Híreink

150 ezer dollárt gyűjtött Shakira az UNICEF-nek

2015. április 16. 07:26

„Gerard és én boldogok vagyunk, mert tudjuk, hogy rengeteg gyereket támogat majd azoknak a nagyvonalúsága, akik részt vettek a World Baby Shower akcióban — ez egyebek mellett 130 000 gyermekbénulás és kanyaró elleni vakcinára, valamint 15 000 speciális élelmiszercsomagra elegendő, amit most a rászoruló gyermekeknek eljuttatunk” – mondta Shakira. „Ami a legcsodálatosabb, hogy több mint 500 édesanya rendezett saját baby showert, melynek köszönhetően még több gyermeket támogattak világszerte.”

Az UNICEF megerősítette, hogy a januárban indított World Baby Shower támogatóinak adományaiból több tízezer gyermeket tudnak támogatni a betegségek és alultápláltság elleni harcban, gondoskodva a túléléshez szükséges alapvető szükségleteik kielégítéséről.

Kb. 71 000 gyermekbénulás és 65 000 kanyaró elleni vakcinával fogják immunizálni a gyermekeket ezen két halálos betegség ellen. A súlyosan alultáplált gyermekeknek szánt speciális élelmiszertől az egészségügyi dolgozóknak juttatandó oltóanyaghordó dobozokon át egészen a szülészeti készletekig az adományokból folyamatosan segítik majd a gyermekeket. A rajongók több száz takarót is gyűjtöttek a túlélési esélyek növelése érdekében, melyekkel melegen tarthatók a kiszolgáltatott újszülöttek.

Ezek az adományok, a családi vízkészletekkel együtt, segítenek megóvni a gyermekeket azokkal a különböző fenyegető betegségekkel szemben, melyek 2013-ban mintegy 6,3 millió gyermek halálához vezettek.

Emellett ötszázan jelentkeztek, hogy saját baby showert rendeznek és saját gyermekeik helyett másoknak adják a kapott ajándékokat. A The Bump és a Baby List nevű partnereink be is építették babakelengye-listájukba az UNICEF-es adományokat.

„Shakira és Gerard, valamint a több ezer résztvevő ember részéről is különlegesen nagy gesztus, hogy szerepet vállaltak az adományozásban” – mondta Shanelle Hall, az UNICEF koppenhágai székhelyű globális ellátási tevékenységekért felelős vezetője. „Mondhatnánk úgy is, hogy ez Shakira legnagyobb slágere és Gerard legszebb gólja. Ezen adományok segítségével több tízezer gyermek juthat majd életmentő ellátmányhoz.”

Ez a World Baby Shower már a második a pár életében, akik két évvel ezelőtt Milan nevű kisfiuk világra jöttét köszöntötték először a rászoruló gyermekek támogatására rendezett baby shower kezdeményezéssel. A második baby shower már most túlszárnyalta az előző törekvés eredményeit.

„Még mindig sok dolgunk van” – mondta Shakira. „Abban reménykedünk, hogy a World Baby Shower egyre tovább növekszik és egyre több édesanya indít majd saját baby shower kezdeményezést, mígnem minden újdonsült édesanya és újszülött számára elérhetőek lesznek ugyanazok a létfontosságú, életmentő eszközök, amelyek biztosítják a biztonságos és egészséges gyermekkort.”

Ha Ön is szeretne adományozni vagy megrendezni saját baby showerét, látogasson el a worldbabyshower.org oldalra.