Az UNICEF-nél a gyerekek az elsők!

Az ENSZ Gyermekjogi egyezménye kimondja a gyerekek részvételi jogát az őket érintő ügyekben. Az UNICEF különösen fontosnak tartja ezért, hogy lehetőséget biztosítson a gyerekeknek, hogy ők maguk mondhassák el, hogyan látják saját helyzetüket, jogaik érvényesülését.

2012-ben Magyarország harmadik alkalommal ad számot az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága előtt a gyermekjogi egyezmény végrehajtásáról, a gyermekjogok magyarországi érvényesüléséről.

Ezt a beszámolót a kormányzat mellett egy civil szervezetekből álló koalíció is elkészíti, és a Gyermekjogi Bizottság a két jelentést együttesen értékeli. Az UNICEF Magyar Bizottsága a civil koalíció részeként készítette el 2012-ben speciális jelentését, 2800 gyermek részvételével. Ez a “Gyermekjogi egyezmény a gyermekek szemével”, mely elsőként vonja be a gyermekeket a jelentéstételi mechanizmusba. Ez a jelentés az első alkalom arra, hogy a magyar gyermekek is hangot adhatnak gondolataiknak, véleményüknek a saját jogaikkal kapcsolatban.

Az UNICEF projektjében 2700, 18 éven aluli gyermek töltötte ki gyermekjogi kérdőívünket, míg 100 gyermek rajzot, prezentációt, plakátot, videofilmet készített arról milyen gyermekjogokat ismer, és melyek szerinte a legfontosabbak . Bár a gyermekek projektben való részvétele esetleges volt, ezért annak eredményei nem tekinthetőek reprezentatívnak, mégis a magas részvételi szám miatt nagy jelentőségűnek és informatívnak gondoljuk, melyek jól jelzik a legfontosabb tendenciákat Magyarországon.

A gyermekjogok megismerésének fontossága

Eszerint a magyar gyermekek számára az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz, valamint a játékhoz, szabadidőhöz való jog a legfontosabb. A gyermekjogokkal való foglalkozás minden esetben a jogok megismerésével kezdődött – hiszen a gyermekek az iskolákban nem találkoznak a gyerekjogokkal, a Gyermekjogi egyezmény szövegével. Vannak persze olyan elkötelezett felnőttek (pedagógusok, szülők, civil segítők), akik a tanrend részévé teszik a gyerekjogokat, de ez sajnos nem tekinthető általánosnak. Sok esetben azt lehet tapasztalni, hogy a felnőttek veszélyt látnak a gyermekjogokban, és nem lehetőséget.

A gyermekjogok megismerése/megismertetése remek lehetőség arra, hogy a gyermekek a saját élethelyzeteiken és jogaikon keresztül tanulják meg korlátaikat és saját, illetve mások jogainak pozitív megélését.

„Lehet, hogy vannak gyermekjogok, de nekem nincsenek jogaim!”

A gyermekjogi csoportfoglalkozások másik fontos tanulsága az volt, hogy a résztvevő gyerekek nem úgy gondoltak a gyermekjogokra, mint ami az ő életükben is jelen van / jelen lehet. Többségük számára a gyerekjog elvont fogalom maradt, mert a mindennapok tapasztalatai nem erősítettek rá, hogy ők ténylegesen rendelkeznek ezekkel a jogosultságokkal. Az oktatáshoz való jog, vagy az egészségügyi ellátás joga azért is szerepelt olyan sokszor, mert ezek azok, amelyeket a gyerekek ténylegesen megélhetnek. Ugyan miért tartaná fontos jognak a „tájékoztatáshoz való jogot”, vagy a „bántalmazástól való védelem jogát”, esetleg a „gyermek legfőbb érdekének érvényesülését” egy gyerek, ha soha korábban nem élte még meg, hogy mit is jelentenek valójában ezek a jogok? Mit jelent úgy informálva, tájékoztatva lenni, hogy azt valóban meg is értse a gyerek, mit jelent azt tapasztalni, hogy az őt érintő döntésekben kikérik és figyelembe veszik a véleményét? Mit jelent a testi fenyítés tilalma, ha a gyerek azt tapasztalja, hogy a szülei megüthetik őt? Ha a valóság (a tapasztalatok), és az írott jog között szakadék van, a gyerek (miként a felnőtt is), nem az írott szabályban fog hinni, hanem a mindennapi realitásban.

„Kérlek, mesélj még!”

A csoportfoglalkozásokon a gyerekek nagy figyelemmel és érdeklődéssel vettek részt a jogaikkal foglalkozó játékokon, beszélgetéseken. Nyitottak és befogadóak voltak, azonban sokszor nehézséget okozott számukra, hogy elvonatkoztassanak a játék-szituációtól, és saját élethelyzetükre alkalmazzák a megismert gyerekjogokat. Nehézséget okozott az is, hogy találjanak olyan képet, történetet, eseményt, amivel meg tudják jeleníteni ezeket a jogokat. A rajzok sokszor megismételték azokat az ábrákat, képeket, amiket a gyermekjogi játékok során a felnőtt segítők mutattak a gyerekeknek. A gyermekek asszociációit, képzet-társításait sok esetben akadályozta (mint ahogy már korábban is írtuk) a saját élmények hiánya.

A személyes foglalkozások mellett kérdőíveket is töltöttek ki a gyerekek. Az UNICEF önkéntesek több gyermekrendezvényen is kint voltak, így a „Gyermekszigeten”, a „Nagy sportág választón”, a „Siketek és Nagyothallók Országos Rendezvényén”, és több kisebb családi programon is.

Összesen 2700 gyermek válaszolt a kérdéseinkre, amelyek részben a gyerekek ismereteire, részben pedig attitűdjeikre, meggyőződéseikre, véleményeikre kérdeztek rá.

„Gyerek, de joggal!”

„Fogyatékossággal élő gyermek, de joggal!”

A tapasztalatok szerint a válaszadók 90%-a tudta, hogy 18 éves korig számít valaki gyereknek, és azzal is tisztában volt a gyermekek 85%-a, hogy léteznek a gyermekjogok. Abban már nagyobb bizonytalanság volt, hogy a jogok hol és hogyan ismerhetőek meg. Itt a gyerekek harmada nem tudott a Gyermekjogi egyezmény létezéséről, és jelölt meg rossz választ. A gyermekjogokkal kapcsolatos attitűdök, vélemények területén a legnagyobb arányú bizonytalanságot a testi fenyítés területén tapasztaltunk. Míg az iskolai élet, a tanulás és a különélő szülővel való kapcsolattartás joga területén a gyerekek közel 85%-a adott helyes választ, addig a testi fenyítés területén a gyerekek harmada gondolta úgy, hogy a szülőknek joguk van megverni, megütni őket.

Ezek az arányszámok a fogyatékossággal élő gyermekek körében jelentős eltérést mutattak. Sokkal magasabb volt az ismerethiányból eredő rossz válaszok aránya. A fogyatékossággal élő gyermekek közel 50%-a nem tudta, hogy a gyermekkor határa a 18. életév, miként azzal is közel felük nem volt tisztában, hogyan ismerhetőek meg a gyerekjogok. Ez az adat azért is figyelemfelkeltő, mert a fogyatékossággal élő gyermekek sokkal többször kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe – ezért fokozott védelemre lenne szükségük, aminek része a jogismeretük, jogtudatosságuk növelése is.

A testi fenyítés megítélésében nem volt jelentős különbség a fogyatékossággal élő és a nem fogyatékos gyerekek között. Mindkét gyermekcsoport közel azonos arányban gondolta úgy, hogy a szülőknek, felnőtteknek joguk van megütni őket. Ez az adat egy újabb felkiáltó jel, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy hiába létezik a jogszabályokban (2005 óta) zéró tolerancia a gyermekbántalmazással, gyermekveréssel szemben, a családok, gyermekek életében ez még nem jelenik meg. Nagyon komoly szükség van a pozitív gyermeknevelési technikák mind szélesebb körű megismertetésére, a fegyelmezés és a büntetés közötti különbségek (és választási lehetőségek) megmutatására – és úgy általában, a társadalmi tudatformálásra – ezen a területen.

A gyermekbántalmazásnak és a gyermekekkel szembeni erőszaknak azonban nem csak a fizikai dimenziója jelent meg a gyermekek válaszaiban. A lelki, érzelmi erőszak egyes formái (kirekesztés, figyelem és tisztelet hiánya, kiközösítés, verbális erőszak / csúfolódás) is gyakran merültek fel problémaként. A gyerekek egymás közötti erőszakos cselekményeiben is a verbális, ill. érzelmi abúzus szerepelt első helyen (csúfolódás, kiközösítés, on-line zaklatás. ) Ezen túlmenően a család anyagi helyzete, a pénztelenség, és a szülők, barátok elvesztésétől való félelem jelentett még magasabb arányban problémát az UNICEF gyermekjogi játékaiban résztvevő gyerekeknek.

A fogyatékossággal élő gyermekek számára a kirekesztettség és az azzal kapcsolatos tapasztalatok jelentettek meghatározó problémát. Így, például ha az „emberek furán néznek”, ha „amikor mondani akar valamit a gyerek, akkor türelmetlenek”, ha „a jelnyelvet nem használtja a gyerek az iskolában” és persze ha az órán nem értik, amit a tanár mond. A fogyatékossággal élő gyerekek jelentős része önértékelési problémákat is megfogalmazott. Azokat az érzéseket írták le, amikor nehezen tudták elmondani, amit akartak, amikor nem számított a véleményük, amikor csúfolták őket, és amikor azt tapasztalták, hogy másként bánnak velük, mint kortársaikkal.

Az UNICEF Magyar Bizottsága gyermekjogi projektjének tanulsága szerint, még nagyon sok tennivalónk van nekünk, felnőtteknek a gyermekjogok megismertetése, és a gyermekek védelme területén. Különösen oda kell figyelnünk a fogyatékossággal élő gyermekekre, akiknek speciális védelemre van szükségük (és joguk), és akik jelenleg komoly kihívásokkal küzdenek a gyermekjogok megismerése és azok érvényesítése területén.

Közös felelősségünk, hogy a magyar gyerekek saját jogaikon keresztül tanulhassák meg az őket (minket) körülvevő világ játékszabályait, vállalhassanak felelősséget tetteikért, tapasztalhassák meg saját korlátaikat és mások jogainak tiszteletben tartását. A jogok ismerete és érvényesülése nem öncél. Mindannyiunk közös ügye, egy szebb jövő záloga.

Partner intézményeinek voltak: SOS Gyermekfalu, Menedék Egyesület, MDAC, Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület, Lánczos Kornél Gimnázium (Székesfehérvár), Waldorf Iskola (Fót), Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Nyíregyháza), Orczy István Általános Iskola (Szeged), Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, TANEXT Akadémia.