Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatójának írása

Hoz-e a kormányváltás valódi gyermekjogi fordulatot?

Az elmúlt időszakban a gyermekvédelem és a gyermekjogok kérdése a közélet és a választási kampány egyik meghatározó témájává vált. Ez a folyamat egyszerre hordozott komoly kockázatokat és fontos lehetőségeket. Kockázatot azért, mert a gyermekvédelem sok esetben politikai eszközzé vált, leegyszerűsített üzenetekkel, kampánylogikával és a gyermekek sorsának politikai térben történő felhasználásával. Fontos lehetőségeket, mert talán még soha nem irányult akkora társadalmi figyelem a gyermekvédelem állapotára, a gyermekjogok érvényesülésére és a legkiszolgáltatottabb gyermekek helyzetére Magyarországon, mint az elmúlt hónapokban, sőt években.

A gyermekvédelmi botrányok, az állami gondozás működési válsága, a bántalmazási ügyek és a rendszer strukturális problémái széles társadalmi rétegek számára tették nyilvánvalóvá, hogy a gyermekvédelem helyzete nem egy szűk szakpolitikai kérdés, hanem társadalmi alapügy.

Most, hogy politikai fordulat, kormány- és rendszerváltás történt, sokan joggal várnak gyermekvédelmi rendszerváltást is. Az új kormány előtt így óriási felelősség és rendkívül összetett feladat áll. Alapvető morális és szakpolitikai kötelessége, hogy a gyermekek ügyét tartósan a társadalmi prioritások közé emelje – nem politikai eszközként, hanem a társadalom jövőjét meghatározó közös felelősségként.

A gyermekek helyzete nem egyetlen ágazat vagy szakpolitikai terület kérdése, hanem az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika összehangolt működését igénylő, komplex társadalmi terület. Az átfogó reformok előkészítéséhez alapos szakmai elemzésre, hosszú távú tervezésre és a szakmai, civil, valamint ágazatközi szereplők együttműködésére van szükség.

A gyermekeket érintő legsürgetőbb feladatok közé tartozik:

1. A gyermekbántalmazási ügyek kivizsgálása és a megelőzési rendszer megerősítése

Az elmúlt évek súlyos gyermekvédelmi botrányai, köztük a Szőlő utcai ügy, egyértelművé tették, hogy a gyermekvédelmi rendszerben történő bántalmazások nem elszigetelt esetek. Ezek az ügyek a közéletet és a társadalmat leginkább megrázó témái közé tartoztak, és a választási kampány egyik meghatározó kérdésévé is váltak. Éppen ezért nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gyermekek biztonságának helyreállítására és a felelősség tisztázására tett ígéretek társadalmi elvárássá váltak.

Számos olyan múltbéli és jelenlegi ügy van ma, amelyekben az áldozatok és a társadalom egésze joggal vár választ arra, hogyan történhettek meg ezek az esetek, milyen intézményi mulasztások vezettek ahhoz, hogy megtörténhessenek, és milyen felelősség terheli az érintett szereplőket. Elengedhetetlen, hogy valamennyi súlyos bántalmazási ügyet következetesen, átláthatóan és szakmailag hiteles módon vizsgáljanak ki – nemcsak a felelősség megállapítása, hanem a rendszerszintű tanulás érdekében is -, beleértve a múltbeli eseteket is. Az áldozatok számára nemcsak a védelemhez, hanem az igazságtételhez és a meghallgatáshoz való jog is alapvető fontosságú.

A felelősök elszámoltatása mellett a vizsgálatok tanulságaira építve olyan egységes bántalmazásmegelőzési protokollokra van szükség, amelyek világos felelősségi rendszert, megfelelő panaszmechanizmusokat, hatékony ellenőrzést és korai jelzőrendszert biztosítanak. Olyan gyermekvédelmi rendszerre van szükség, ahol a visszaélések többé nem maradhatnak következmények nélkül, és ahol a gyermekek biztonsága minden intézményben elsődleges szempont.

1. A gyermekvédelmi szakellátás válságának kezelése

Ahogy a bántalmazási ügyek, úgy a gyermekvédelmi szakellátás helyzete is az elmúlt időszakban a közélet és a választási kampány egyik meghatározó témájává vált. Elengedhetetlen, hogy a társadalmi figyelem és a politikai felelősségvállalás a kampányidőszak lezárultával megmaradjon. Az állami gondoskodásban élő gyermekek helyzetének javítása kiemelt közüggyé vált, így a következő időszak egyik legfontosabb szakpolitikai prioritása kell legyen.

Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él gyermekvédelmi szakellátásban. Ők a társadalom legkiszolgáltatottabb gyermekei közé tartoznak: sokan közülük súlyos traumákat, bántalmazást, elhanyagolást vagy tartós nélkülözést éltek át. Az elmúlt időszak gyermekvédelmi botrányai fájdalmasan világítottak rá arra, hogy az állam sok esetben nem tudta biztosítani az állami gondoskodásban élő gyermekek számára azt a biztonságot, stabilitást, szükségleteikhez igazodó ellátás és védelmet, amely minden gyermek alapvető joga lenne. Ezeknek a gyermekeknek nem pusztán ellátásra, hanem biztonságos, kiszámítható és szeretetteljes környezetre, tartós emberi kapcsolatokra és hosszú távú támogatásra van szükségük.

A gyermekvédelmi szakellátás érdemi fejlesztéséhez jelentős pénzügyi, infrastrukturális és emberi erőforrásra van szükség: jól képzett és megbecsült szakemberekre, megerősített nevelőszülői rendszerre, a gyermekvédelemben dolgozók szakmai támogatásra, folyamatos továbbképzésekre, valamint hosszú távú állami elköteleződésre.

3. A kórházban maradt csecsemők helyzetének sürgős rendezése

Ma Magyarországon körülbelül 115 csecsemő él tartósan kórházi körülmények között, sokszor hónapokig vagy akár több mint egy évig is. Ezek a gyermekek jellemzően azért maradnak a kórházban, mert a gyámhivatal nem engedi őket haza a családi körülmények miatt, vagy mert a vér szerinti családjuk valamilyen okból nem tudja őket hazavinni. Amíg a gyermekek sorsa rendeződik, addig a kórházakban rekednek, ami a gyermekvédelmi rendszer súlyos, rendszerszintű kudarcára is rámutat.

Bár – a korábbiakhoz képest – csökkent a kórházban maradó csecsemők száma, a javulás sok esetben csak látszólagos: a babák egy része nem családba vagy nevelőszülőkhöz, hanem csecsemőotthonba került (sok esetben a kórházban kialakított részlegen). Ez a gyakorlat pedig ellentétes a hazai gyermekvédelmi törvényekkel, valamint az Európai Unió és a nemzetközi gyermekjogi egyezmények szemléletével, amelyek szerint a kisgyermekek számára a családi környezet és az érzelmi biztonság megteremtése lenne az elsődleges cél.

A korai életévekben a kiszámítható személyes kötődés hiánya és az intézményi környezet súlyos, visszafordíthatatlan károkat okoz a gyermekek testi- és lelki egészségében.

Sürgősen fel kell tárni minden érintett gyermek egyéni helyzetét, és meg kell erősíteni azoknak a családoknak a támogatását, ahol megfelelő segítséggel lehetőség van a gyermek hazagondozására. Azokban az esetekben pedig, ahol ez nem lehetséges, az örökbefogadás mellett a különleges nevelőszülői ellátást is meg kell erősíteni annak érdekében, hogy legyen elegendő felkészült nevelőszülő a legkisebb gyermekek ellátására.

4. A gyermekszegénység csökkentése és a gyermekjóléti alapellátás megerősítése

A gyermekvédelmi szakellátás csak akkor tud hosszú távon fenntarthatóan és biztonságosan működni, ha a gyermekjóléti alapellátás is megerősödik, időben érkező segítséggel támogatva a családokat.

Ma Magyarországon több, mint 400 ezer gyermek él szegénységben vagy annak közvetlen kockázatában, miközben több mint 100 ezer gyermeket tartanak nyilván veszélyeztetettként. A hátrányos helyzetben élő családok sok esetben későn vagy egyáltalán nem jutnak hozzá azokhoz a szolgáltatásokhoz és támogatásokhoz, amelyek segíthetnének megelőzni a súlyosabb krízishelyzetek kialakulását.

Annak ellenére, hogy a jogszabályok tiltják, a gyakorlatban továbbra is gyakran előfordul, hogy gyermekeket elsősorban szociális és anyagi okok miatt emelnek ki a családjukból. A szegénység kezelése azonban nem lehet gyermekvédelmi feladat. A szakellátásba kerülés megelőzése érdekében sokkal nagyobb hangsúlyt kell kapnia a prevenciónak, a korai segítségnyújtásnak és a bajban lévő családok megerősítésének.

Ehhez elengedhetetlen a gyermekjóléti alapellátás megerősítése: a szakemberhiány csökkentése, a gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése, a védőnői rendszer, a bölcsődei ellátás, a fejlesztő szolgáltatások és a szülői támogatási programok kapacitásának növelése. Emellett bővíteni kell az átmeneti gondozási formákat is, amelyek segítséget nyújthatnak a krízisben lévő családoknak anélkül, hogy a gyermek tartósan kikerülne a saját környezetéből.

5. Az oktatási egyenlőtlenségek csökkentése és a minőségi oktatáshoz való hozzáférés biztosítása

Egy gyermek életkilátásait ma Magyarországon továbbra is nagymértékben meghatározza, milyen családba és milyen térségbe születik. A minőségi oktatáshoz, a fejlesztő foglalkozásokhoz való hozzáférés, ma nem minden gyermek számára egyenlő mértékben biztosított, különösen a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű és fogyatékossággal élő gyermekek szenvednek hátrányt.

Az oktatásnak kulcsszerepe van az esélyegyenlőség, a társadalmi mobilitás és a gazdasági fejlődés szempontjából. Nemcsak a gyermekek egyéni fejlődését támogatja, hanem hosszú távon a közösségek megerősödéséhez és a társadalmi különbségek csökkentéséhez is hozzájárul.

Ehhez azonban olyan oktatási rendszerre van szükség, amely képes valódi esélykiegyenlítő szerepet betölteni, és minden gyermek számára biztosítani a szükséges fejlesztést, egyéni támogatást és inkluzív tanulási környezetet annak érdekében, hogy képességeiket a lehető legteljesebben kibontakoztathassák.

6. Korszerű és egyenlően hozzáférhető egészségügyi ellátás és prevenció biztosítása minden gyermek számára

A gyermekek egészsége alapvetően határozza meg fizikai és mentális jóllétüket, tanulási képességeiket, későbbi munkavállalási lehetőségeiket és társadalmi részvételüket. A gyermekegészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférésben is jelentős területi és társadalmi különbségek vannak Magyarországon, amelyek különösen a hátrányos helyzetű térségekben élő gyermekeket érintik negatívan.

A jól működő gyermekegészségügyi rendszer nemcsak a betegségek kezeléséről, hanem a megelőzésről és a korai felismerésről is szól.

Szükség van olyan korszerű, minden gyermek számára elérhető prevenciós programokra és szolgáltatásokra, amelyek támogatják az egészséges fejlődést és időben felismerik a problémákat. Ide tartozik többek között az egészséges táplálkozásra nevelés, a fogászati prevenció, a látás- és hallásszűrések, a védőnői ellátás megerősítése, a mentális egészség támogatása, valamint a dohányzás-, alkohol- és drogprevenciós programok fejlesztése is.

7. Az egyre súlyosbodó mentális egészségügyi válság kezelése

Egyre több gyermek és fiatal küzd szorongással, depresszióval és más mentális problémákkal, miközben az ellátórendszerek túlterheltek, ezért sok esetben nem tudnak időben segítséget nyújtani. A UNICEF jelentése szerint minden hetedik 10–19 éves gyermek él diagnosztizálható mentális zavarral, és a 15–19 évesek körében az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok. Magyarországon ez a probléma közel 140 ezer fiatalt érint.

A magyar iskolapszichológusok tapasztalatai szerint különösen gyakoriak a szorongásos és magatartási problémák, a tanulási és beilleszkedési nehézségek, miközben egyre nagyobb arányban jelennek meg súlyos tünetek, például depresszió, evészavarok, önsértés és öngyilkossági gondolatok is. Az elmúlt években jelentősen nőtt az akut krízishelyzetben segítséget kérő fiatalok száma, különösen a serdülők körében.

A probléma súlyosságával az ellátórendszer jelenleg nem tud lépést tartani. Súlyos szakemberhiány tapasztalható a gyermekpszichológiai és gyermekpszichiátriai ellátásban, valamint az iskolai segítő rendszerekben is, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. Sok gyermek csak hosszú várakozás után, vagy egyáltalán nem jut hozzá megfelelő segítséghez.

Szükség van egy átfogó országos kutatásra, amely pontos képet ad a gyermekek és fiatalok mentális állapotáról, és megalapozhat egy hosszú távú gyermek- és ifjúsági mentális egészség stratégiát. Emellett meg kell erősíteni az oktatási intézmények mentális egészséget támogató rendszereit, növelni kell az iskolapszichológusi és gyermekpszichiátriai kapacitásokat, valamint kiemelt támogatást kell biztosítani a leginkább sérülékeny gyermekcsoportok számára.