Híreink

Erőszak, kizsákmányolás és mentális problémák fenyegetik még mindig a lányokat

2020. március 04. 10:54

Két évtized alatt megduplázódott a túlsúlyos lánygyerekek száma a világon

NEW YORK, 2020 március 4. – Több lány jár iskolába, mint valaha, ám az oktatásban elért eredmények ellenére még mindig sokat kell tenni azért, hogy a világ egyenlőbb és kevésbé veszélyes hely legyen a lányok számára – írja a ma megjelent jelentésében az UNICEF, a Plan International és a UN Women.

A jelentés megjegyzi, hogy az elmúlt két évtizedben 79 millióval csökkent az iskolából kimaradó lányok száma, sőt, az elmúlt tíz évben a lányok nagyobb valószínűséggel kerültek be középiskolába, mint a fiúk.

Az oktatás területén jelentős a fejlődés, ám a nők és lányok elleni erőszak továbbra is mindennapos. 2016-ban az emberkereskedelem áldozatainak 70%-a nő volt, az esetek többségében szexuális kizsákmányolás történt. A 15-19 éves lányok közül minden huszadik – körülbelül 13 millió – válik nemi erőszak áldozatává.

A New Era for Girls: Taking stock on 25 years of progress című jelentést a Pekingi Egyezmény, a nők és lányok jogainak erősítésére irányuló történelmi dokumentum aláírásának 25. évfordulója alkalmából adták ki.

A lánygyerekek manapság az élet minden területén ki vannak téve az erőszaknak: az osztályteremben, otthon és az online térben egyaránt. A jelentés rámutat, hogy az olyan gyakorlatok, mint a gyermekházasság és a női nemi szerv csonkítása továbbra is léteznek és lányok millióinak keserítik meg az életét világszerte. Évente 12 millió lánygyereket kényszerítenek házasságra  és 4 millióan szenvedik el a női nemi szerv csonkítást.  A gyermekek és nők elleni erőszak társadalmilag elfogadott, a feleségverés koncepcióját a 15-19 éves lányok ugyanolyan arányban tartják elfogadottnak, mint az azonos korú fiúk. Globálisan a 15–19 éves lányok ugyanolyan arányban tartják elfogadottnak a feleségverést, mint az azonos korú fiúk.

A jelentés arra is rámutat, hogy aggasztók a táplálkozással és egészséggel kapcsolatos trendek a lányok körében, amelyek közül sok elképzelhetetlen volt 25 évvel ezelőtt. Az egészségtelen ételekre való áttérés és a szolgáltatószektorban a gyermekeket célzó agresszív marketingtechnikák alkalmazása az egészségtelen ételek fokozott fogyasztásához vezetett. Ez hozzájárult a túlsúly és az elhízás növekedéséhez gyermekkorban. 1995 és 2016 között az 5–19 éves lányok körében a túlsúly előfordulása közel kétszeresére nőtt, 9%-ról 17%-ra.

Az elmúlt 25 évben aggasztóan romlott a lányok mentális egészsége is, amelyet részben a digitális technológiák túlzott használata idéz elő. A jelentés rávilágít, hogy az öngyilkosság jelenleg a második leggyakoribb halálozási ok a 15–19 éves lányok körében. A lányoknál továbbra is magas a szexuális úton terjedő fertőzések, köztük a HIV kockázata. Ma 970 000 serdülőkorú, 10–19 éves lány él HIV-fertőzéssel, míg 1995-ben ez a szám 740 000 volt. Az újonnan fertőzöttek esetében 4-ből 3-szor a 10–19 éves serdülőkorú lányok érintettek továbbra is világszerte.

A jelentés fellépésre szólít fel a következő területeken:

  • Növelni kell az olyan beruházásokat, amelyek felgyorsítják a serdülőkorú lányok számára a felzárkózást. A jelentés aktív szakpolitikai és társadalmi fellépést sürget a nemi alapú erőszak, a gyermekházasságok és a női nemi szerv csonkítása ellen.
  • Támogatást kell biztosítani a különböző háttérrel, etnikai hovatartozással, jövedelemmel és társadalmi státusszal rendelkező lányoknak, hogy hallassák a hangjukat.
  • Be kell vonni a lányokat azokba a folyamatokba, amelyek a jelen döntéseiket és jövőjüket egyaránt érintik.
  • Nagyobb erőforrásokat kell fordítani kutatásra, elemzésre olyan területeken, ahol korlátozott tudással rendelkezünk – például a nemi alapú erőszak, a 21. századi készségek elsajátítása, a serdülőkori táplálkozás és a mentális egészség.

További részletek itt: https://www.unicef.org/reports/new-era-for-girls-2020

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek