Egy éve, 2023 őszén jelentek meg az első információk arra vonatkozóan, hogy megnövekedett a száma a „kórházban maradt csecsemőknek”. Ekkor még a hírek 50-100 csecsemőről szóltak, akiknek a száma mára közel 300 és a helyzet megoldásáig további növekedés várható…

Ezek a babák sajnos, eleve hátránnyal indulnak az életben. Mivel nem állnak rendelkezésre erre vonatkozó adatok, nem tudhatjuk biztosan, de valószínűleg valamilyen, a róluk való – szülői gondoskodást lehetetlenné tevő nehézség miatt nem tudnak hazamenni. Az is lehet, hogy rendszeresen látogatják őket… Minden valószínűség szerint szüleik- és a családjuk krízisben van, segítségre szorulnak.

Ezek a csecsemők hosszú heteket, nem ritkán hónapokat (akár egy évet is) töltenek a kórház falai között anélkül, hogy napi szinten megkapnák a számukra elengedhetetlen, a megfelelő kötődés kialakulásához és a fejlődésükhöz szükséges személyes/személyi gondoskodást és környezetet.

A kórház, mint egészségügyi intézmény arra hivatott, hogy beteg emberek kezelését és ellátását biztosítsák, beteg gyermekek esetében mindezt elsősorban a szülő jelenléte és támogatása mellett. Fontos, hogy mindezt addig és csak addig, amíg az orvosilag indokolt, elengedhetetlen. Nem alkalmas azonban arra, hogy otthont nyújtó ellátást- vagy személyes gondoskodást biztosító szolgáltatást helyettesítsen. A kórházi környezet nem felel meg egy csecsemő fejlődési igényeinek és az orvosok, a nővérek és egyéb kórházi dolgozók munkaköre nem teszi lehetővé az életkorból fakadó fiziológiás szükségletek, mint a mindennapos személyre szóló figyelem- vagy akár a testkontaktus biztosítását.

A hosszas – különösen a személyes gondoskodást biztosító szülő vagy azt helyettesítő gondozó nélküli – intézményben, kórházban való tartózkodás rövid- és hosszútávú – akár élethosszig tartó következményekkel, ún. hospitalizációs ártalmakkal jár. Ezek megjelenése, kialakulása szükségszerű, úgyszólván elkerülhetetlen.

A hospitalizációs ártalmak jelentős hatással vannak a fizikai, a pszichológiai és szociális jólétre. Az egyik legfontosabb, hogy nincs lehetőségük megtanulni és megtapasztalni a kötődést, ami az egész életükre, minden társas kapcsolatukra, a teljes szocializációjukra hatással lesz. Ezen túlmenően a kórházban töltött idő alatt jelentősen megemelkedik a csecsemők stressz hormon szintje, folyamatosan félnek. A kórházi környezet és az állandó stressz hátráltatja a kognitív fejlődésüket, a képességeik kibontakozását.

Természetesen abban, hogy a problémák mennyire mélyülnek el és mennyire válik visszafordíthatatlanná ez a folyamat, abban nagy szerepe van az eltelt időnek, a kórházi körülmények között töltött hetek-, hónapok-, évek számának. Sajnos, van információ olyan csecsemőről, aki a teljes első életévét ekképpen töltötte. Elképzelni és összehasonlítani is nehéz, hogy ezalatt az idő alatt fizikailag- és érzelmileg min ment keresztül, hogy teltek a napjai a neonfényben, az orvosi fertőtlenítők szagában, friss levegő és legfőképpen személyes gondoskodás, szeretet nélkül. Elképzelni is nehéz, hogy egy év alatt egy csecsemő mekkora fizikai- és lelki fejlődési hátrányra tesz szert.

A nemzetközi Gyermekjogi Egyezmény és az azzal összhangban meghozott gyermekek védelmét szolgáló nemzeti jogszabályok értelmében, amennyiben a szülő bármilyen okból kifolyólag nem képes a feladatát ellátni, nem tud gondoskodni a gyerekéről, az államnak kell megoldani azt. Egy családi krízishelyzetnek nem lehet a következménye az, hogy egy csecsemő a kórház falai között nevelkedjen. Mivel még egy gyermekek igényei szerint kialakított különleges gyermekotthon sem képes azokat a fejlődési feltételeket biztosítani, amire egy csecsemőnek vagy egy 12 éven aluli gyereknek szüksége van, – a nemzetközi irányelvek és a Gyermekvédelmi Törvény alapján – kötelező a csecsemők nevelő- vagy helyettes szülőnél történő elhelyezése. Ez az állam vállalása, felelőssége.

Éppen ezek miatt elengedhetetlen, hogy a Belügyminisztérium – mint arra hivatott illetékes szerv – mind a 300 csecsemő egyéni, személyes élethelyzetét feltárja és kidolgozzon egy – az egyéni élethelyzetekre is reagáló – összehangolt cselekvési tervet annak érdekében, hogy ez a helyzet mielőbb megnyugtatóan rendeződjön. A kórházakban élő csecsemők sorsa olyan sürgető kérdés, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül.

dr. Nagy-Balás Borbála, az UNICEF Magyarország gyermekjogi munkatársa