Magyarországon a gyermekbántalmazás minden formájával szemben zéró tolerancia van érvényben. A jogszabályok és a gyermekvédelmi normák egyértelműek: sem testi, sem lelki, sem verbális, sem szexuális erőszak nem fogadható el gyermekekkel szemben.

Mégis időről időre kiderül, hogy éppen azokban az intézményekben sérülnek a gyerekek jogai, amelyeknek a védelmüket kellene biztosítaniuk. Az elmúlt években számos olyan ügy látott napvilágot, amelyben a gyermekvédelmi rendszerben élő gyermekeket ért bántalmazások nem jutottak el, vagy nem időben jutottak el a hatóságokig, vagy azokat intézményi keretek között próbálták kezelni. Az esetek sokszor eltussolásra kerültek, a felelősök pedig elkerülték a felelősségre vonást. Bár a feltárt ügyek önmagukban is súlyosak, nem mutatják a probléma teljes valóságát. A gyermekbántalmazás látenciája magas, ezért ami a nyilvánosság elé kerül, sok esetben csupán a jéghegy csúcsa.

Éppen ezért fontos és előremutató lépés, hogy széleskörű vizsgálatok indultak az esetek feltárására és a hatóságok, valamint szakmai szervezetek arra bátorítják az egykori áldozatokat, hogy jelentkezzenek és mondják el tapasztalataikat.

Minden olyan kezdeményezés, amely az igazság feltárását, az áldozatok meghallgatását és a felelősség megállapítását szolgálja, hozzájárulhat a bizalom helyreállításához és ahhoz, hogy a múlt hibái ne ismétlődhessenek meg. Különösen fontos üzenet, hogy a megszólalókat támogatás és védelem illeti meg, jelzéseiket biztonságos módon tehetik meg.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a bántalmazás felismerése, annak bántalmazásként való azonosítása nem minden áldozat számára egyértelmű. Egy traumatizált, kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerek sokszor nem rendelkezik azokkal a viszonyítási pontokkal, amelyek alapján felismerhetné, hogy ami vele történt, az jogsértő vagy bántalmazó magatartás volt. Egy gyerek abból indul ki, amit nap mint nap megtapasztal. Ha a megalázás, a félelem, a testi vagy lelki erőszak a mindennapjai része, számára ez válik a normálissá és könnyen hiheti azt, hogy ilyen a világ rendje. Vagyis nem csak azért nem szól róla, mert fél a következményektől vagy szégyelli, hogy vele ez megtörténhetett, hanem azért sem, mert nem ismeri fel a vele szemben történt jogsértést. Ha fizikai fenyítés jár a szabályszegésért, ha rendszeresen megalázzák, vagy ha az érzelmeit figyelmen kívül hagyják – mindez természetesnek tűnhet a számára. Mivel a bántalmazást gyakran éppen azok a nevelők, gondozók követik el, akiknek a védelmi funkciót kellene betölteniük, a gyerekek azt gondolhatják, hogy ők a rosszak, és rászolgáltak a büntetésre.

Vagyis a hallgatás a tudatlanságból is fakadhat, mert nincs meg az a belső mérce, amellyel a tapasztaltakat értékelni lehetne. A bántalmazás felismeréséhez viszonyítási pontokra van szükség. Egy gyermeknek tudnia kell, hogy milyen bánásmód illeti meg, hol húzódnak a személyes határai, milyen szükségletei és érzései jogosak és milyen garanciák védik őt. Ezt a tudást a gyermekjogok ismerete adja meg. Éppen ezért az áldozatok megszólításával párhuzamosan arról is beszélnünk kell, hogyan adhatunk a gyermekek kezébe olyan tudást, amely segíti őket jogaik felismerésében és érvényesítésében.

A gyermekjogok megismertetésének legfontosabb célja, hogy a gyerekek felismerjék az erőszak és a jogsértések különböző formáit, valamint tudják, kihez fordulhatnak segítségért. Egy gyermek csak akkor tud segítséget kérni, ha felismeri, hogy ami vele történik, nincs rendben.

A gyermekjogi ismeretek átadása nem választható lehetőség, hanem a gyermekvédelem egyik legfontosabb eszköze.

Ha valóban azt szeretnénk, hogy a jövőben kevesebb gyerek váljon áldozattá, nem elég a múlt sérelmeit feltárni: meg kell tanítanunk a gyerekeknek azt is, milyen jogok illetik meg őket és hogyan kérhetnek segítséget, ha ezek a jogok sérülnek.

Ezek mellet, a gyermekjogok ismerete nem csupán az egyén védelmét szolgálja. Hozzájárul a jogok és kötelezettségek megértéséhez, ezáltal pedig a közösségek megfelelő működéséhez is. Saját jogaik megismerésén keresztül a gyerekek jobban megértik az őket körülvevő világ szabályait és működését. Megtanulják, hogy jogaik gyakorlása nem korlátlan: addig terjed, amíg nem sérti mások jogait és méltóságát.

Mások jogainak tisztelete is a saját jogaink megismerésével kezdődik. A jogismeret elősegíti a felelősségvállalást, a szabályok tudatos követését és a megalapozott döntéshozatalt. Ezért a gyermekjogok oktatása nem csupán gyermekvédelmi eszköz, hanem a felelős felnőtté nevelés egyik alapvető pillére is.

Ezért lenne szükséges, hogy a gyermekjogi oktatás a közoktatás szerves részévé váljon. Olyan interaktív, párbeszédre épülő programokra és foglalkozásokra lenne szükség, amelyek a diákok életkorának megfelelő módon ismertetik meg a jogaikat, lehetőséget adnak a közös gondolkodásra, és segítik őket abban, hogy aktív résztvevői legyenek saját életük és közösségeik alakításának.

Sokan azt hiszik, hogy a gyermekjogok elvont fogalmak, bürokratikus szövegek, holott az 1989-ben elfogadott ENSZ Gyermekjogi Egyezmény – amelyet Magyarország is ratifikált – egyszerű és félreérthetetlen alapelveket rögzít:

• Minden gyereknek joga van biztonsághoz és védelemhez a bántalmazástól.
• Minden gyereknek joga van véleménye szabad kifejezéséhez és ahhoz, hogy meghallgassák.
• Minden gyereknek joga van méltósághoz – testi fenyítés nélkül, megaláztatás nélkül.

Ezek nem pusztán erkölcsi elvárások, hanem minden gyermeket megillető alapvető jogok. Kötelezően betartandó, számonkérhető, valódi jogok. De mit ér egy jog, amiről a jogosult nem tud?

Szerző: dr. Nagy-Balás Borbála, az UNICEF Magyarország gyermekjogi munkatársa