Hol fogunk élni holnap? Biztonságos lesz az új otthonunk? Lesz elég pénzünk ahhoz, hogy egy idegen országban éljünk? Eléggé odafigyelek a gyerekemre? Az ukrajnai háború kezdete óta Maryana minden nap szembesül ezekkel a gondolatokkal. 8 éves fiával jelenleg Németországban élnek, miután elmenekültek az ágyúzások elől.

Az állandó lakhelyváltások és a jövő bizonytalansága súlyosan nehezedett a családra. Amikor Maryana tudomást szerzett az UNICEF által támogatott PORUCH mentálhigiénés projektről, rögtön érezte, hogy  szeretne részt venni benne.

„Amikor megismertem ezt a projektet, már egy ideje tisztában voltam azzal, hogy pszichológiai támogatásra van szükségem. A regisztráció után megkönnyebbültem, hittem benne, hogy valós segítséget kapok majd. Így is lett” – mondja Mayana.

Az UNICEF által támogatott PORUCH projekt képzett pszichológusok által működtetett mentálhigiénés támogató csoportja pszichológiai segítséget nyújt azoknak a tinédzsereknek és szülőknek, akiknek életét a háború tönkretette.

Maryana élénken emlékszik a háború kezdetére, és arra, milyen hirtelen forgatta fel életüket.

„Nem voltam még teljesen ébren, amikor az ablakokhoz értem. Láttam a tüzet, és hallottam azokat a szörnyű robbanásokat. Megdöbbentő volt. Azt hittem, valószínűleg álmodom, az agyam nem akarta elfogadni, hogy ez a valóság.”

Nem tudta, hol kellene menedéket keresniük, az első pár éjszakát más nőkkel és gyerekekkel együtt egy kijevi óvóhelyen töltötték.

„Alig volt energiám. Két napja nem aludtunk, mindannyian feszültek és idegesek voltunk. Nem értettem, mit kell tennem, hova kell mennem, nem tudtam, mi fog történni velünk, és hogyan védjem meg a fiamat, akit egyedül nevelek” – emlékszik vissza Maryana.

Maryana úgy döntött, hogy fiával először Nyugat-Ukrajnába utazik, majd teljesen elhagyja az országot. 15 órán keresztül vezetett egyenesen Kijevből Kamjanec-Pogyilszkijba anélkül, hogy megállt volna enni vagy pihenni.

„Az adrenalin hajtott, nem éreztem éhséget vagy szomjúságot. Csak fogtam a kormányt, és nyugodtnak tetettem magam, mert a fiam mellettem volt. Később rájöttem, hogy egyáltalán nem figyeltem rá. Például csak arra tudtam gondolni, hogy megetetem és biztonságba helyezem. Nem volt elég energiám arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt.”

Az idegen országba költözés magányt és szorongást váltott ki Maryanából. Az idegen nyelv, az ideiglenes lakhatás és a közösség hiánya Németországban szinte elviselhetetlenné tette a honvágyát.

„Úgy éreztem, nincs kire vagy mire támaszkodnom – még magamra sem. Ugyanakkor ráébredtem, hogy teljes felelősséget kell vállalnom magamért, a fiamért és a rokonaimért.”

Maryana megpróbálta összeegyeztetni a munkát, a fiáról való gondoskodást és a németországi élethez való alkalmazkodást, de ez érzelmi kiégéshez vezetett. A közösségi médiában találkozott a PORUCH projekttel, amelybe jelentkezett is résztvevőnek. Itt később megtanulta, milyen technikákkal tudja kezelni a nehézségeket és a stresszt.

„Amikor mi, résztvevők megosztottuk tapasztalatainkat, két pszichológus volt mellettünk. Mindannyiunkat figyelmesen hallgattak, aztán válaszoltak a kérdéseinkre, és megosztottak velünk néhány tanácsot.”

Maryana a mentális egészségügyi technikákat nagyon hatékonynak találta. Sőt, mivel a PORUCH csoportok szülőkből és hasonló problémákkal küzdő serdülőkből állnak, olyan közösséget is teremtenek, ahol az emberek támogatják és megértik egymást, illetve megoszthatják egymással tapasztalataikat és aggodalmaikat a háborúval kapcsolatban.

„Három hónapig úgy éltem, hogy nem volt mellettem senki. Meg akartam hallgatni más ukrán nőket, és azt, hogy ők hogyan kezelték a helyzetet, miközben világszerte menedéket kerestek. Kevésbé éreztem magam magányosnak, amikor megoszthattam velük az én félelmeimet is. Rájöttem, hogy nem vagyok egyedül a fájdalmaimmal. Hálás vagyok ezért” – mondja Maryana, aki azt javasolja, hogy más ukrán szülők is csatlakozzanak a PORUCH-hoz. “Biztonságos helyet kerestem, és a projektben megtaláltam ezt.”