Aktuális állásajánlatok

Projektasszisztens

UNICEF Magyarország – Rajtad áll a jövőd program

Az UNICEF Magyarország pályázatot hirdet részmunkaidős projektasszisztens munkakör betöltésére a Rajtad áll a jövőd elnevezésű, 2027-ig tartó gyermekrészvételi program megvalósításának támogatására.

A Rajtad áll a jövőd egy nemzetközi gyermekrészvételi program, amely a Velux Alapítvány támogatásával valósul meg. A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok érdemi szerepet kapjanak azokban a döntésekben, amelyek mindennapi életüket, közösségeiket és jövőjüket befolyásolják. A program keretében a résztvevő fiatalok készségfejlesztő és közösségépítő tevékenységekben vesznek részt, támogatást kapnak saját projektjeik megvalósításához, és lehetőséget nyernek arra, hogy véleményüket hitelesen és szervezetten képviseljék különböző szakmai és közösségi fórumokon. A projekt az UNICEF nemzetközi gyermekrészvételi törekvéseinek egyik kiemelt hazai megvalósulása.

Főbb feladatok

  • A program operatív feladatainak koordinálása, megbeszélések, találkozók szervezése és lebonyolítása; kapcsolattartás az UNICEF Magyarország különböző szervezeti egységeivel és külső partnerekkel.
  • A program szakmai eseményeinek tervezése, szervezése és megvalósítása
  • A fiatal résztvevők bevonásának támogatása, utazások szervezése és koordinálása a programban részt vevő fiatalok számára.
  • Étkezések és egyéb logisztikai igények (pl. ételrendelés) biztosítása események és programok alkalmával.
  • A fiatal résztvevők számára szervezett programok és foglalkozások előkészítése és lebonyolítása.
  • A program eseményeinek dokumentálása (jelenléti ívek, jegyzőkönyvek, GDPR dokumentáció stb.).
  • Projektdokumentációk kialakítása és naprakész vezetése; szerződések és jogi dokumentumok előkészítésének koordinálása.
  • A programhoz kapcsolódó beszerzések lebonyolítása és az ehhez kapcsolódó adminisztratív feladatok ellátása; együttműködés a pénzügyi munkatárssal.
  • A program kommunikációjának támogatása és megvalósítása az UNICEF kommunikációs szervezeti egységével együttműködésben.

 Elvárások

  • Legalább alapszakos diploma (BA/BSc) és min. 1-2 év tapasztalat hasonló munkakörben
    Előnyt jelent: pedagógia, szociológia, társadalomtudomány, közgazdaságtan vagy kapcsolódó szakterület.
  • Kiváló szervezési és adminisztratív készségek, megbízható feladatmenedzsment.
  • Hatékony munkavégzés több, párhuzamos feladat esetén is.
  • Magabiztos és hiteles kommunikáció középiskolás fiatalokkal, jó kapcsolatépítő készség.
  • Energikus, kezdeményező és felelősségteljes személyiség, lényeglátás.
  • Precizitás, önállóság és gyors helyzetfelismerés.
  • Kiváló problémamegoldó képesség, proaktív megközelítések alkalmazása.
  • Nyitottság a változatos, belföldi utazásokkal és komplex szervezési feladatokkal járó munkára.

Mit kínál az UNICEF?

Az UNICEF Magyarország – a világ legnagyobb gyermekjogi szervezetének hazai képviselete – professzionális és inspiráló szakmai környezetet biztosít. A pozíció lehetőséget nyújt:

  • a projektmenedzsment teljes folyamatának megismerésére,
  • egy nagy volumenű, nemzetközi háttérrel rendelkező szervezet és projekt megismerésére
  • együttműködésre elkötelezett, felkészült és támogató kollégákkal,
  • rugalmas munkavégzésre,
  • betekintésre a gyermekjogi munka több területébe,
  • szakmai és személyes fejlődésre egy inspiráló közösségben.

 Jelentkezés módja

Kérjük, hogy jelentkezésedet magyar és angol nyelvű önéletrajzzal, magyar és angol nyelvű rövid motivációs levéllel, bruttó bérigény és kezdési dátum megjelöléssel küldd el számunkra a munka@unicef.hu címre.

Kérjük két referenciaszemély elérhetőségének megadását.

Jelentkezési határidő: 2025. december 5.

A pályázatok elbírálása folyamatosan történik.

A kiválasztási folyamatban kizárólag azokkal a jelentkezőkkel vesszük fel a kapcsolatot, akik az előszűrés során megfelelnek az elvárásainknak.

Csatlakozz az UNICEF Magyarország csapatához, és segíts, hogy még több gyermek jövője válhasson biztonságossá és reménytelivé!

 

Teljes név
Email
Bemutatkozó levél

Feltölthető fileformátum (pdf, doc, docx) max: 2 MB

Önéletrajz feltöltése húzz ide fájlt a feltöltéshez