Híreink

Ebola veszély

2014. október 14. 21:36

– Gyermekek ezrei élik át édesanyjuk, édesapjuk vagy más családtagjuk halálát az ebola miatt – mondta Manuel Fontaine, az UNICEF nyugat- és közép-afrikai regionális irodájának igazgatója, aki nemrég tért vissza Guineában, Libériában és Sierra Leonében tett kéthetes látogatásáról. – Ezeknek a gyerekeknek sürgősen különleges törődésre és segítségre van szükségük; mégis sokuk nemkívánatosnak, sőt, elhagyatottnak érzi magát. Az árvákat általában a tágabb család egy tagja fogadja be, de néhány közösségben az ebola miatti félelem erősebb a családi kötelékeknél.”

Ahogy egyre nő az ebola okozta halálozási ráta, a Guineából, Libériából és Sierra Leonéből érkező előzetes jelentések azt mutatják, hogy az elmúlt néhány hétben felszökött az ebola miatt elárvult gyermekek száma, és október közepére valószínűleg megduplázódik.

Az ebola érzelmileg is megterheli a gyerekeket, különösen azokban az esetekben, amikor őket vagy szüleiket el kell különíteni kezelés céljából.

Az UNICEF fokozta intézkedéseit az ebola elleni küzdelemben, és ennek keretében hagyományos és új módszereket egyaránt latba vet azért, hogy hozzájáruljon az érintett gyermekek fizikai és lelki gyógyulásához.

• Libériában az UNICEF segítséget nyújt a kormány 400 újabb mentálhigiénés gondozó és szociális munkás betanítását célzó programjához. Ezenkívül együttműködik a járvány által leginkább érintett országok hatóságaival abban, hogy a családok és közösségek hatékonyabb segítséget tudjanak nyújtani az ebola által sújtott gyermekeknek, és gondoskodik azokról, akiket a közösség kivetett magából, vagy akiknek a családja meghalt.

• Az elkövetkező hat hónap során több mint 2500 sierra leonei ebola-túlélő (olyanok, akik immunisak a kórra) részesül képzésben, hogy segíteni tudjanak a kezelési központokban karanténba zárt gyermekeknek. Az UNICEF abban is együttműködik partnereivel, hogy a családjuktól elszakadt gyermekeket újraegyesítsék szeretteikkel az egész országra kiterjedő családtag-nyomonkövetési hálózat segítségével, amelynek tagjai pszichoszociális segítséget is nyújtanak.

• Guineában az UNICEF és partnerei közel 60 ezer rászoruló gyermeknek és családnak nyújtanak pszichoszociális gondozást az ebola által sújtott közösségekben.

– Az ebola miatt a halálos ítéletünket jelentheti már egy olyan természetes emberi reakció is, mint az, hogy ápolni akarunk egy beteg gyermeket – mondta Fontaine. – A járvány terjedése által sújtott gyermekek túlnyomó többsége megfelelő gondozás nélkül marad. Egy ilyen jellegű és ekkora kiterjedésű válsággal nem tudjuk a hagyományos módszerekkel felvenni a harcot. Több bátorságra, több kreativitásra és sokkal, sokkal több erőforrásra van szükségünk.

Az UNICEF 200 millió dolláros gyorssegélyért folyamodott az ebolajárvány által érintett térségben élő gyermekek és családok megsegítése céljából, amely a védelmi intézkedésekre is kiterjed. A szervezet mostanáig a kért összegnek csak a negyedét kapta meg.