Híreink

Gyermekbarát Település elismerést kapott Jászboldogháza és Tata

2019. november 21. 11:32

Az UNICEF Magyarország november 20-án, a Gyermekjogi Egyezmény elfogadásának 30. évfordulóján hirdette ki az UNICEF Gyerekbarát Település pályázat végeredményét. Idén a címet és a vele járó 2 millió forintot Jászboldogháza és Tata nyerte el. Az UNICEF Magyarország pályázatára 2019-ban is számos pályázat érkezett, a díjról szakértőkből álló független értékelő bizottság döntött, a munkában részt vett az UNICEF Magyarország két Fiatal Nagykövete is. Minden évben azok a települések nyerhetik el a címet, amelyek a gyermekek jogait kiemelt kérdésként kezelik. A bizottság azt is ellenőrzi, hogy a vállalásokat hosszabb távon is betartják-e a települések, önkormányzatok.

Az eredetileg „Gyermekbarát Városok” (Child Friendly Cities) néven megszületett kezdeményezés minden olyan közösségben kifejleszthető és alkalmazható, ahol gyermekek élnek: legyen az nagy vagy kicsi, városi vagy vidéki település. A mára globálissá vált programot 1996-ban indították útjára Európában, s azóta számos uniós tagállamban nagy sikerrel bonyolítják le a helyi önkormányzatok és az adott ország UNICEF Nemzeti Bizottságán keresztül.

A Gyerekbarát Települések számára fontos, hogy a gyermekek hatással lehessenek a közösségük életére, elmondhassák a véleményüket, hozzáférjenek az alapvető szolgáltatásokhoz és olyan környezetben élhessenek, amely biztonságot nyújt a számukra. Kiemelt jelentősége van még annak, hogy a gyermekek részt vehessenek a település kulturális életében, valamint egészséges környezetben, a kizsákmányolás és erőszak minden formája nélkül élhessék mindennapjaikat.

Gyermekbarát Település jógyakorlatokon keresztül kíván utat mutatni a helyi önkormányzatoknak, hogy a vállalások és szolgáltatások egyre gyerekbarátabbá válhassanak, más települések pedig ezeket a gyakorlatokat átvehessék, továbbfejlesszék, alakítsák.

A díjak bejelentésére idén november 20-án, a gyermekjogi világnapon került sor a belvárosi Akvárium Klubban tartott Gyermekek Világnapja rendezvényen. Az idei november 20-a azért is különleges, mert most ünnepli a világ a Gyermekjogi Egyezmény elfogadásának 30. évfordulóját. A dokumentum egyforma jogokat biztosít minden gyermeknek a földkerekségen.

Jászboldogháza esetében az értékelő bizottság kiemelte, hogy a pályázat a helyi általános iskolára, valamint a gyermekrészvétel fejlesztésére épít és reális célkitűzéseket fogalmaz meg. A település fejlődését számos előremutató civil kezdeményezés segíti, a 2 millió forintot pedig az önkormányzat a művelődési ház felújítására, egy fiataloknak szóló közösségi tér létrehozására fordítja.

Jászboldogháza

Tata városa 2018-ban fejezte ki csatlakozási szándékát az UNICEF Gyermekbarát Település kezdeményezéshez. Az értékelő bizottság többek között kiemelte, hogy a város külön figyelmet fordít a gyermekek korai fejlesztésére és a sajátos nevelési igényű gyerekekre, valamint a település kiválóan biztosítja az akadálymentesítést a fogyatékkal élő fiatalok és felnőttek számára egyaránt. Jól működik a helyi gyermekvédelmi jelzőrendszer, a tehetséggondozás, valamint sokféle ösztöndíjra pályázhatnak a fiatalok.

„Jászboldogháza településen az elmúlt évtizedekben nagy hangsúlyt fektettünk a gyermekek életkörülményeinek javítására és ez által egyértelműen a szülők életére is” – mondta Szűcs Lajos, Jászboldogháza polgármestere. „Ennek szükségét már 28 évvel ezelőtt felismerte a település, amikor létrejött a Boldogházi Gyermekekért Közhasznú Alapítvány, majd később 2004-ben a Jászboldogháza Ifjúságáért Közhasznú Egyesület, mely szervezetek folyamatosan azon dolgoznak, hogy az önkormányzat és az oktatási intézmények által biztosított javakat szaporítsák. Az elmúlt évtizedben ez nagyon sok program szervezésében is megnyilvánult, mellette mikrobuszokat, sporteszközöket biztosítanak a gyermekek részére, de építettek játszóteret, gyermektábort, és komplett óvodai bútorcserét is kapott a település tőlük. Az önkormányzat is folyamatosan prioritásként tekint az oktatás-nevelés kérdésére, így 12 éve annak, hogy iskolabuszt indítottunk a környező tanyavilág gyermekeinek, majd felújítottuk és fejlesztettük intézményeinket, ezzel megkönnyítettük életüket. Iskolánk tanulóinak fele a környező településekről bejáró gyermek. Úgy gondolom, az elmúlt évtizedekben nagyon sokat tett a falu közössége azért, hogy gyermekeink és szüleik boldog, békés otthont találjanak Jászboldogházában, nagyon örülünk ennek a megtisztelő elismerésnek” – tette hozzá a polgármester.

Tata

 „Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Tata városa azon települések egyike, amely elnyerhette az UNICEF Gyerekbarát Település díj megtisztelő címet” – mondta Michl József, Tata polgármestere.  „A munkának, amelyet eddig is végeztünk, a legfontosabb üzenete az volt, hogy legyen minden szülőnek munkája, legyen mindenkinek tisztességes otthona, és a gyermekei olyan körülmények között nőhessenek fel, ahol testben, lélekben, szívben, szeretetben is erősödni tudnak. Kiemelten fontosnak tartjuk a felnövekvő generáció számára a testi és szellemi fejlődéshez szükséges intézmények és eszközök biztosítását. Cél, hogy minden gyerek az iskola után vagy sportoljon vagy valamilyen művészetet tanuljon. El kívánjuk érni, hogy szeressék városukat, „Csak amit ismerek azt szerethetem” elvünk szerint Tata tantárgy keretében ismerik meg az otthonukat. A gyerekek folyamatosan részt vesznek a település kulturális életében, egészséges és biztonságos környezetet teremtünk számukra a mindennapok megéléséhez. Folyamatosan törekszünk az új lehetőségek feltérképezésére és a fejlődés biztosítására. Ez a díj óriási elismerés városunk számára, és megerősítést jelent a folytatáshoz” – tette hozzá a polgármester.

„Ötödik alkalommal hirdetjük ki a pályázat eredményét, gratulálunk az idei győzteseknek. Az önkormányzatok hozzáállása kulcsfontosságú a gyermekjogok érvényesítése szempontjából, hiszen a fiatalok a saját lakóhelyükön, közösségükben igénylik a leginkább, hogy odafigyeljenek az igényeikre és itt tudják a leghatékonyabban hallatni a hangjukat is. Fontos megjegyezni, hogy a díjak átadásával a munka nem fejeződik be, sőt, most kezdődik igazán, hiszen a közös cél az, hogy a települések tovább fejlesszék gyermekbarát eljárásaikat, majd megosszák jógyakorlataikat más településekkel is” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek