Ferenczi Kristóf (Kinstellar)

Dr. Ferenczi Kristóf a Kinstellar Ügyvédi Iroda partnere és a Kinstellar regionális energia- és természeti erőforrások jogi praxisának vezetője. Elismert hazai és regionális energiajogi szakértő, aki számos energiaipari ügyletben működött közre, ideértve a villamos energia-, a földgáz és távhő szektorokban lebonyolított ügyleteket, megújuló energiaforrásokat hasznosító projektek megvalósítását, uniós és haza energiapiaci szabályozási kérdésekben történő tanácsadást. Az MKIK melletti Állandó Választottbíróság energetikai szekciójának választottbírája. Két év olaszországi tanulmányok után, a jogi diplomáját az ELTE Jogi Karán szerezte, amit követően posztgraduális jogi tanulmányokat folytatott a Strasbourg-i Robert Schuman Egyetemen. Angol, francia és olasz nyelven beszél. Két kisfiú édesapja.

“Édesapám gyógypedagógusként a hazai gyermek- és ifjúságvédelem egyik elismert szakembere volt, aki a gyermekvédelem területén belül fiatalok intézeti nevelésével foglalkozott. Gyerekként sok időt töltöttem mellette – többek között – abban az intézményben is, amit vezetett, és így testközelből láttam mindennapos és hosszabb távú törekvéseit és küzdelmeit. Ezek jelentőségét és relevanciáját különösen fontosnak látom azóta, hogy kétgyermekes szülőként nap, mint nap foglalkozom azzal a környezettel, amiben gyermekeink felnőnek, és egy nemzetközi ügyvédi iroda energiajogi praxisának vezetőjeként a munkámban is foglalkozom azzal a világgal, amit később magunk után hagyunk.”

Tovább az UNICEF Bajnok programra

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek