Híreink

Camino Húngaro a gyerekekért: Kármán Katival

2019. augusztus 29. 18:09

Kármán Katalin adománygyűjtő zarándoklata

Kármán Katalin, az UNICEF budapesti Globális Szolgáltató Központjának Senior HR munkatársa nemrég járta végig a Camino Húngarot, hogy élete első adománygyűjtő kampányával támogassa az UNICEF munkáját. Bár a zarándokútján már augusztus 19-én célbaért, az adománygyűjtő oldala még 2019 szeptember 1-ig fogad adományokat. Katalin már visszatért az irodába, és beszámolt nekünk mind a zarándokútja mind élete első adománygyűjtő projektjének tapasztalatairól. Íme az adománygyűjtés története.

 

 

Miért pont Camino?

Mindig is szerettem gyalogolni és túrázni, de a Camino-ról csak a húszas éveim végén hallottam először. Ez fontos mérföldkő volt az életemben: azonnal tudtam, hogy egyszer én is végigjárom. Persze egyetlen barátom sem hitte igazán, hogy ez tényleg így lesz, de számomra ez nem volt kérdés. Az első Camino-n, a Camino Frances-en 2012-ben mentem végig: Saint-Jean-Pied-de-Port-ból (Franciaországból) indultam, és 34 nappal, azaz 900 megtett km-rel később elértem Santiagot majd Fisterrat Spanyolországban. Egész életem egyik leghosszabb utazása volt ez. Azóta minden évben elmegyek legalább egy Camino-ra (van, amikor többre is): eddig jártam már a Camino Frances-en, a Camino Portuges-en, a Camino del Norte-n, Camino Ingles-en, Camino Via Flavia-n és a Camino Húngaro-n – van, amelyiken többször is.

A “Camino de Santiago” kifejezés keresztény zarándokutak egész hálózatát jelenti, melynek eredete egészen a középkorig nyúlik vissza. Az út egészen a Santiago de Compostela-i katedrálisig vezet (észak-nyugat Spanyolország), ahol Szent Jakab Apostol hamvait őrzik. Róma után ez második legnépszerűbb zarándok célpont. A zarándokok nagy része vallásos céllal vág neki az útnak, de egyre többen vannak, akiket személyes vagy spirituális okok vezérelnek (ez utóbbi csoportba tartozom jómagam is).

A zarándokút nagyon izgalmas: már maga a gyaloglás is élményszámba megy, különösen, mikor gyönyörű városokon vagy hihetetlenül gazdag vadvilággal bíró tájakon visz át az út (sok helyen találkozhatunk nyulakkal, rókákkal, szarvasokkal, őzekkel, fácánokkal és rengeteg féle madárral). Amit azonban a legjobban szeretek a zarándoklatokban az maga a zarándok-életforma: az igazi zarándoknak csak egy kicsi hátizsák van a hátán benne a legalapvetőbb dolgokkal; az igazi zarándok szabad és nyitott minden kalandra, és örömét leli az apró dolgokban is (egy jó kávé egy kis falucskában, vagy éppen nem esik az eső, vagy megtalálja a jól elpakolt elemeit). Hosszabb gyalogutakon a kaland számos formában is ránk talál: extrém időjárás, fáradtság, társaság hiánya (például idén májusban a Via Flavia-n senkivel sem találkoztam!), el is lehet tévedni, vagy néha egyszerűen csak nehéz albergue-t találni… Az alapos fizikai felkészültségen túl tehát a ilyen hosszabb gyalogutakon fontos, hogy az ember legyen elég elkötelezett és találékony, de a legfontosabb az, hogy igazán higgyen abban, hogy sikerül mindent megoldania.

 

 

Az adománygyűjtő projekt indítása

Honnan jött az adománygyűjtés ötlete?

Nagyon egyszerűen: az egyik UNICEF-es tréningen a hobbikról beszélgettünk éppen, mikor megemlítettem a Camino-t. A tréner első kérdése az volt: jótékonysági projekt volt? Nem is tudtam, mit mondjak! Nem, gondoltam magamban, de tulajdonképpen miért is ne? És mivel itt dolgozom az UNICEF-nél, miért is ne támogatnám az UNICEF-et ezzel? A Magyar Bizottság kollégáival meg is beszéltük, hogy hogyan lehet egy ilyen gyűjtést elindítani. Nagyon egyszerűen: a honlapjukon létrehoztam a saját online adománygyűjtő oldalamat amelyen keresztül az adományokat lehet küldeni. Az oldalhoz szükség volt még egy képre magamról, egy rövid leírásra arról, hogy ki vagyok és mik a céljaim és meg kellett határoznom a célösszeget, amit szeretnék összegyűjteni – és már készen is volt! Ahhoz, hogy az adománygyűjtés valóban sikeres legyen természetesen ennél egy kicsit több energiára és erőfeszítésre volt szükség. Átolvastam a Magyar Bizottság honlapját és Facebook oldalát (a kommentekkel együtt), megnéztem néhány korábbi adománygyűjtő oldalt, hogy többet megtudjak a különböző gyűjtési gyakorlatokról és technikákról. Ezúton létrehoztam egy Facebook oldalt kifejezetten ehhez a projekthez. Facebook-on egyébként nagyon egyszerű stratégiát követtem: minden nap feltettem egy “reggeli posztot” az UNICEF-ről (ezekben igyekeztem bemutatni a legfontosabb UNICEF értékeket, célokat és emellett néhány érdekes adatot is) és volt egy “esti poszt” is a napi zarándok-élményekről. Ez persze egy elég rugalmas stratégia volt: amikor bármi érdekes történt, arról feltettem egy posztot soronkívül (például amikor megkaptam a Compostela-mat, azaz a “zarándok-oklevelemet” vagy amikor összegyűjtöttem az adomány-célösszeg felét).

 

 

 

Élet az úton

Az idén tehát a Camino Húngaro-t jártam végig. Ez az út Budapestről indul és – opcionálisan Szlovákia érintésével – csatlakozik az út osztrák szakaszához. Így tehát, akinek kedve és elég ideje van, Budapesti indulással el tud gyalogolni egészen Santiago-ig :). Nekem ez már a második zarándoklatom volt a magyar úton, de mégis különleges volt: ez volt életem első adománygyűjtése, és az édesanyám (akinek viszont ez volt élete első zarándokútja) velem tartott az első három napon. Az út során csak egyetlen zarándokkal találkoztunk, akivel jól összebarátkoztunk, és bár ő négy nap után abbahagyta az útját lelkes támogatója lett a projektemnek, még adományt is küldött.

Az út, mint mindig, most is tele volt váratlan eseményekkel. Valóra vált például az egyik legnagyobb félelmem: éppen egy erdőn haladtam át, mikor hirtelen 5-6 nagy termetű kutya tűnt fel, csaholtak és körbevettek (szerencsére nem is akartak bántani, de attól még majdnem megállt a szívverésem). Egyszer viharba is kerültem: szintén egy erdős területen és bizony a villámok nagyon közel csaptak be; 4 nap gyaloglás után pedig bele kellett törődnöm, hogy én, akinek soha egyetlen vízhólyagja sem volt hirtelen kettőt is növesztettem mindkét lábamon. A hőséget meg sem említem, azt hiszem azzal mindenki megküzdött azokban a napokban.

Voltak viszont olyan helyek, melyeket azonnal a szívembe zártam: ilyen volt a Vértes és a Gerecse, a tatai tavak, Zsámbék lélegzetelállító középkori templomromja, a Pannonhalmi Bencés Főapátság, a Győr előtti lápos terület a harsogóan zöld, sűrű növényzettel és a rajta átvezető keskeny fapallóval.

 

 

Az út vége (?)

Budapestről 11 nap és kb. 275 km gyaloglás után végül megérkeztem Pozsonyba. Itt akár vége is lehetett volna az útnak, de akkor jöttem rá, hogy másnap 2019. augusztus 19-e van, a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulója. Azonnal el is döntöttem, hogy visszamegyek Magyarországra, és jelképesen átkelek a magyar-osztrák határon is. A hivatalos állami megemlékezés helyszíne (Sopron–Fertőrákos) túl messze volt gyalog, ezért a Rajka és Deutsch-Jahrndorf között található szoborparkba mentem. Felemelő élmény volt egyszerre látni a vasfüggöny emlékül meghagyott maradványait és a később emelt szobrokat, melyek a magyar-osztrák-szlovák összetartozást és a szebb jövőt jelképezik.

Ahogy fent is említettem, az adománygyűjtő projekt szeptember 1-ig tart. A Facebook oldalam csak magyar nyelvű, de az adománygyűjtő link angolul is elérhető (a nyelvet az oldal jobb felső sarkában lehet beállítani). A gyűjtéshez meghatározott célösszeg először 200.000 Ft volt, ezt a zarándokút során 250.000 Ft-ra módosítottam. Az oldalon eddig 266.000 Ft gyűlt össze adományokból és büszke vagyok, hogy ez az összeg a harmadik legeredményesebb gyűjtés a #mindengyerekért programban. Remélem, hogy ez az összeg még tovább gyarapodik a projekt végéig 😊.

 

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek