Copyright © 2025 UNICEF HUNGARY
Rajtad áll a jövőd! 2022
DÖKÖSÖK
A Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai a fiatalok részvételi aktivitását szeretnék javítani projektjükkel.
A projektötlethez az a probléma adta az alapot, hogy sok fiatal nem tudja mi az a diák önkormányzat, milyen programokat szerveznek és milyen lehetőségeket biztosítanak.
A csapat így nyilatkozik: “Megkérdeztünk diákokat, hogy ők, hogy látják ezt a problémát. Vannak, akik megvannak elégedve a Diák Önkormányzat működésével, de voltak olyanok is, akik bizonytalanok voltak, nem sok mindent tudtak róla. Miattuk változtatásra van szükség. Annak minden megkérdezett örülne, ha időben hozzájutna az információhoz és aktívabb diákélet lenne a Barossban.”
Megoldási javaslatuk egy közös felület, ahol az információkon kívül programok, események leírása és a gyakran ismételt kérdések is megtalálható lennének a válaszok. A felületen akár az egész közösséget érintő kérdéseket fel lehetne tenni, valamint gyerekjogokról, fiatalokat érintő kérdésekről beszélni.
Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!
Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.
Copyright © 2025 UNICEF HUNGARY