Híreink

Erősítenék kortársaik mentális egészségét és lokálisan lépnének fel a klímaváltozás hatásai ellen az UNICEF Magyarország programjának fiatal nyertesei

2023. március 10. 11:17

14-19 éves fiatalok keresik a megoldást számukra is fontos problémákra a Rajtad áll a jövőd! Programban

Szakmai zsűri választotta ki az UNICEF Magyarország RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! nevű programjának díjazottjait.  Az innovatív nyertes projekteket 2023. március 4-én, a program záróeseményén hirdették ki. A zsűri idén a Székesfehérvári SZC I. István Technikum Wild Art&Design csapatának és a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum Impró csapatának ötletét tartotta a legjobbnak. A Wild Art&Design az iskolán belüli kényelmes tanulásra és kikapcsolódásra alkalmas terek létrehozásának ötletével érkezett a programba, míg az Impró csapat az improvizációs színház nyújtotta lehetőségekben látta a segítséget a diákok lelki egészségének megőrzésében a tanulmányi éveik során.

A Rajtad áll a jövőd! program az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény egyik fő pillérének megvalósítását, a gyermekek és fiatalok részvételét segíti elő. A program arra ösztönzi a fiatalokat, hogy aktívan vegyenek részt közösségük életének alakításában. A jelentkezők egy közös alkotási folyamat keretében olyan innovatív, társadalmi vállalkozási ötleteket dolgoznak ki, amelyek megoldást nyújthatnak egy-egy őket magukat is érintő társadalmi problémára.

Az UNICEF eredetileg Generation Unlimited: Youth Challenge, 2022-től ImaGen Ventures néven ismert globális kezdeményezésébe illeszkedő „Rajtad áll a jövőd!” című program 2018 óta fut Magyarországon. Az UNICEF Magyarország hátrányos helyzetű hazai fiataloknak ad lehetőséget, hogy szakértők és mentorok segítségével maguk találjanak kreatív megoldásokat az őket érintő társadalmi problémákra. A legjobbak anyagi támogatást is kapnak a megvalósításhoz és egy nemzetközi fordulóban is megmérettethetik magukat.

A tavalyi évtől új 5 éves ciklus indult a Velux Alapítvány támogatásával, 2022-től kifejezetten szakképzési intézményekkel működik együtt az UNICEF Magyarország. A program célja, hogy ez idő alatt országos szinten kapjanak lehetőséget a fiatalok saját tanulási környezetük fejlesztésére, a társadalmi felelősségvállalás erősítésére, helyi diák közösségük megszervezésére és ahhoz, hogy aktívan részt vegyenek az őket érintő problémák feltárásában, a megoldások kidolgozásában.

A 2022/23-as Programban összesen 6 szakképző iskola és technikum vett részt az ország különböző területeiről: Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Székesfehérvár, valamint 2 budapesti kerület, a VIII. és X. kerület egy-egy szakképző intézményéből jelentkezhettek fiatalok.

Ebben az évben 54 tehetséges tizenéves kapott lehetőséget arra, hogy terveit részletesebben is kidolgozhassa. A csapatok pénzügyi támogatást és szakmai segítséget kaptak terveik megvalósításához, végül a legjobbak hónapokig tartó műhelymunka során igyekeztek kreatív, helyi megoldást találni az általuk azonosított, őket is érintő problémákra.

 

A Székesfehérvári SZC I. István Technikum Wild Art&Design csapata az iskolán belüli kényelmes tanulásra és kikapcsolódásra alkalmas terek létrehozását szorgalmazta. A Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum Impró csapata az improvizációs színház segítségével segítette a diákokat lelki egészségük megőrzésében a tanulmányi éveik során. A Kaposvári SZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskola Szelektív Kommandó csapata azon dolgozott, hogy minden diák számára elérhető legyen a tiszta ivóvíz az iskolán belül, valamint a szelektív hulladékgyűjtésre ösztönzik diáktársaikat saját kampányuk segítségével. A Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Lélekőrzők csapata egy iskolákra szabott egyedi határidőnaplóval támogatta a szakképző intézményekbe felvételt nyert fiatalokat a sikeres tanulmányok és lelki egészségük megőrzése érdekében. A Budapesti SZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum Ne légy szemét! csapata egy olyan innovatív szerkezet készítésén dolgozott, ami amellett, hogy csökkenti a hulladék térfogatát szelektív gyűjtésre ösztönzi a szakképzésben tanuló fiatalokat, hiszen pontokkal jutalmazza a felhasználót, amit különböző szolgáltatásokra válthat be. A Budapesti SZC Szász Ferenc Kereskedelmi és Szakképző Iskola Tanulj szabadon! csapata egy olyan projekten dolgozott, ami erősíti a tanuláshoz való jogokat egy olyan iskolai mentorrendszer kialakítása által, amelyen keresztül a hátrányos helyzetű diákok több támogatást kaphatnak a tanulmányaikban.

„A Rajtad áll a jövőd! a szervezetünk kiemelet programja, amellyel kifejezetten a magyar gyerekeket tudjuk támogatni. Az idei évtől kicsit változtattunk a módszertanon, immár szakképzési intézményekkel működünk együtt. Azáltal, hogy a fiatalok maguk választanak ki egy számukra fontos problémát, amelyre a program során megoldást keresnek, erősödik a társadalmi felelősségvállalásuk, részt vesznek a helyi közösség életében, aktívan tesznek magukért és a társaikért” – mondta el Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

A programot immár negyedik éve az Accenture segíti stratégiai partnerként. Az anyagi segítségen túl a vállalat munkatársai szakmai mentorként is támogatják a fiatalokat ötleteik kidolgozásában az októberben kezdődő kutatómunkától kezdve egészen a nemzetközi fordulóig.

******

A program honlapja: https://unicef.hu/rajtad-all-a-jovod

A program Facebook-oldala: https://www.facebook.com/rajtadallajovod

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek