UNICEF a világban

Irak

Az UNICEF már 60 éve aktívan tevékenykedik Irakban. 2014 óta, a belső konfliktusoknak több millió iraki állampolgár esett áldozatául, emellett milliók szorulnak humanitárius segítségnyújtásra. Az UNICEF és partnerszervezetei együtt küzdenek azért, hogy életmentő segítségben részesítsék a válságos helyzetben élőket és hosszútávú programokkal biztosítsák a gyerekek jövőjét.

Az UNICEF 2020-ban:

  • Az UNICEF a Covid-19 válságra válaszolva közösen hajtotta végre segítségnyújtó tervét az Iraki Egészségügyi Minisztériummal.
  • A koronavírus-járvány következtében 10 millió diák maradt ki az iskolából. Az UNICEF a helyszínen segíti a gyermekek oktatását.
  • Az UNICEF 115 iskolában létesített vizesblokkokat és alapvető higiéniai eszközöket szolgáltatott a kézmosáshoz.
  • Azok a gyerekek, akik korábban az ISIS által őrzött városokban laktak, továbbra is pszichoszociális segítségnyújtásra és egészségügyi ellátásra szorulnak.

Irakban a közszolgáltatások túlterheltek, a bombázások következtében akadályozottan működik a vízellátás, a közhigiéniai állapotok nem megfelelőek, a túlzsúfolt kórházak nehezen látják el a menekült gyerekeket és családjaikat.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek