A szeretet és gondoskodás nélkül eltöltött hetek, hónapok vagy akár évek mély nyomokat hagynak a gyerekekben – nemcsak a lelkükben, hanem egész fejlődésükben is.

Rövid távon (hetek-hónapok alatt)

Amikor egy baba heteken át a kórházban marad anélkül, hogy olyan szeretet és gondoskodás venné körül, amire szüksége van, a teste és az idegrendszere ún. vészüzemmódba kapcsol:

• a stresszhormonok (pl.: kortizol) tartósan magas szinten maradnak, károsítva a fejlődő agyat,
• a gyermek gyakran „leszokik” a sírásról, mert megtanulja, hogy nem érdemes segítséget kérni, hiszen senki sem reagál rá,
• csökken a szociális kapcsolódásra való késztetés (pl.: kevesebbet mosolyog, nem veszi fel a szemkontaktust és nem gőgicsél),
• alvása felületes és töredezett lesz, az étvágya csökken és rendszertelenné válik, mindezek pedig befolyásolják az egészséges fizikai fejlődést is.

Középtávon (hónapok – 1 év)

A megbízható gondozó hiánya rövid távon is stresszt okoz a babának, de minél hosszabb a távollét, annál inkább megzavarja a gyermek kötődési, fejlődési és érzelmi mintáit, amelynek hatására:

• nem alakul ki a biztonságos kötődés és a gyermek azt tanulja meg, hogy a világ egy megbízhatatlan hely,
• a stresszválasz-rendszere túlérzékennyé válik, a saját „riasztórendszere” pedig állandó készültségben marad, sosem nyugszik meg,
• érzelmi és szociális készségei lemaradnak, aminek következményeképp a gyermek kevésbé lesz empatikus, valamint gyengül a kapcsolatteremtési készsége.

Hosszútávon (évek múlva)

A gondoskodás és a szeretet hiánya a gyermek egész életére kihat.

Idősebb korban nehezebben bízik meg másokban, az emberi kapcsolataiban kötődési nehézségekbe ütközhet, illetve jellemzővé válhat a visszahúzódás és a szorongás, de magasabb a depresszió és az érzelemszabályozási problémák kockázata is. Mindezek mellett tanulási és koncentrációs nehézségek is kialakulhatnak, aminek következtében a gyermek könnyebben marad le az iskolában.

Miért ilyen fontos beszélnünk erről?

A korai tapasztalatok mélyen beleégnek a működésünkbe – minden későbbi kapcsolat, és érzelmi reakció ezekre épül.

A baba sosem kedvtelésből sír, hanem azért, mert szüksége van a válaszra. Az első hetek-hónapok alatt tanulja meg: „Fontos vagyok? Biztonságban vagyok? Válaszolnak nekem?” – ezek a korai élmények pedig az alapvető bizalomérzetet is meghatározzák.

A szeretet és a gondoskodás valóban formálja az agyat, az idegrendszert és az egész fejlődést, így minél hosszabb ideig marad a gyermek egy személytelen és ingerszegény környezetben, annál súlyosabb és tartósabb problémák alakulhatnak ki.

A nemzetközi Gyermekjogi Egyezmény és az azzal összhangban meghozott gyermekek védelmét szolgáló nemzeti jogszabályok értelmében, amennyiben a szülő bármilyen okból kifolyólag nem képes a feladatát ellátni, nem tud gondoskodni a gyermekéről, az államnak kell megoldani azt. Egy családi krízishelyzetnek nem lehet a következménye az, hogy egy csecsemő a kórház falai között nevelkedjen – a kórházi környezet nem felel meg egy kisbaba fejlődési igényeinek és az orvosok, a nővérek és egyéb kórházi dolgozók munkaköre nem teszi lehetővé az életkorból fakadó fiziológiás szükségletek (mint a mindennapos személyre szóló figyelem vagy akár a testkontaktus) biztosítását.

A téma kapcsán hallgasd meg Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi igazgatójának gondolatait a Klubrádió műsorában: