Híreink

Az volt a célom, hogy a menekült gyermekek érezzék: ők is tartoznak valahová

2023. január 03. 14:09

A 26 éves cserkészvezető, Hajdu Marci tavaly az elsők között sietett a vasútállomásra, hogy segítséget nyújtson az Ukrajnából érkező menekült családoknak. Marci pszichológiából szerzett diplomát, és aktívan részt vesz a UAct projektben. A pszichológiával és cserkészettel kapcsolatos tapasztalataira és ismereteire építve készítette el a „Barátságfüzet” nevű kötetet. Ez egy gyermekbarát foglalkoztató füzet, amelyet a Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) adott ki, és osztott szét több mint 100 ukrán fiatal körében. A füzet a béke megszilárdítására helyezi a hangsúlyt. A történet narrátora Marci.

„Mindannyiunk számára érzelmileg megterhelő időszak volt, amikor a vasútállomáson önkénteskedtünk. Én a cserkészbarátaimmal voltam a helyszínen. Sok nő és gyermek érkezett az ingóságaival, és fogalmuk sem volt, hogyan tovább. Az egész addigi életüket maguk mögött hagyták, hogy biztonságos helyet keressenek. Rendelkezésükre bocsátottuk, amire sürgősen szükségük volt, és fontos információkkal láttuk el őket. Őszintén szólva ez az élmény egyszerre volt szívfacsaró, megrendítő és felemelő. Igazán jó volt látni, hogy milyen kedvesek és emberségesek a jelenlévők. Tényleg mindenki azért volt ott, hogy segítsen.

Később csatlakoztam a UAct projekthez, és megtanultam, miként lehet pszichológiai elsősegélyt nyújtani a konfliktus által érintett gyerekeknek, valamint hogyan tudok kommunikálni és együttműködni velük. Minden héten ellátogattam egy napközibe, amelyet az MCSSZ alakított ki ukrán gyermekeknek, valamint a budapesti ZuBéTa menekültközpontba, ahol nagyjából 90 ukrán él.

© World Organization of the Scout Movement | 2022. november 21.

 

Ezen a szállón több család osztozik egy szobán, és a gyerekek főként magyarul beszélnek, mivel a magyar határ melletti Kárpátalja térségéből származnak. A háború arra kényszerítette őket, hogy Magyarországra jöjjenek menedék és védelem reményében. A napköziben és a menekültközpontban töltött idő során arra lettem figyelmes, hogy a menekültek az ottani tevékenységek révén úgy érezték, ők is tagjai egy közösségnek. Ez megnyugtatta a szülőket, mert ezen a biztonságos helyen hagyhatták a gyermekeiket, amíg munkát kerestek vagy bevándorlási ügyeket intéztek.

A menekültközpontban egy másik cserkésszel játszunk a gyerekekkel, kézműves foglalkozásokat vezetünk, legózunk, éneklünk, néha pedig animációs filmeket vetítünk a gyerekeknek. Amikor már jobban láttam, hogy mire van szükségük, úgy gondoltam, jó ötlet lenne létrehozni egy eszközt, amely ismereteket adhat át nekik és javíthatja a közérzetüket.

Cserkészként fontosnak tartom, hogy segítsek a közösségemnek, itt pedig olyan gyerekekkel találkoztam, akiknek támogatásra volt szükségük, hogy be tudjanak illeszkedni egy olyan új helyre, amelyet még nem teljesen értenek. A gyerekek különleges figyelmet igényelnek a válsághelyzetekben, mert ők is gyászt élnek át.

Ezért készítettem el a Barátságfüzetet. Tele van gyermekeknek szóló rövid tevékenységekkel és feladatokkal, amelyek többek között fejlesztik az érzelmi intelligenciájukat, segítenek nekik kreatív megoldásokkal előállni, átadják nekik a cserkészértékeket, és megtanítják nekik, hogyan lehetnek jó barátok. Két, különböző korosztályoknak szóló változatban is elkészítettem a füzetet, hogy minden menekült gyermeknek segíthessen. A kötetet az MCSSZ segítségével fejeztem be, és fordíttattam le ukrán nyelvre, mielőtt kiosztottuk volna a gyerekeknek.

© World Organization of the Scout Movement

 

Akkor voltam a legbüszkébb, amikor a tanúja lehettem, hogy a központokban élő gyerekek a nyomtatást követően izgatottan végiglapozgatták a Barátságfüzetet, és azonnal elkezdték kiszínezni. Rendkívül nagy öröm számomra, hogy a gyerekek minden héten várnak minket. Különleges köteléket alakítunk ki velük, ami segít nekik az alkalmazkodásban, és ellenállóképesebbé teszi őket.

Ez egyben arra ösztönöz, hogy oktatóként segítsek más fiataloknak, akik szintén ki akarják venni a részüket ebből a munkából. A tervek szerint folytatom a pszichológiai, támogató tevékenységemet, és a gyermekvédelemre szeretnék összpontosítani. Úgy gondolom, ez egy kiemelten fontos terület” – mondta Hajdu Marci.

A Scouts’ Diary és a UAct: Scouts in Humanitarian Response for Ukraine (A cserkészek részvétele az Ukrajnának biztosított humanitárius segítségnyújtásban) nevű projekt

A The World Organization of the Scout Movement szervezet Európa és Eurázsia térségével foglalkozó részlege partnerséget alakított ki az UNICEF Európáért és Közép-Ázsiáért felelős regionális irodájával, hogy közösen humanitárius segítséget és nonformális oktatást biztosítsanak az ukrajnai háború érintettjeinek. A partnerség Romániára, Moldovára, Magyarországra, Szlovákiára, Csehországra, Lengyelországra, Litvániára, Lettországra és Ukrajnára terjed ki. A Scouts’ Diary felületén esszék és interjúk olvashatók, amelyek a projektben részt vevők tapasztalatait ismertetik.

A hír eredeti változata itt érhető el.

 

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek