Így segíthetsz

Adód 1%-a minden itthoni gyermekért

Segítenél a magyar gyerekeken?

Támogasd adód 1%-ával az UNICEF Magyarország munkáját!

– minden gyerekért –

Adószámunk: 18212718-2-42

 

Minden válságot a legkisebbek, legvédtelenebbek, legszegényebbek éreznek meg a leginkább. Az ukrajnai háború, a gazdasági válság és a koronavírus járvány gyerekekre gyakorolt negatív hatásai hosszú időkre kihatnak. Hivatásunk a segítség, azonban a segítő munkánk elvégzéséhez minden eddiginél nagyobb összefogásra, empátiára és anyagi segítségre van szükség, hiszen még soha nem volt ennyi gyerek veszélyben a világon.

A válságövezetekben azonnali segítséget nyújtunk, de a magyar gyerekek is óriási kihívásokkal néznek szembe, őket is támogatnunk kell. Itthoni programjainkkal továbbra is küzdünk a hazai fiatalok megtépázott lelki egészségéért, fellépünk a növekvő gyermekbántalmazás ellen, bevonjuk a fiatalokat a róluk és a jövőjükről szóló ügyek megvitatásába, segítjük, hogy hallathassák a hangjukat és terjesztjük a gyerekjogi ismereteket.

Szülőknek, pedagógusoknak és gyerekeknek szóló ingyenes eszközeink lehetővé teszik a megelőzést és a meglévő problémák orvoslását.

Az adó 1%-ából befolyó összegek teljes egészében a hazai tevékenységünket finanszírozzák. Mivel nemzetközi segítséget hazai programjainkhoz nem kapunk, a magyar támogatókon múlik, hogy mennyit tudunk tenni a magyar gyermekekért. 

Ahogyan 2022-ben, úgy 2023-ben is folytatjuk munkánkat, fáradhatatlanul küzdünk a magyar gyerekek jóllétéért, ehhez azonban a, Te támogatásodra is szükség van!

 

Segíts, hogy itthon is segíthessünk! Kérünk, hogy ne felejts el rendelkezni május 20-ig, támogasd adód 1%-ával az UNICEF Magyarország munkáját!

 

Hogyan ajánlhatom fel adóm 1%-át?

  • Az ügyfélkapudon keresztül bejelentkezhetsz az eSZJA felületére.
  • Azután megnyitod a NAV által már elkészített adóbevallásod.
  • Töltsd ki a 22EGYSZA nyilatkozatot az UNICEF adószámával: 18212718-2-42
  • Véglegesítsd, küldd be az adóbevallásod és már meg is vagy!

  • Először töltsd le, majd nyomtasd ki az 1%-os nyilatkozatot.
  • Tedd a nyilatkozatot egy borítékba, majd címezd meg a lakcímed szerinti NAV-fiókodhoz.
  • A feladónál tüntesd fel neved és címed mellett saját adóazonosító jeled is.
  • A boríték hátulját alá kell írnod keresztbe, a ragasztáson átnyúlóan.
  • Add fel a postán és kész is vagy!

Az elmúlt években egyre több hazai kezdeményezést indítottunk el, amelyekkel a magyar gyermekek jóllétét, jogaik érvényesülését támogatjuk:

  • élményekkel és fejlesztéssel erősítjük a hátrányos helyzetű magyar gyerekeket
  • nehéz sorsú fiatalokat segítünk problémáik megoldásában
  • fellépünk a gyerekbántalmazás minden formájával szemben
  • iránymutatást adunk az internetes zaklatás és az online erőszak kezelésére, megelőzésére
  • iskolás gyermekeket ismertetünk meg jogaikkal és a rájuk leselkedő veszélyekkel
  • együtt kűzdünk a klímaválság ellen, hiteles tájékoztatást adunk, részvételi lehetőségeket biztosítunk a gyerekek számára azzal a céllal, hogy felnőtt korukra egy fenntarthatóbb. egészségesebb életet élhessenek, befolyásolhassák az életüket érintő döntéseket
  • ösztönözzük a gyerekbarát szemlélet terjedését minden településen
  • szakmai fórumokon képviseljük a gyerekek érdekeit
  • dolgozunk a gyerekjogok érvényesülése érdekében
  • fontos kérdésekben segítjük a szülők és pedagógusok eligazodását
  • társadalmi kampányokkal hívjuk fel a figyelmet a gyerekek jogaira, érdekeire és az irántuk viselt felelősségre
  • változatos módokon adunk hangot a fiatalok véleményének, biztosítjuk valódi részvételüket a munkánkban

Hazai programjaink a magyar támogatóknak köszönhetően valósulhatnak meg. Kizárólag a magyar társadalom támogatásától függ, hogy az UNICEF a világ egyik leghitelesebb szervezeteként mit tud tenni a magyar gyerekekért.

 

Adód 1%-ával az alábbi hazai programjainkat támogathatod:

Az iskolai bántalmazás ellen  küzdünk 2023-ben is!

Évek óta kiemelt feladatunknak tekintjük a bántalmazás minden formája elleni harcot. A tavalyi évben végzett kutatásunkban a megkérdezett magyar középiskolások 66 százaléka arról számolt be, hogy tanulmányai során rendszeresen éri vagy érte fizikai, lelki vagy verbális erőszak, az esetek csaknem felében napi szinten. A gyakori ismétlődés különösen a fizikai erőszak esetében, az iskolatípusok közül pedig a szakképző iskolákban és az általános iskolákban jellemzőbb. A magyar tizenévesek 85 százaléka már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást. Elmondásuk szerint ez legtöbbször az osztályteremben történik, de sajnos sokszor itt nem áll meg, gyakran az online térben is folytatódik személyes üzenetek formájában, vagy a közösségi médiában. A járványhelyzet miatt egyébként is jelentősen megnőtt a fiatalok interneten töltött ideje, aminek hatására fokozódott a cyberbullying kockázata is. 2021-ben indított KiberKRESZ kampányunk célja az volt, hogy felhívja a felnőttek figyelmét arra, hogy mennyire fontos a szülői tudatosság ezen a területen. Elsősorban szülők számára dolgoztunk ki egy 5 részes online, ingyenes online kurzust, amely egy háromrészes webinár sorozattal kiegészülve járja körül a bántalmazás témakörét – jogi, pszichológiai és informatikai szemszögből.

Az iskolai bántalmazás kutatás megvitatására szerveztünk egy szakmai beszélgetést a téma tapasztalt hazai szakembereivel, a fiatalok figyelmét pedig a „Lépjünk fel a bántás minden formája ellen” című TikTok kampánnyal hívtuk fel a probléma súlyosságára. A videókat több mint 750 ezer fiatal nézte meg. A kampány célja volt a fiatalok kezébe adni a segítséget egy egyedülálló eszköz, az UNICEF által kifejlesztett HelpAPP alkalmazás formájában, amely kifejezetten ennek a korosztálynak nyújt segítséget a bántalmazás megelőzésében és kezelésében. A témához kapcsolódó edukációs anyagainkat (KiberKRESZ a cyber bullying ellen, Gyermekvédelmi kisokos a bántalmazás ellen) weboldalunk új aloldalán, Tudástárunkban tettük könnyen elérhetővé.

2023-ban is a gyerekek, a fiatalok és a velük foglalkozó felnőttek lelki egészségének megőrzéséért dolgozunk!

nemzetközi és hazai UNICEF-kutatások szerint a gyermekek és fiatalok közül már a koronavírus-járvány előtt is aggasztóan sokan cipelték a mentális betegségek súlyos terhét, a pandémia hatására pedig mára egy egész generáció lelki egészsége került veszélybe. Az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettünk a gyerekek és a velük foglalkozó felnőttek mentális egészségének megőrzésére.  A gyerekek és fiatalok lelki egészségének erősítéséért indított Lélekemelő Programunk keretén belül már több mint ezer gyerekhez jutottunk el lelki egészségóráinkkal, több mint 100 pszichológust, iskolapszichológust és tanárt képeztünk ki országszerte, hogy képesek legyenek a gyerekek lelki egészségének fejlesztésével foglalkozni iskolai keretek között. Ingyenes programjainkkal és kurzusainkkal támogattuk a gyerekekkel foglalkozó felnőttek mentális egészségének megőrzését is.  Tavaly óta már nem csak a pedagógusokat, hanem a szülőket is segítjük ingyenes e-learning tananyaggal és videókkal. Eddig összesen 359 szupervíziós kurzust tartottunk meg, amelyek keretén belül 531 gyermekekkel foglalkozó szakembert értünk. A Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriával és a Kapcsolódó Nevelés Egyesülettel együttműködésben folyamatosan induló ingyenes szülőtámogató csoportokkal segítjük azokat a szülőket, akiknek anyagi lehetőségei nem engednék, hogy szakemberhez forduljanak, de gyermekük mentális állapota indokolná azt.

A tavalyi évben is folytattuk gyermekjogi tájékoztató programunkat, az Ébresztő óra foglalkozásokat, amelynek célja, hogy növelje a gyermekjogok ismertségét a gyerekek körében. A foglalkozások eredményeképp a gyerekek megismerik jogaikat, megértik a gyermekjogok jelentőségét, és megtanulják, hogy saját jogaik odáig tartanak, ahol a másik jogai kezdődnek. Eddig összesen több mint 20000 gyereket értünk el interaktív óráink keretén belül.

A tavalyi évben végzett reprezentatív kutatásunk szerint a magyar fiatalok 90 százaléka szorong a klímaváltozás hatásai miatt. A kutatásból kiderült, hogy szeretnének több tudással rendelkezni a témában, a megkérdezettek 84 százaléka örülne, ha több klímaváltozással és fenntarthatósággal kapcsolatos tananyag lenne az iskolában. Mindezekre az eredményekre reagálva elindítottuk „Klímahősök” című edukációs programunkat és megszerveztük az első hazai, fiataloknak szóló klímakonferenciát. A komplex edukációs programunk keretén belül kézzelfogható tudást, cselekvési lehetőséget és valódi részvételt kaptak a fiatalok.

További aktuális hazai programok:

Hazai programjainkkal segítségre szoruló gyerekeket és nehéz sorsú fiatalokat is támogatunk. 2023-ben változatlanul fókuszban áll a gyermekvédelemben élő gyermekekért folytatott munkánk. A Kilátó Élményprogram egyik fő célja, hogy a fiatalok kulturális- és sportélmények segítségével lelkileg megerősödjenek, és ellenállóbbá váljanak az élet megpróbáltatásaival szemben. A projekt keretein belül gyermekotthonokban élő fiatalok vesznek részt tudatosan kiválasztott, rendszeresen szervezett programokon. Az élménypedagógiai támogatás mellett szakemberek bevonásával trauma fókuszú foglalkozásokat, képzéseket, szupervíziókat szervezünk. A cél, hogy a gyerekekkel csoportos és egyéni foglalkozások keretében történjen célzott traumafeldolgozás, valamint a tavalyi évben nagy hangsúlyt kapott a pályaorientáció is.

RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! nevű programunk a 14-21 éves magyarországi fiatalok számára teremt lehetőséget arra, hogy saját jövőjüket aktívan alakíthassák. Egy közös alkotási folyamat keretében segítjük a hátrányos helyzetű fiatalokat, hogy szakértők és mentorok segítségével maguk találjanak kreatív megoldásokat az őket érintő társadalmi problémákra. A legjobbak egy nemzetközi fordulóban is megmérettethetik magukat. 2022-től immár kifejezetten szakképzési intézményekkel működünk együtt.

Hazai programjainkról itt olvashatsz: https://unicef.hu/hazai-programjaink

2023 nehéz év lesz a gyerekek számára. Segíts, hogy segíthessünk rajtuk. Kérünk, hogy támogasd adód 1%-ával a munkánkat!

Köszönjük!

Kérem szépen az emlékeztetőt!

Teljes név
E-mail cím
Telefonszám

Miért küzdünk idehaza?

A hazai rászoruló gyerekek és fiatalok lehetőségeiért

A 2018 szeptemberében indult Kilátó Élményprogram célja, hogy hátrányos helyzetű gyerekek kulturális- és sportélmények segítségével lelkileg megerősödjenek, és ellenállóbbá váljanak az élet kihívásaival szemben. Állami intézményekben élő, kis létszámú gyermekcsoportok vesznek részt tudatosan kiválasztott, rendszeresen szervezett programokon. Legyen szó múzeumról, színházi előadásról, koncertről, vagy sportversenyről, olyan eseményeket látogatnak meg, amelyek a gyerekek érdeklődésének, hátterének és fejlesztésének a lehető legjobban megfelelnek.

A gyerekeket pszichológusok, szociális szakemberek és drámapedagógusok segítik az élmények feldolgozásában. A tudás, az élmény és a személyes tapasztalat minden helyzetben segít, a nehéz körülmények közül érkező gyermekek számára pedig különösen fontos, hogy megismerjék a tágabb világot, lássák a saját lehetőségeiket, képességeiket és motivációt kapjanak a későbbi produktív, teljes élethez.

Adód 1%-a segíthet a rászoruló gyerekek képességeinek fejlesztésében.

A gyerekek és fiatal felnőttek kiteljesedéséért

Kirekesztés, szegénység, szennyezett, fertőző környezet, céltalanság, iskolázottság hiánya – ezekkel a problémákkal néznek szembe mindennapjaik során az immár második alkalommal meghirdetett Rajtad áll a jövőd! programban részt vevő hátrányos helyzetű magyar gyerekek és fiatalok. Az évente meghirdetett pályázat nyertes csapatai szakmai és anyagi támogatást kapnak, hogy megpróbálják a legjobb megoldásokat megtalálni az őket leginkább érintő problémákra. A kiválasztott két projekt nemzetközi szinten is megmérettetheti magát a 20 ezer dolláros fődíjért és szakmai támogatásért.

Megérdemlik a segítséget. Adód 1 %-ával te is tehetsz értük!

A gyerekkereskedelem ellen

Az Európai Unióban 2015-2016 között minden harmadik gyermekkorú emberkereskedelmi áldozat magyar volt. Az UNICEF Magyarország 2018-tól kiemelten foglalkozik a gyermekkereskedelem problémájával és a veszélyeztetett magyar gyerekek védelmével. Emberkereskedelem áldozata bárki lehet, ám kutatásokból tudjuk, hogy bizonyos társadalmi csoportok  – nők, gyermekeketnikai kisebbségek tagjaifogyatékkal élőkúton lévő (migráns) gyermekekkülönböző abúzusok túlélői – sérülékenyebbek az áldozattá válás szempontjából. A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek különösen veszélyeztetettek, az engedélyezett eltávozások és a szökések alkalmával a prostituálódás veszélye fokozott.

A probléma kezelése a szakemberek képzésével kezdődik, így 2019. januárjában a gyerekkereskedelem felismerését, az áldozatok védelmét bemutató választható tantárgyat hirdettünk az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociális munka szakos hallgatói számára. Kezdeményezésünk célja a gyermekkereskedelem megelőzése, a veszélyeztetett gyermekekkel, illetve az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szakemberek célzott felkészítése és a szemléletformálás. Hiszünk abban, hogy a küzdelem fontos része a jogok tudatosítása is, gyermekkortól kezdve.

Küzdjünk együtt a gyerekkereskedelem ellen, segítsd munkánkat adód 1 %-ával.

A gyerekrészvételért

Az UNICEF Magyarország folytatja a Fiatal Nagyköveti Tanács működtetését. A Fiatal Nagykövetek közösségben dolgozva segítik az UNICEF Magyarország gyermekjogi munkáját, képviselik a gyerekjogi programokban a gyerekek érdekeit, „hangját”, részt vesznek a döntéshozatalban, valamint népszerűsítik a gyerekjogok érvényesülésének fontosságát a közösségi oldalakon és saját településükön egyaránt. 2015 óta minden évben meghirdetjük a pályázatot, hogy az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény szellemében biztosítsuk a gyermekek részvételét a szervezet munkájában.

Segítsd munkánkat adód 1 %-ával, hogy minél több gyereket bevonjanak a róluk szóló döntések meghozatalába!

A Gyerekbarát Településekért

Az UNICEF Gyerekbarát Település olyan helyi irányítási rendszer, modell és jógyakorlat kialakítását tűzi ki célul, amely a Magyarországon 1991 óta hatályos ENSZ Gyermekjogi egyezményen alapulva, kötelezettséget vállal a gyermekek kiemelt és fokozott védelmére és a gyermekek jogainak tiszteletben tartására. Bármely településnek segítséget nyújt, hogy vezetése, környezete, vállalkozásokkal való kapcsolatai és szolgáltatásai „gyermekbarátabbakká” válhassanak, hogy majd hálózatot alkotva, a körülöttük lévő településeknek is át tudja adni a tudást és a vonatkozó jógyakorlatot.

Támogass minket adód 1 százalékával, hogy minél több magyar település váljon gyermekbaráttá!

A gyermekek felnőttkori egészségéért

Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének. Sokan azonban nem tudnak kihez fordulni gyermekgondozással kapcsolatos kérdésekben. Ezért indítottunk ingyenes online mesterkurzust kisgyermekes szülőknek, amelyben elismert szakértőket szólaltatunk meg a világ minden tájáról a kisgyermekkor és a gyermeknevelés kapcsán. Amellett, hogy szakértőink gyakorlati tanácsokkal látják el a szülőket, érdekes és hasznos ismereteket is megosztanak velük, különös tekintettel a születést követő 1000 napra. Ez az időszak ugyanis kritikus a gyermekek értelmi, érzelmi, társas, és testi fejlődése szempontjából, az ebben a periódusban szerzett tapasztalatok és élmények akár a csecsemő egész felnőtt életére hatással lehetnek. 

Segítsd adód 1 %-ával az UNICEF Magyarország munkáját, hogy a gyermekek életre szóló előnyökhöz juthassanak.

A szülők, gyermekekkel foglalkozók ismereteinek bővítéséért

2019-ben először rendeztünk Gyermekek Világnapja címmel egy egész napos ingyenes eseményt november 20-án az Akvárium Klubban. Egy nap alatt ezer kérdésre kaptak választ a gyermekek iránt elkötelezett látogatók. Beszélgetések, neves szakértők, a gyerekek ügye mellett elkötelezett sztárok, játszósarok, expo és közösségi programok vártak minden érdeklődőt. Olyan fontos témák kerültek többek között terítékre, mint az anyaság és a munka kapcsolata, a gyermekkori traumák, a pozitív szülőség, a környezetvédelem, a gyermekjogok és az élménypedagógiai módszerek. Szakértőktől tudhatták meg, miként védekezhetnek a gyerekeket érintő online bántalmazás ellen, hogyan érintheti a válás a gyerekeket, mire való az állatterápia és mi a jó gyerekkönyvek titka. 

Ha adód 1 %-ával az UNICEF Magyarország munkáját támogatod, még több gyakorlati tanáccsal tudjuk ellátni a szülőket, és még nagyobb segítséget tudunk nyújtani a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek. 

A gyermekek jogaiért

Mi, az UNICEF-nél hiszünk abban, hogy a felelősségvállalás és a tudatos jövőépítés a jogok ismeretéből fakad. Ébresztő-óra nevű országos iskolai program célja, hogy növelje hazánkban a gyermekjogok ismertségét, és felvértezze őket a rájuk leselkedő veszélyekkel szemben. Az UNICEF által kiképzett előadók eddig több mint 17000 diáknak tartottak már interaktív előadásokat ​a gyermekjogokról,​ ​a gyermekekkel szembeni erőszakról, a kortárs és online bántalmazásról, és megismertették velük, milyen a gyermekek helyzete a világban. A jogok ismerete elősegíti, hogy a gyerekek felelős és tudatos emberekké váljanak, akik nemcsak hamarabb ismerik fel az erőszakot és jogaik megsértését, de előrelátóbban és hatékonyabban védhetik meg magukat ellene.

Segíts adód 1%-ával, hogy minél több gyerek ismerje meg jogait Magyarországon!

A világ gyermekproblémáinak megismertetéséért

Az UNICEF Magyarország és a Magvető Café közös beszélgetéssorozata a gyermekek helyzetét érintő problémákat járja körbe. Kitekintést nyújt a fejlődő országok gondjaira, és rávilágít az európai, hazai helyzetre, követendő példákra, megoldási lehetőségekre. Szakértők, újságírók, önkéntesek számolnak be tapasztalataikról, élményeikről és lehetséges megoldásokról.

Segítsd munkánkat adód 1 %-ával, hogy közelebb hozhassunk a magyar emberekhez a gyermekek problémáit!

A gyerekek véleményének hangsúlyozásáért

Figyeljünk a gyermekekre! Hallgassuk meg a véleményüket, adjunk nekik elég információt a világról, vonjuk be őket az életüket érintő döntésekbe – ezek a fő üzenetei az UNICEF Gyerekhang kampányának. November 20-án, a Gyermekjogok Világnapján az üzleti életben, a kultúra, a média, a szórakoztatóipar és a sport különböző helyszínein fordított napot tartanak, ahol a gyerekek belekóstolhatnak a felnőtt szerepekbe és elmondhatják, mit gondolnak az adott közegről, milyen jövőről álmodnak.

Adjunk hangot a gyerekeknek! Támogasd adód 1 %-ával az UNICEF Magyarország munkáját!

Tudj meg többet az UNICEF hazai szervezetéről és munkatársairól:

Az UNICEF Magyarországon

Ne felejtsd el, hogy adód 1%-ának felajánlásával a gyerekekért folytatott munkánkat támogatod!

 

Adószámunk: 18212718-2-42

Iratkozz fel most, hogy elküldhessük neked a felajánlással kapcsolatos legfontosabb információkat és az emlékeztetőt.

Kérem szépen az emlékeztetőt!

Teljes név
E-mail cím
Telefonszám

Már letölthető a 2022-es SZJA NYOMTATVÁNY:

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek