Rajtad áll a jövőd! 2022
Szelektív kommandó

A Szelektív kommandó csapatát a Kaposvári SZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskola diákjai alkotják, akik a környezetvédelem témában dolgoznak ki megoldási javaslatot.  Úgy gondolják, vannak olyan emberek, akik lusták eldobni a kukába a szemetet, ezért nagyon sok a szemét az iskolában és az utcán.  Tapasztalatuk szerint sokszor nem érdekli az embereket vagy nem tudják mit lehetne tenni. A csapat egy helyi iskola takarítónőjét is megkérdezte. 

“Ha most szemetelnek az iskolában, akkor később is fognak a munkahelyen, az utcán, és ezzel a tágabb környezetnek is ártani fognak”. – foglalta össze a probléma hosszú távú hatását az interjúalany. 

A csapat a probléma megoldását a szelektív hulladékgyűjtésre való figyelemfelhívásban látja. 

A csapat elnyerte a 300.000 Ft-os magvető támogatást, így tovább folytatják az ötlet megvalósítását. 

Az Inkubációs időszak folyamán a Szelektív kommandó csapata szelektív kukákat és figyelemfelkeltő, információs plakátokat helyezett el az osztálytermekben, valamint vízadagoló-berendezést létesített az iskolában.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek