Híreink

Iraki gyerekek egészségügyi védelem nélkül

2018. február 12. 13:50

Irakban 750.000 gyerek számára bizonytalan az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés

MOSZUL, 2018. február —  Amióta az ISIS terrorszervezet helyi erőivel sikerült leszámolni, az egészségügyi létesítményeknek már majdnem a 10%-a üzembe állt a  Ninewa-i kormányzóság területén. A működőképes kórházak azonban állandóan tömve vannak.

A három éve tartó erőszak szinte teljesen tönkretette az egészségügyi infrastruktúrát. Összesen több mint 60 intézmény esett eddig áldozatul a harcoknak, aminek következtében gyerekek és családok számára vált hozzáférhetetlenné az orvosi ellátás.

„Az iraki egészségügyi rendszer jelenlegi állapota rendkívül ijesztő. Terhes nők, újszülött babák és kisgyermekek küzdenek nap mint nap az életükért olyan okokból, amelyek kórházi körülmények között megelőzhetőek lettek volna” – mondta Peter Hawkins, az UNICEF helyi képviselője, aki éppen most tért vissza Moszul legnagyobb kórházából, az al-Khansából.

„Az egészségügyi létesítmények kapacitásaikon sokszorosan túllépve működnek és komoly hiány lépett fel életmentő gyógyszerekből is.”

Az UNICEF a helyszínen segít:

Az UNICEF megnövelte a fennmaradt egészségügyi létesítmények anyagi támogatását azért, hogy az életmentő orvosi ellátás a későbbiekben gördülékenyen folyhasson, és ezáltal a sérült gyerekek és családjak azonnali védelmet kaphassanak.

Moszulban az UNICEF rehabilitálta két kórház gyermekgyógyászati és gyermektáplálási részlegét, továbbá hűtőket biztosított 250.000 védőoltás tárolásához, valamint támogatta azokat az oltáskampányokat, amelyek célja, hogy az országban minden öt év alatti gyermek számára eljuttathassák a szükséges oltásokat.

„Ahogy az emberek elkezdenek visszatérni otthonaikba, nagyon fontos, hogy az olyan alapvető szolgáltatások, mint az egészségügy, az oktatás és az erőszakot megélt gyermekek speciális támogatása, kiszámíthatóan és hosszú távon elérhetőek legyenek” – mondta Hawkins.

Az idén februári, Kuwait által szervezett, Iraki Rekonstrukciós Konferencia egy egyedülálló lehetőség az iraki kormány és a nemzetközi közösség számára, hogy a gyerekeket helyezze a helyreállítási stratégia középpontjába a megemelt költségvetés átcsoportosításon keresztül.

„Amit a moszuli kórházakban láttam az egyszerre összetöri az ember szívét és tettekre buzdítja. Az a találékonyság és elkötelezettség, amellyel az egészségügyi dolgozók megpróbálják a legnehezebb körülmények közt is a legjobb kezdetet biztosítani az újszülöttek életében,  igazán figyelemreméltó. Ők is nagyon megérdemlik a támogatást, hogy folytathassák a gyermekek életének  megmentését”- tette hozzá Hawkins.

Az UNICEF szerint 2018-ban 17 millió amerikai dollárra van szükség ahhoz, hogy az iraki gyermekek egészségügyi ellátását biztosító létesítményeket helyreállíthassák.

Az UNICEF eddigi eredményei:

  • A szervezet 160 oltások tárolására alkalmas hűtőt adományozott az Ninewa-i kormányzóság területén található létesítményeknek
  • Nagyjából félmillió Ninewa-ban élő gyermek lett beoltva gyermekbénulás és kanyaró ellen, emellett körülbelül 180.000-en kaptak A-vitaminos étrendkiegészítőket az alultápláltság kezelésére
  • Tavaly az UNICEF partnereivel együtt 2,4 millió otthonát vesztett embert ért el, ebből 1 millió gyermek számára biztosított tiszta ivóvizet, élelmiszert és higiéniai felszerelést tartalmazó csomagokat

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek