Híreink

Kolerajárvány veszélyezteti a gyermekek életét a Közel-Keleten

2022. október 28. 13:04

,,A kolerajárványos esetek számának gyors növekedése Szíriában és Libanonban azonnali fellépést sürget, hogy megakadályozzuk a betegség további terjedését” – mondta Bertrand Bainvel, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai régiójáért felelős igazgatóhelyettese.

A járvány kitörése óta Szíriában eddig több mint 20.000 koleragyanús eset volt, 75 ember pedig vélhetően kolerafertőzés miatt vesztette életét. Libanonban két hét alatt 448 esetet azonosítottak, és 10 ember halt bele a betegségbe. Számos szomszédos országban már magas a vizes hasmenéses megbetegedések száma, így az ott élők nagyobb eséllyel kaphatják el a kolerát.

A kolerajárvány és a vizes hasmenéses megbetegedések a legrosszabb körülmények között élő gyermekekre mérik a legnagyobb csapást. Az alultápláltsággal küzdő gyerekek legyengült immunrendszerük miatt jóval nagyobb eséllyel kerülhetnek életveszélyes állapotba a kolerától, mint egészséges társaik. Az egészségügyi szolgáltatások pedig már így is túlterheltek a közel-keleti régióban.

A kolera nem ismer határokat. Terjedését elősegíti a fertőzött víz, a rossz szennyvízelvezetés és -vízgazdálkodás, a növekvő szegénység, a klímaváltozás, a háborús konfliktusok, és minden, ami gátolja a tiszta vízhez való hozzájutást.

Az UNICEF a járvány kitörése óta a helyszínen van, tiszta vizet, higiéniai csomagokat és egészségügyi szolgáltatásokat nyújt, a családoknak pedig alapvető higiéniai szabályok elsajátítására irányuló képzéseket biztosít az érintett országokban. Ezzel párhuzamosan az UNICEF a szomszédos országokban is felkészül a lehetséges kolerajárványra.

Segélyszállítmány érkezik Szíriába.

 

Hogyan segít az UNICEF?

 

Szíriában:

 

  • 7 millió víztisztító kapszulát osztottunk szét 350.000 embernek a járvány által érintett tartományokban.
  • A járvány kezdete óta összesen 1.095 tonna nátrium-hipokloritot vittünk Szíriába, hogy növeljük a vízben a klór koncentrációját. Ezzel 13,5 millió embernek segítettünk hozzájutni a tiszta és biztonságos ivóvízhez.
  • 244 db akut vizes hasmenéses betegség kezelésére szolgáló egészségügyi készletet biztosítottunk, amely több mint 20.000 eset kezelésére elégséges.
  • 438 egészségügyi dolgozónak, 160 vallási vezetőnek és 161 iskolai egészségügyi szakembernek nyújtottunk tájékoztatást a kolerajárvány megelőzésével kapcsolatban.
  • A kolerajárvány megelőzésére irányuló üzeneteinkkel és felhívásainkkal eddig több mint 323.000 embert értünk el Aleppóban, Damaszkuszban és annak külvárosi részében, valamint Deir ez-Zorban, Haszakában és Rakkában.

 

Libanonban:

 

  • 800 liter benzint juttattunk vízátemelő állomásoknak és szennyvíztisztító telepeknek ott, ahol igazolt vagy feltételezett koleraeset fordult elő.
  • Sürgősségi egészségügyi eszközöket szereztünk be, beleértve 150.000 orális rehidratáló oldatot, amelyek segítségével 5.000 kolerás esetet kezelhetünk.
  • Klórozott vizet szállítottunk a fertőzött területekre, valamint 250.000 lakóépület vízkészletét iszapmentesítettük.
  • 369 kollégánk kapott képzést a kolera megelőzéséről, tüneteiről és kezeléséről.

 

Libanon – az UNICEF munkatársai szappant, fertőtlenítőszereket és klórt osztanak ki a fertőzött területeken élő családoknak.

 

Irakban:

 

  • Vízvizsgáló és mintavevő műszerekkel támogattuk a laboratóriumokat, és szorgalmazzuk a klór helyi előállítását.
  • 1,5 millió adag orális rehidratáló oldatot szállítottunk a fertőzött régiókba.
  • 700 kollégánk kapott képzést a kolera megelőzéséről, tüneteiről és kezeléséről.
  • 14 millió embert értünk el járványmegelőzéssel kapcsolatos üzeneteinkkel.

 

Segíts a kritikus helyzetben lévő gyerekeknek!

Havi rendszeres adományoddal életeket menthetsz.

Segítek