Híreink

Erősítenék kortársaik mentális egészségét és fellépnének a bántalmazás ellen a Rajtad áll a jövőd! nyertesei

2021. szeptember 09. 10:59

14-21 éves fiatalok keresik a megoldást számukra is fontos társadalmi problémákra a Rajtad áll a jövőd! programban

A szakmai zsűri kiválasztotta az UNICEF Magyarország RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! nevű programjának díjazottjait.  Az innovatív nyertes projektek egyike a fiatalok mentális egészségével foglalkozó podcast-sorozatot tervezett, a másik a kortárs zaklatás ellen lépne fel egy online alkalmazás segítségével.

A nemzetközi kezdeményezés 14-21 éves magyarországi fiatalok számára teremt lehetőséget, hogy a saját jövőjüket aktívan alakíthassák. A Rajtad áll a jövőd! program az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény egyik fő pillérének megvalósítását, a gyermekek és fiatalok részvételét segíti elő. A program abban támogatja a fiatalokat, hogy egyre inkább képesek legyenek dönteni és aktívan részt venni közösségük életében. A jelentkezők egy közös alkotási folyamat keretében olyan innovatív, társadalmi vállalkozási ötleteket dolgoznak ki, amelyek megoldást nyújthatnak egy-egy őket magukat is érintő társadalmi problémára.

2021-ben a Rajtad áll a jövőd! program összekapcsolódik az UNICEF Gyermekbarát Település kezdeményezéssel. Idén az ország különböző régióiból 5 település csatlakozott a programhoz: Budapest III. kerülete (Óbuda), Orosháza, Nyíregyháza, Szekszárd és Zalaegerszeg.

A programba több mint 60 fiatal jelentkezett ebben az évben, közülük mintegy 40 tehetséges tizenéves kapott lehetőséget arra, hogy terveit részletesebben is kidolgozhassa. A csapatok pénzügyi támogatást és szakmai segítséget kaptak terveik megvalósításához, végül a legjobbak hónapokig tartó műhelymunka során igyekeztek kreatív, helyi megoldást találni az általuk azonosított társadalmi problémára.

Az idei nyertes csapatok egyike a fiatalok mentális egészségével foglalkozó podcast-sorozatot tervezett kortársai számára. A másik díjazott csapat a zaklatás áldozatává vált gyerekeket szeretné támogatni, ők egy applikáció vagy webes platform ötletét dolgozzák ki. A nyertes projektek megvalósulásához az UNICEF Magyarország további pénzügyi és szakmai támogatást nyújt. Különdíjat kapott az a projekt, amely a bullying jelenségéről és hatásairól interaktív érzékenyítő foglalkozásokat és beszélgetéseket szervezne – ők a Miniszterelnökség meghívására a Fiatalokért Felelős Főosztály munkatársaival konzultálhatnak a terveikről.

„Azáltal, hogy a fiatalok maguk választanak ki egy számukra fontos problémát, amelyre a program során megoldást keresnek, erősödik a társadalmi felelősségvállalásuk, részt vesznek a helyi közösség életében, aktívan tesznek magukért és a társaikért. Az idei nyertesek olyan témákat választottak, amelyekkel a mi szakembereink is intenzíven foglalkoznak, hiszen a járványhelyzet nyomán sok fiatal lelki egészsége támogatásra szorul, és látjuk azt is, hogy megnövekedett a bántalmazásos esetek száma – mondta el Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

A programot immár harmadik éve az Accenture segíti stratégiai partnerként. Az anyagi segítségen túl a vállalat munkatársai szakmai mentorként is segítik a fiatalokat. A Rajtad áll a jövőd! stratégiai partnere az OTP Bank is, akik szintén évek óta támogatják a fiatalok ötleteinek megvalósulását.

A járványhelyzet miatt a program idén részben az online térben valósul meg, az ehhez szükséges technikai eszközöket és internetkapcsolatot a Telenor Magyarország biztosítja a csapatok számára. A cég jóvoltából a nyertes csapatok a program végén részt vehetnek egy start-up szemléletet fejlesztő képzésen is, hogy projektjeiket még hatékonyabban fejleszthessék tovább.

A Rajtad áll a jövőd! 2021-es programját támogatja továbbá az ALTEO Nyrt., a Tempus Közalapítvány és a Celanese Magyarország. A program további együttműködő partnerei a Richter Gedeon Nyrt., a NOTESS, a Decathlon Magyarország és a Bookline.

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek