Copyright © 2022 UNICEF HUNGARY
Egy generáció korlátok nélkül
– Rajtad áll a jövőd! 2022
2022-ben új 5 éves ciklus indul, amelyben a szakképzési intézményekben tanuló diákoké lesz a főszerep. Célunk, hogy ez idő alatt országos szinten megadjuk a lehetőséget a fiataloknak saját tanulási környezetük fejlesztésére, a társadalmi felelősségvállalás erősítésére, helyi diák közösségük megszervezésére és ahhoz, hogy aktívan részt vegyenek az őket érintő problémák feltárásában, a megoldások kidolgozásában. Mindeközben különös hangsúlyt helyezünk a döntéshozókkal történő ifjúsági párbeszéd kialakítására, a fiatalokat érintő jogok tudatosítására és a fiatalok fejlődéshez, oktatáshoz, részvételhez való jogának érvényesítésére. Idén az alábbi megyékből, kerületekből vesz részt egy-egy szakképző intézmény: Bács-Kiskun, Fejér, Hajdú-Bihar, Somogy, Budapest VIII. és X. kerület. Négy fő tematikus területre koncentrálunk, melyek az oktatás, környezetvédelem, gyermekjogok és mentális jóllét. A fiatalok ebben a négy kategóriában pályázhatnak ötleteikkel, a legjobb 10 csapat pedig októberben szakértői segítséggel kezdheti meg a megoldások kidolgozását.
TovábbTovábbi információ elérhető a Rajtad áll a jövőd! Facebook-oldalán IDE KATTINTVA.
Az évente megrendezendő program a fiatalok aktív részvételére épül, és az előremutató kezdeményezések elindításán túl legfőbb célja, hogy a résztvevők elsajátíthassák azokat a képességeket, amelyek segítségével lehetővé válik későbbi egyéni céljaik önálló megvalósítása is.
Döntős csapatok
Támogatni szeretném a Rajtad áll a jövőd! prgoramot
A Rajtad áll a jövőd! program stratégiai partnerei:
Egy generáció korlátok nélkül
A Rajtad áll a jövőd az UNICEF új programja, az Egy generáció korlátok nélkül (Generation Unlimited) keretén belül valósul meg, mely 2018 őszén indult el Magyarországon.
Többet szeretnék tudni az Egy generáció korlátok nélkül programról