Dr. Jármi Éva szerint nem véletlen, hogy a szülőknek sokszor fogalmuk sincs, hogy a gyerekük az online bullying áldozata

Az online zaklatás ma már a gyerekek mindennapjainak része, mégis sok szülő bizonytalan abban, hogy pontosan mi számít cyberbullyingnak, milyen jelekből veheti észre, ha baj van és hogyan érdemes reagálnia. Dr. Jármi Éva pedagógiai szakpszichológus, a Hol a helyem Iskolapszichológiai Tanácsadó Központ szakmai vezetője az UNICEF Magyarország Mentális Egészség Konferencia a Gyermekekért című november 18-i egész napos rendezvény egyik előadója lesz, ahol ez a nehéz téma is szóba kerül majd. Vele beszélgettünk arról, mi különbözteti meg a bántalmazást egy egyszerű konfliktustól vagy egy rosszul sikerült vicctől, miért különösen veszélyes az online tér és hogyan lehet olyan bizalmi kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel, hogy baj esetén valóban a szülőhöz forduljanak segítségért.

Dr. Jármi Éva

Sokan úgy érzik, hogy az online bullying új jelenség, amelyet nehéz megérteni. Valóban ennyire más, mint a hagyományos iskolai bántalmazás?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy a gyerekek számára egyáltalán nem új. Ahogy az életük egyre inkább átköltözött az online térbe, úgy költöztek oda a társas kapcsolatok pozitív és negatív oldalai is. A klasszikus kortárs bántalmazás ugyanúgy jelen van az interneten, csak más formában.

Az offline és az online bullying között sok a hasonlóság. A legfontosabb kérdés mindkét esetben az, hogy valóban konfliktusról beszélünk-e, vagy bántalmazásról. Egy konfliktusban két fél áll egymással szemben, akik között valamilyen nézeteltérés alakult ki. A bullying ezzel szemben olyan helyzet, ahol az egyik fél kiszolgáltatott, nincs valódi lehetősége megvédeni magát, a másik pedig valamilyen erőfölényben van. Ez az erőfölény nem feltétlenül fizikai: lehet népszerűség, társas státusz, jó kommunikáció vagy egyszerűen az, hogy többen állnak az egyik oldalon.

Az online térben azonban van egy fontos különbség. Korábban a rendszeresség volt a bullying egyik ismérve, ma viszont már egyetlen poszt vagy egyetlen megalázó fotó is óriási károkat okozhat. Ha egy lejárató képet több száz vagy több ezer ember lát, az olyan, mintha a megaláztatás újra és újra megtörténne. Az interneten az elérés gyakorlatilag átveszi az ismétlődés szerepét.

Az ilyen esetekben, például a szülők számára sokszor az sem egyértelmű, hogy hol ér véget a vicc és hol kezdődik a bántalmazás. El lehet dönteni, hogy pontosan hol a határ?

– Ez valóban az egyik legnehezebb kérdés. A gyerekek humora sokszor nagyon éles, gyakoriak a mémek, az egymásról készített képek vagy videók kifigurázása. Előfordul, hogy aki elkészíti ezeket, őszintén viccnek gondolja és azt hiszi, mindenki nevetni fog rajta – még az is, akiről készült. Csakhogy az online térben hiányzik egy nagyon fontos visszajelzés: nem látjuk a másik arcát, nem érzékeljük a fájdalmát. A való életben sokakat már önmagában az visszatart, hogy látják, a másik elszomorodik vagy sír. Az interneten ezek a természetes fékek nem működnek.

Ráadásul sok gyerek tudatosan próbálja eltitkolni a sérülékenységét. Előfordul, hogy ő maga is nevet azon, ami valójában rosszul esik neki, mert attól fél, ha kimutatja a fájdalmát, még több támadás éri. Ezért nem mindig igaz, hogy amíg mindenki nevet, addig viccről van szó. Sokkal biztosabb kapaszkodó, hogy ha valaki jelzi: neki ez rosszul esik, és ennek ellenére ugyanaz folytatódik, akkor az már egyértelműen bántalmazás. Az pedig semmilyen körülmények között nem tekinthető viccnek, ha valaki emberi méltóságát sértik meg.

Az online zaklatás különösen nehéz terep a szülőknek, hiszen a felnőttek számára szinte láthatatlan, gyakran a gyerekek privát csoportjaiban zajlik, amit egyébként sem szívesen mutatnak meg a felnőtteknek. Milyen jelek utalhatnak arra, hogy baj van?

– Sajnos nincsenek olyan tünetek, amelyek kifejezetten cyberbullyingra utalnának. Éppen ezért nem is érdemes nyomozni abban a reményben, hogy majd felismerjük az online bántalmazás egyedi jeleit. Amit észrevehetünk, azok általános vészjelzések. Megváltozhat a gyerek hangulata, viselkedése, emberi kapcsolatai, romolhat az alvása, az étvágya, jelentkezhetnek különféle testi panaszok is. Csakhogy ugyanezeket okozhatja egy szerelmi csalódás, egy családi krízis vagy bármilyen más komoly lelki megterhelés is.

Szülőként ezért nem az a feladatunk, hogy diagnózist állítsunk fel, hanem hogy észrevegyük: valami nincs rendben. Ha ilyenkor nyitunk a gyerek felé, beszélgetünk vele, elérhetőek vagyunk számára érzelmileg, az már önmagában nagyon sokat jelent.

Mitől függ, hogy egy gyerek végül el meri-e mondani, ha online bántalmazás áldozata lett?

– Elsősorban attól, mennyire bízik abban, hogyan fog reagálni a szülője. Nagyon sok gyerek nem azért hallgat, mert nem szeretné a segítséget, hanem mert fél a következményektől. Attól tart, hogy hibáztatni fogják, elveszik a telefonját, letiltják a közösségi oldalakról vagy egyszerűen olyan döntések születnek, amelyek csak tovább rontják a helyzetét.

Éppen ezért óriási jelentősége van annak, hogy már jóval a baj előtt kialakuljon a bizalom. Amikor például arról beszélünk, hogy ne küldjön magáról intim képet senkinek, azt is hozzá kell tenni: ha mégis megtörténik, akkor is szóljon. Ne az legyen az első reakciónk, hogy „én megmondtam”, hanem az, hogy együtt megoldjuk.

Ha a gyerek végül segítséget kér, az hatalmas bizalmi gesztus. Ilyenkor az első feladat nem a számonkérés, hanem annak megerősítése, hogy jól tette, amiért szólt. Éreznie kell, hogy nincs egyedül és számíthat a szüleire.

Az intim képek megosztását sok szakember az online bullying legsúlyosabb formájának tartja. Miért olyan pusztítóak ennek a hatásai az áldozatokra nézve?

– Mert ezeknek az eseteknek rendkívül súlyos következményei lehetnek. Egyetlen továbbküldött kép pillanatok alatt elveszítheti az eredeti címzettjét és eljuthat olyan emberekhez is, akiknek semmi közük az érintetthez. Mire a történet végére érünk, akár egy egész közösség láthatja ugyanazt a felvételt, miközben mindenki azt kérdezi, miért készített ilyen képet a gyerek. Pedig a valódi kérdés az lenne: ki és miért osztotta tovább hozzájárulás nélkül?

Nagyon fontos tudni, hogy az intim képek jogosulatlan tárolása, továbbküldése vagy megosztása már nem egyszerű csínytevés, hanem jogi következményekkel is járhat. Ezt a gyerekeknek is tudniuk kell, mert sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy egyetlen továbbküldés milyen súlyos helyzetet idézhet elő, amelynek kapcsán ráadásul a megosztóknak is jogi következményekkel kell szembenézniük.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a serdülők sokszor olyan érzelmi állapotban hoznak döntéseket – szerelem, csoportnyomás vagy megfelelési vágy hatására –, amikor hiába tudják elméletben a szabályokat, mégsem azok szerint cselekszenek. Éppen ezért nem elég a tiltás. A legfontosabb üzenet az, hogy ha megtörtént a baj, akkor is merjenek segítséget kérni.

Azt látjuk, hogy offline bántalmazás során mindkét nem kifejezetten durva tud lenni. Van különbség a fiúk és a lányok között az online bántalmazásban?

– Vannak kisebb eltérések, de nem óriásiak. A fiúk valamivel gyakrabban jelennek meg elkövetőként, a lányok pedig valamivel gyakrabban áldozatként, de a cyberbullying mindkét nemet érinti. Az intim képekkel való visszaélés ugyanakkor különösen súlyos forma, amely a gyerekek, a szakemberek és a jogalkotók szerint is a legnagyobb károkat képes okozni.

A legfontosabb feladat ezért továbbra is az, hogy a gyerekek tudják: a szülő nem büntetni akarja őket, hanem segíteni. Ha ezt sikerül elérni, akkor már megtettük az első és talán legfontosabb lépést az online bántalmazás elleni védelemben.

Szerző: Braunmüller Lajos