Híreink

39 másodpercenként megöl egy gyereket az elfelejtett gyilkos

2020. január 29. 11:12

A tüdőgyulladás megelőzhető és kezelhető, tavaly mégis 800 ezer kisgyerek halt bele

 

Tavaly több mint 800 ezer öt éven aluli gyermek életét oltotta ki a tüdőgyulladás, összességében pedig minden 39. másodpercben megölt egy gyereket. A tüdőgyulladás a világ leghalálosabb fertőző betegsége a kisgyermekek számára, a koronavírus felbukkanása pedig még veszélyesebbé teszi. A szegénység betegsége ez,  amely szinte minden halálos áldozatát a fejlődő világban szedi. Január 29 és 31 között Barcelonában tartják a világ első globális tüdőgyulladás elleni fórumát, amelyen nyolc másik szervezettel együtt az UNICEF is részt vesz. A tüdőgyulladás ritkán kerül a címlapokra, a szakértők ezért gyakran nevezik „elfelejtett gyilkosnak” is.

 

 

A John Hopkins Egyetem legfrissebb, a globális fórumra időzített felmérése szerint a tüdőgyulladás elleni fellépés fellendítése 3,2 millió öt év alatti gyerek életét menthetné meg. Az integrált egészségügyi ellátásnak köszönhetően további 5,7 millió egyéb fertőző betegségben szenvedő gyermek halála volna megelőzhető.

A tüdőgyulladást baktérium, vírus, vagy gomba okozza, a gyermekek tüdeje megtelik folyadékkal és így nem jutnak elég levegőhöz. A tüdőgyulladás bizonyos változatai oltással megelőzhetők, megfelelő diagnózis esetén pedig a betegség kezelhető is egy olcsó antibiotikummal. Jelen pillanatban mégis több tízmillió gyermek nem rendelkezik oltásokkal és háromból egy kiskorú tüdőgyulladásos beteg nem részesül orvosi kezelésben sem.

 

 

Ha a jelenlegi helyzet nem változik, akkor 2020 és 2030 között előre láthatóan 6,3 millió 5 év alatti gyermek hal meg tüdőgyulladásban. Jellemzően a világ legszegényebb országainak gyerekeit sújtja leginkább a pneumónia. A következő tíz évben Nigériában (1,4 millió), Indiában (880 ezer), a Kongói Demokratikus Köztársaságban (350 ezer) és Etiópiában (280 ezer) várható a legtöbb haláleset.

A felmérés szerint a gyermekek megfelelő táplálása, az oltottság kiterjesztése, a megfelelő antibiotikumok biztosítása és az anyatejes táplálás mértékének növelése lehetnek a tüdőgyulladás elleni harc legfontosabb feladatai. Mindezek olyan betegségek megelőzéséét is szolgálják, mint például a hasmenés (évente 2,1 millió haláleset), a szepszis (1,3 millió haláleset) és a kanyaró (280 ezer haláleset).

 

 

A levegő szennyezettsége okozza az öt év alatti gyermekek tüdőgyulladásos haláleseteinek 17,5%-át. A háztartáson belül használt fűtőanyagokból származó légszennyezés további 29,4%-al növeli a halálos esetek számát. Jelen pillanatban a világ lakosságának 91%-a olyan levegőt lélegzik be, amely a WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete) standardjai szerint nem egészséges. A tüdőgyulladás terjedését nagyban növeli az alul-, vagy rosszul tápláltság is, valamint a vakcinák és a gyógyszerek hiánya.

„Harcolnunk kell a tüdőgyulladás ellen és küzdeni a fő okozóival, vagyis a táplálási problémákkal, az oltási hiányosságokkal, valamint a nehezebben kezelhető légszennyezési kérdésekkel” – mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója.

Az UNICEF 2020-as céljai között szerepel, hogy segítséget nyújtson több mint 5 millió alultáplált gyereknek, több tízmillió gyereket lásson el oltással és 28 millió gyereket juttasson ivóvízhez.

Az UNICEF munkáját itt támogathatja: www.unicef.hu/segitek

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek