Copyright © 2022 UNICEF HUNGARY
Nyertes csapatok:
Egy generáció korlátok nélkül – Rajtad áll a jövőd! 2022
2022. májusában egy új programelemmel indítottuk el a Rajtad áll a jövőd! kezdeményezést. A programban résztvevő 6 partnerintézményben problémafeltáró foglalkozásokat szerveztünk, aminek keretén belül a fiataloknak lehetőségük nyílt megismerkedni a programmal és egy közös gondolkodáson részt venni. A problémák feltérképezése során a fiatalok azon dolgoznak, hogy az iskolában, környezetükben mi működik jól, mi az, ami fejlesztésre szorul, és mi az, ami még hiányzik számukra, aminek a megvalósulását ők maguk is szívesen szorgalmaznák. Hét foglalkozáson közel 1600 gondolatot sikerült megnevezni a 4 fő témához kapcsolódóan. A program egyik fontos célja, hogy a fiatalok olyan problémákon dolgozhassanak, amik fontosak számunkra, ezért a foglalkozáson felmerült problémák mentén a csapatok tovább dolgoztak a pályázat benyújtásáig.
A fiataloknak 2022. szeptember végéig volt lehetőségük pályázatot benyújtani. A programba 12 csapat nyert felvételt, akik 2022. október elején részt vettek a budapesti Felkészülő Találkozón. Munkájukat a továbbiakban vállalati mentorok segítették a kutatómunka során, melynek célja, hogy jobban megismerjék az általuk választott problémát, feltárják annak okait és következményeit. A kutatómunkát követően novemberben egy Műhelymunkán vettek részt a fiatalok, ahol már a megoldásra fókuszáltak, elkészítették annak prototípusát és üzleti tervét. A Műhelymunka utolsó napján szakmai zsűri előtt prezentálták az elmúlt hónapok munkáját. A legjobb 6 csapat pénzügyi támogatásban részesült és elindulhat a megoldás megvalósításának útján.
A Műhelymunkát a 4 hónapos Inkubációs időszak követte, amely során további szakmai és pénzügyi támogatásban részesültek a csapatok. A fiatalokat vállalati mentorok és egy általuk választott szakértő segítette projektjük megvalósításában 2022. novembere és 2023. márciusa között.
2023. március 4-én, a program záróeseményén kihirdették az innovatív nyertes projekteket, amelyeket szakmai zsűri kiválasztott ki. A zsűri idén a Székesfehérvári SZC I. István Technikum Wild Art&Design csapat és a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum Impró csapat pályazatát tartotta legjobbnak. A Wild Art&Design az iskolán belüli kényelmes tanulásra és kikapcsolódásra alkalmas terek létrehozásának ötletével érkezett a programba, míg az Impró csapat az improvizációs színház nyújtotta lehetőségekben látta a segítséget a diákok lelki egészségének megőrzésében a tanulmányi éveik során.
A döntőt követően a Wild Art&Design csapata áprilisban egy projektnap keretében kezdett hozzá a munkához. Együtt csiszolták a raklapokat és szerelték össze a bútorokat, közösen festettek és mozgatták az alapanyagokat, aki pedig kimaradt a kinti munkából, a termekben készített minden évszaknak megfelelő díszeket. Miután elkészült az új iskolaudvar, hivatalos átadónapot is rendezett az iskola és a nyári szünetben az udvar térkövezésére is sor került.
A döntőt követően az Impró csapat is megvalósította terveit, további diákokkal és eszköztárral bővült a csapat, több előadást tartottak, így még több, a korosztályukat érintő lelki eredetű problémát tudtak feldolgozni.
A két nyertes csapat a nemzetközi fordulón képviselheti Magyarországot 2023. szeptemberében.
Nyertes csapatok:
Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!
Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.
Copyright © 2022 UNICEF HUNGARY