A gyermekek mentális egészsége alapvetően meghatározza fejlődésüket, társas kapcsolataikat és későbbi életkilátásaikat. Joguk van ahhoz, hogy szükség esetén időben hozzáférjenek a megfelelő segítséghez és olyan környezetben nőjenek fel, amely támogatja mentális egészségüket és jóllétüket.

Ennek biztosítása nemcsak egészségügyi, hanem gyermekjogi feladat is.

Ennek a célnak a megvalósítását támogatják az UNICEF Magyarország szakmai ajánlásai, amelyeket a Gyermekjogi Civil Koalíció szakpolitikai javaslatai között tesz közzé. A dokumentum olyan javaslatokat fogalmaz meg, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyermekek mentális egészsége és a megelőzés nagyobb figyelmet kapjon, valamint minden gyermek számára elérhetőbbé váljon a korai segítségnyújtás és a megfelelő támogatás.

A lelki egészség nem kiváltság, hanem alapvető jog

A nemzetközi statisztikák önmagukért beszélnek: a 10-19 éves korosztályban minden hetedik fiatal valamilyen diagnosztizálható mentális zavarral él, Európában pedig az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok ebben a korcsoportban.

A helyzet itthon is súlyos: miközben az ellátórendszer nagymértékű szakember- és kapacitáshiánytól szenved, egyre több gyermek és fiatal küzd olyan súlyos mentális problémákkal, mint a szorongás, a depresszió, az evészavarok vagy az önsértés. A fiatalok élettel való elégedettsége folyamatosan csökken, a pszichoszomatikus tünetek – például a visszatérő fejfájás és a krónikus fáradtság – pedig drasztikusan felerősödtek. A hazai krízishelyzetet pontosan tükrözi az is, hogy a Kék Vonal lelkisegély-szolgálatnál az önsértéssel kapcsolatos megkeresések száma öt év alatt a hatszorosára emelkedett és évente közel 2500 beszélgetésben merül fel az öngyilkosság gondolata.

Bár az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága már 2020 óta kongatja a vészharangot, érdemi, átfogó beavatkozás azóta sem történt. Nem halogathatjuk tovább a cselekvést: a gyermekek mentális egészsége ma Magyarország egyik legsürgetőbb társadalmi kihívása.

A helyzet megfordításához az alábbi hat területen van szükség azonnali lépésekre:

• Pontos adatok nélkül nincs hatékony segítség

Jelenleg nincs olyan átfogó, országos adatbázisunk, amely megmutatná a problémák valódi gyökerét vagy azt, hogy mely régiók és társadalmi csoportok a leginkább kitettek. Elengedhetetlen egy rendszeres kutatási és adatgyűjtési rendszer kialakítása, amely egységes mutatókkal követi nyomon a gyermekek állapotát és az ellátás hozzáférhetőségét. Fontos, hogy a kutatások tervezésébe magukat az érintetteket, a gyerekeket és a fiatalokat is bevonjuk.

• Összehangolt nemzeti stratégia és megemelt költségvetés

A jelenlegi széttagolt intézkedések helyett egy hosszú távú, gyermekközpontú nemzeti mentális egészségügyi stratégiára van szükség, amely összeköti az egészségügy, az oktatás, a szociális szféra és a gyermekvédelem szereplőit. Ehhez a területre fordított állami kiadásokat a jelenlegi 3–4%-ról legalább 6–7%-ra kell emelni a GDP arányában, elérve az OECD-országok átlagát. A civil segítő szervezeteknek a szolgáltatásnyújtás mellett a stratégia kialakításában is hangsúlyos szerepet kell kapniuk, feladataik ellátásához pedig kiszámítható állami támogatást kell biztosítani.

• Az ellátórendszer megerősítése és krízisprotokollok

Sok térségben ma csak hosszú várakozási idő után juthat segítséghez egy gyerek. Bővíteni kell a gyermekpszichiátriai és mentálhigiénés kapacitásokat, és létre kell hozni egy átlátható, országos várólista-nyilvántartást. Emellett az önsértés és az öngyilkossági veszélyeztetettség kezelésére egységes, országos krízisprotokollokat kell bevezetni, amelyek tisztázzák az iskolák és a szakellátók feladatait.

A pszichiátriák túlterheltségét azzal is csökkenteni kell, hogy megerősítjük az oktatási és szociális rendszereket, ahonnan a kezeletlen problémák most átgyűrűznek az egészségügybe. Emellett elengedhetetlen a családok és szülők támogatása is – például szülőtréningekkel, családterápiás szolgáltatásokkal, illetve a kisgyermekkori digitális eszközhasználatról szóló edukációval, amelyben a védőnőknek és gyermekorvosoknak is óriási szerepük van.

• Az iskola, mint a mentális jóllét bázisa

Mivel a gyerekek az idejük nagy részét az iskolában töltik, a segítségnek is ott kell lennie. Az oktatástervezés egészében figyelembe kell venni a gyerekek lelki egészségét is. Ehhez több iskolapszichológusra, bullying elleni programokra, az iskolai mentális támogatás megerősítésére, a lelki egészséggel foglalkozó órák beépítésére, valamint a pedagógusok mentális támogatására — például rendszeres szupervízióra — van szükség.

• Stigmaellenes kampányok

A szégyenérzet és a társadalmi előítéletek miatt sok család túl későn kér segítséget. Országos tudatosságnövelő kampányokkal kell egyértelműen közvetítenünk: segítséget kérni felelős döntés, nem pedig gyengeség. A kampányok tervezésébe a fiatalokat is be kell vonni, és nagyobb figyelmet kell fordítani a digitális tér hatásaira, valamint a kortárssegítő kezdeményezésekre.

• Fokozott figyelem a legveszélyeztetettebb gyermekeknek

Különösen sérülékenyek például a szegénységben élők, a fogyatékossággal élők, az SNI-s tanulók, a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedők, bármely társadalmi kisebbséghez tartozók. Számukra célzott, könnyen elérhető és kulturálisan érzékeny szolgáltatásokat kell biztosítani, csökkentve a területi egyenlőtlenségeket. Elengedhetetlen a traumatudatos szemlélet rendszerszintű bevezetése az ellátásokban és a szakemberképzésben, valamint a független gyermekjogi ellenőrzési mechanizmusok megerősítése.

A gyermekek mentális egészsége társadalmi befektetés. A megelőzésre és a korai segítségnyújtásra fordított források rövid távon a gyermekek jóllétét javítják, hosszú távon pedig az egész társadalom számára megtérülnek.

Az ajánlások az UNICEF Magyarország javaslatai mellett az Észak-budai Szent János Centrumkórház – Budai Gyermekkórház, a Sulinyugi (Nyugi Alapítvány), a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és az Országos Iskolapszichológiai Módszertani Bázis (ELTE PPK) szakmai hozzájárulásával készültek.

Az ajánlásokat tartalmazó teljes javaslatcsomag elérhető itt: 

MEGNÉZEM