Híreink

Gyermekjogok az üzleti alapelvekben

2014. október 14. 20:39

Ez az első olyan dokumentum, amely átfogóan listázza azon alapelveket, amelyeket a vállalatoknak követnie kellene ezért, hogy mind a munkahelyi és a piaci környezetben, mind pedig a közösségekben, ahol tevékenykednek, biztosítva legyen a gyermekek jogainak tiszteletben tartása.

Az kiadvány célja, hogy viszonyítási pontként szolgáljon és segítse a már meglévő, vagy jövőbeli együttműködéseket, melyek az üzleti szféra és a gyermekek között kívánnak hidat építeni. A dokumentum minden üzleti vállalkozásnak szól, tekintet nélkül annak méretére, működési területére vagy vállalati struktúrájára. A megfogalmazott üzenetek célja, hogy más társadalmi szereplőket, így például kormányokat és non-profit szervezeteket is információval lásson el a gyermekekhez kapcsolódó, üzleti szereplőkkel történő együttműködéseikben.

Míg az üzleti élet gyakorlatai és az emberi jogok közötti kapcsolat kérdései az elmúlt években egyre növekvő figyelmet kaptak és jelentős fejlődésen mentek keresztül, addig a gyermekjogi megközelítés mindeddig háttérbe szorult. Pedig a gyermekek kulcsfontosságú szerelői minden üzleti tevékenységnek. Jelenleg 2,2 milliárd 18 év alatti gyermek él a Földön, mely a világ lakosságának több mint az egyharmada. Ők, mint fogyasztók, mint későbbi alkalmazottak vagy üzleti vezetők, és mint tagjai a közösségeknek és a környezetnek, amelyben a vállalat tevékenységét folytatja mind meghatározó szereplői az üzleti tevékenységének. Éppen ezért, szükséges volna, hogy minden olyan kérdésben, amely érinti életüket, tekintetbe vegyék Őket. Ezt világosan kimondja az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye is, a világ legtöbb állama által jóváhagyott emberjogi egyezmény. ( Az ENSZ Egyezmény a gyermekek jogairól c. Magyarországon kihirdette az 1991. évi LXIV. törvény, a dokumentum letölthető a lap alján.)

Az alapelvek már meglévő normákra, kezdeményezésekre és gyakorlatokra építenek. A dokumentum célja, hogy pótolja az érintett szereplők eddigi mulasztásait és koherens, átfogó és a gyermekekre pozitívan ható üzleti elveket alakítson ki. A kiadvány minden érintett szereplő – a gyermekek, az üzleti élet szereplői, a kormányok, a civil szervezetek, az ENSZ szakértői, nemzeti- és nemzetközi emberjogi szakértők, és szakszervezetek – bevonásával készült.

A dokumentum által megfogalmazott 10 alapelv a következő:

Childrens Rights and Business Principles

ENSZ egyezmény a gyermekek jogairól

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek