov Éva, Erdei Zsolt Madár és Szilágyi Áron. Ettől fogva egy pillanatig sem volt, hogy életem első maratonját az UNICEF Csapat tagjaként fogom lefutni. Így hát regisztráltam magam.

Két rendkívül sikeres kampányon vagy túl. Mesélnél nekünk arról, hogy mi volt a stratégiád a versenyre való felkészülés és az adománygyűjtés során? Milyen pozitív tapasztalataid voltak és milyen nehézségekkel találkoztál?

András: A versenyre egy nagyszerű testnevelő barátom edzésterve alapján készültem. A feladat nem volt ismeretlen számomra, hiszen igazolt sportolóként rengeteg alapozáson és felkészülési időszakon vagyok már túl. Nincs titkos recept: ami elő van írva, megcsinálod, bármennyire is nehéz vagy nincs éppen kedved hozzá. Bár számomra a futás nem csupán fizikai edzés, hanem igen jó szellemi rekreációs tevékenység is.

Az adománygyűjtés viszont teljesen új terület volt, és kicsit tartottam tőle. De aztán hamar tudatosult bennem, hogy én nem magamnak „tarhálok”, hanem rászoruló gyerekeknek kérek segítséget. A gyűjtési stratégiámhoz, ami elég egyszerű volt, az UNICEF Csapat részéről kaptam sok hasznos ötletet. Közvetlenül, közösségi oldalakon és e-mailekben kerestem meg ismerőseimet. Az, hogy nem „csak” kérek, de magam is komoly feladatot vállalok, és akképpen kettős a célkitűzés, rendkívül pozitív visszhangra talált. Nagy örömömre sok adomány gyűlt össze, s a távot is az elképzeléseim szerint teljesítettem.

Milyen élményekkel gazdagodtál az UNICEF Csapat részeként? Mit üzennél azoknak, akik fontolgatják, hogy csatlakozzanak hozzánk, de még félnek belevágni az adománygyűjtésbe?

András: Nagyon büszke voltam, hogy e kiváló szervezetet népszerűsíthettem; más szóval, felemelő élmény volt a kék UNICEF-es pólóban futni. Ez persze azt az édes terhet is rám rótta, hogy meg kell csinálom, nem adhatom fel a versenyt, bármennyire is nehéz az 35-38 km táján. Mindenkit csak buzdítani tudok, hogy induljon futóversenyen, bármilyen távon is, és kösse azt össze jótékonysági tevékenységgel. Nagyon sok plusz erőt adnak a pozitív visszajelzések, az adomány összegének napról napra történő növekedése. A cél pedig felettébb nemes. Így válik az egyszerű amatőr kocogóból tiszteletreméltó sportEMBER. Hajrá, sporttársaim!

Nagyon szépen köszönjük Andrásnak a részvételt, és hogy megosztotta velünk a tapasztalatait! Ha szeretnél te is részese lenni az UNICEF Csapatnak, akkor jelentkezz most!

JELENTKEZEM